A medvetánc iskola

A medvetánc iskola.

Hova rohansz Sylvette?-kérdezte D’Artagnan a rókát. 

A medvetánc fesztiválra.

Micsoda?-lepődött meg a kandúr.

Hát nem hallottad, hogy itt van a híres medve, aki jellegzetes táncáról vált világszenzációvá. A nagykövet is jön.

Veled mehetek?

Gyere! Van egy extra belépőm, VIP.

Közben elmeséled, hogy mit hallottál róla?-kérlelte D'Artagnan.

Igen, szívesen. Nos, ez a medve még pici medvebocs volt, amikor az anyját vadászok lelőtték valahol a franciaországi Pireneusokban.

A Pireneusokban?

Igen, mégpedig, pontosan a Cirkuszvölgyben, a Mormoták birodalmában, ahol medvebocsokat képeznek ki, hogy aztán városról városra járva, jó pénzért trükköket mutassanak be a közönségnek. És képzeld mindez azért érdekes, mert a nagykövetünknek is volt egy medvéje, egy bocs, akinek szintén lelőtték az anyját, és utána vagy 2 évig ő és Inka nevű lánya gondozta.

A kis medvebocs kezdetben nyelési problémákkal küzdött, mivel anyamedve nem szoptatta, így nem tanulta meg, hogy hogyan kell inni, eleinte egy üvegből sűrített tejet kapott. Később gyümölcsöt, lekvárt, mézet és szörpöt. Egyszer belekóstolt a nagykövet reggeli kávéjába, attól kezdve szívesen ivott kávét is. A kislányával együtt aludt, ha az fázott éjszaka. Amikor a nagykövet elvitte magával egy katonai díszfelvonulásra, a katonák annyira megszerették, hogy elkezdtek vele játékosan birkózni.

Jajj, nem szeretem az erőszakot!-kiáltott fel a kandúr.

Én sem, de képzeld el, hogy a nagykövet medvéje élvezte a birkózást, és a katonák megtanították tisztelegni is. Hamarosan a nagykövet szomszédságában élők között a medve igencsak népszerűvé vált, mondhatni, hogy a francia városka kabalája lett. Mindenki a hasát fogta nevettében, amikor két lábra állva az őrök mellett menetelt, mert látta, hogy ők is ezt teszik.

És? Nos, eddig tartott a medve idilli gyermekkora, mert a nagykövet úgy tekintett rá, mint egy gyermekre, de amikor 2 éves lett és jó nagyra nőtt, elérte a 100 kilót, a nagykövet magával vitte a cirkuszvölgyi medvetánc fesztiválra, hát ott eltűnt, nyoma veszett…Szerinte a medvetáncoltatók karmai közé került, akik miután egy állatot kiképeznek, jó pénzért árulni kezdik világszerte, és mindig találnak vevőkre.

A medvebocsokat ugyanis a Pireneusokból fogták be régen. A legtöbb medvebocs nem is ismerte az anyukáját, a medveidomárok tejjel és kukoricaliszttel etették őket, hogy elnyomják húsevő ösztönünket. Ezután, amikor elérték a felnőttkort, a pofájuk köré egy gyűrűt patkoltak, amelyhez egy láncot erősítettek. Így tanították őket engedelmességre.

A nagykövet lánya persze sírt-rítt, mert a medvét úgy szerette, mintha az az édes testvére lett volna. Keresték évekig, még a cirkuszvölgyi medveiskolában is. Az „intézményben” ugyanis egyszerre több mint egy tucatnyi medvetáncoltató férfi idomár, egész évben táncra és egyéb trükkökre tanított medvéket és más állatokat. A medvék oktatása olyan mutatványokat foglalt magába, mint a tisztelgés, alvónak tettetés és játékos birkózás. Az idomároktól tudta meg a nagykövet, hogy a medvetáncoltatóknak az a módszere, hogy miután a medve elválaszthatatlan párt alkot a kiképzőjével, az egyéves iskola után két évig tartó „hadjáratra” indulnak. Gyalogosan kelnek át az Alpokon, aztán Németországban vendégeskednek, majd Kelet-Európában, és naponta fellépnek az átutazó városok és falvak terein. Eljutnak távolibb országokba, például Oroszországba, Finnországba és Norvégiába is. A nagykövet végigjárta ezt az utat és most abban reménykedik, hogy hátha egy ilyen fesztiválon rátalál a kedvenc medvéjére.

Eddig tartott Sylvette története, mert megérkeztek a fesztivál színhelyére egy kolosszeum-szerű épülethez.

A bejárat melletti plakáton látták, hogy a fő attrakció a híres medve vendéglői jelenete. Az idomár a pincér, a medve a vendég, aki tud számolni, mert amikor a pincér hozza a számlát, ő egy lábába csíptetett krétával adja össze az ételek árát, és amikor kijön a helyes összeg, a közönség tombol.

Sylvette, és D’Artagnan a nagykövet mellé ültek, aki a díszpáholyban foglalt helyet, ahogy egy nagykövetnek dukál, a leányával. És megkezdődött a műsor, a hírnökök élvezték a különböző cirkuszi produkciókat, de alig várták már a medvetáncot. És hamarosan a nézőtéren nagy moraj jelezte, hogy most valami igazán különleges következik. Sylvette mellett ült egy sovány asszony, aki kívülről ismerte már a műsort. 

Ez nagyon vicces lesz!-dörzsölte már előre a tenyerét. Aztán egy csengettyű jeladásra kilépett a függöny mögül egy hatalmas barnamedve. A fején egy irtózatos nagy cilinder volt, a szomszéd asszony előre elmondta, hogy most az fog történni, hogy a medve sokat eszik, aztán nem tud fizetni a kocsmárosnak, az el akarja venni a kalapját fizetségként, de a medve nem engedi, a pincér mégis elveszi tőle és a fejére teszi, de nyakig eltűnik benne, mert olyan nagy rá. A medve végül fizetés helyett felkapja az idomárt és a hátán kicipeli. 

De ezúttal nem így történt. A medve pofájában volt egy roppant nagy pipa. Bejött az idomár, oda adta a medvének az étlapot. Mutatta a közönségnek, hogy mennyire örül, mert ez egy pompás vendég, biztosan végig fogja enni a menüt. Minimum hat helyett eszik.-mutogatta az ujjaival a közönségnek. A medve kérésére az idomár meggyújtotta a pipáját, akkora tűz jött ki belőle, hogy az idomár hanyatt esett. Ezután hozta az ételeket, húsz tányérral egyensúlyozva érkezett, hat poharat tartott a fogai között, a hetediket a feje tetején. A medve végigette a menüt, a pincér hozta a számlát, egy iskolatáblára volt felírva, hogy mi mennyibe kerül, és a medvének kellett összeadnia. A pincér csalt. A medve rájött és a lábai közül elővette a krétát, majd római számokkal beírta a pontos végösszeget. De ekkor a medve elejtette a krétát, a pipa kiesett a szájából, hirtelen áthúzta az egész összeget a táblán és felugrott. Elvágtatott az asztal mellett, fellökte az idomárt táblástól, a kalap lerepült a fejéről. A közönség azt hitte, hogy ez is a mutatvány része. És nevettek. A medve viszont egyenesen a nagykövet felé rohant, pontosabban a mellette ülő lányához és elkezdett iszonyúan vihogni, mint egy ember, ha az örömét fejezi ki, odanyújtotta a fejét a lánynak, orrlyukai forró párát fújtak, szemei szikráztak. Hirtelen felegyenesedett, súlyát a hátsó lábaira helyezte, ami miatt járás közben nehézkesnek tűnt, de most látszott, hogy figyelemre méltó egyensúlyérzékkel rendelkezik és elkezdett ott egy helyben egy csodálatos táncot járni, ahogy azt a tánciskolákban tanítják! Meghajolt szíve hölgye előtt, bókolva letérdelt, felállt két hátulsó lábára, majd felágaskodva lábujjhegyen körbe piruettezett, végül leült a földre a leány elé és odafektette a fejét egykori „testvérkéje” ölébe, ahogy azt régen tette. Mindenki értetlenül állt a jelenet előtt, az idomár is kiesett a szerepéből, annyira meghatódott a medve viselkedésétől, a lány elérzékenyült, kedvenc állata hű ragaszkodása könnyet csalt a szemébe. És ekkor felzúgott a taps. A leány ekkor halkan a medve fülébe súgta, hogy végre megtaláltalak Marcikám! Mert ő így becézte a medvéjét. A medve ekkor, mint egy áramütésre felugrott, szép csendesen visszanyargalt négy lábon az asztalhoz, az idomárt, ruhájába harapva figyelmeztette, hogy fejezzék be a jelenetet. Tombolt a nézőtér. 

Aznap mindenki a medvéről és a "testvérkéjéről" beszélt. A nagykövet az idomártól megtudta, hogy Mártont, a medvéjüket egy medvekereskedő rabolta el, aztán eladta az idomárnak. Ő Mártonnal 2 évig járta a világot, rengeteg helyen felléptek, majd az idén visszatért Franciaországba az éves medvetánc fesztiválra. Még jó, hogy rátalált a nagykövet a medvéjére, aki jó pénzért azonnal visszavásárolta a gazdájától, éppen időben, még mielőtt az Mártonnal Amerikába hajózott volna. 

Sylvette és D'Artagnan boldogan üdvözölték a kedves medvét, mert most már ő is a nagykövet házában kapott helyet.Történetét lejegyezték, és rátették a meselistára.