A mégsem bátor egérke

A mégsem bátor egérke.

Élt egyszer egy egércsalád, valahol nagyon messze innen. Egy csendes kis tanyán múlatták napjaikat a Cincogi szülők, öt eleven kis egércsemetéjükkel. Megvolt mindenük, amit egy egér csak kívánhatott. Biztonságos otthon, élelem bőven, és eleven, talpraesett, szeretni való gyerekek.

Már vége felé járt a tavasz, amikor egérmama úgy döntött, hogy a csemetéi elég nagyok ahhoz, hogy elhagyják a fészek melegét, és megismerkedjenek a külvilággal. De előtte a lelkükre kötötte, hogy mindenben fogadjanak szót neki, mert odakinn nagyon sok veszély leselkedik az ilyen kis egérkékre. Elindult előre, az kicsik pedig szépen sorban követték. Mikor kiértek a fészekből körbevették édesanyjukat, és csodálkozva néztek körül.

– Balra a kerítés mögött található a baromfiudvar!– kezdte az okítást mamájuk. – Nagyon sok finom élelem található ott, búza, meg kukorica, de nagyon óvatosnak kell ám lenni, ha meg akarja szerezni az egér!

– Miért mama? – kérdezte a mindig éhes Ropi. – Az nem úgy van, hogy odamegyünk, és elvesszük?

– Nem, édes kis egérkém! A búzát és a kukoricát a tyúkok kapják…

– Kik azok a tyúkok? – szakította félbe mamáját Bajszos.

– A tyúkok hatalmasra nőtt madarak. Barna tolluk van meg nagy, éles csőrük. Állandóan éhes jószágok, és nagyon buták. Ha a magadfajta csöpp egérke óvatlanul odamerészkedik, a tyúk az éles csőrével meg találja csípni. Nos, erre jobb nem is gondolni! – Bajszos szájtátva figyelte mamáját, majd megkérdezte tőle.

– Akkor a tyúkok veszélyesek?

– Igen, ránk nézve nagyon veszélyesek. Még apád is nagyon óvatos, ha a közelükbe merészkedik.

– Ott szemben mi van? – kérdezte Sajti, és az előttük elterülő füves terület mögötti, ajtó nélküli faházra mutatott. – Ott lakik valaki?

– Igen csöppségem, az ott Mondó háza.

– Ki az a Mondó? Ő is veszélyes? – kérdezték az egérkék kórusban.

– Mondó az öreg komondor, ő őrzi a házat és az egész udvart. Ismeri az udvar minden lakóját. Ő itt a legokosabb, mindenki hallgat rá, és ő az egyetlen, akitől még Mirkó is fél.

– Mirkó is veszélyes?

– Ki az a Mirkó? Ő is tyúk?

– Vagy talán kutya?

– Mirkó a legveszélyesebb mind közül! Ő egy csúnya gonosz macska!

– A macskának is tolla van és éles csőre, azért veszélyes? – kérdezte Emi a mamájához bújva.

– Nem dehogy! A macskának is szőre van, mint nekünk. Hatalmas, éles fogak vannak a szájában, és egereket eszik! – erre a kijelentésre az összes egérke szorosan odabújt a mamájához.

– Egereket eszik? Jujj, nagyon félek! – remegett Emi. – Haza akarok menni! Félek! Mama menjünk haza! – nyafogtak tovább, míg végül mamájuk engedett, és visszamentek a biztonságos, meleg puha fészekbe. De az egérkék nagyon izgatottak voltak, nem hagyták békén mamájukat, tovább faggatták.

– Mama, mesélj még a macskáról! – kérte mamáját Fruzsi, a legkisebb egérke.

– Hogy néz ki a macska?

– Miért eszi meg az egereket? – csak úgy záporoztak a kérdések, egérmama azt se tudta, melyikre válaszoljon először. Kivett a szekrényből egy tál sajtos sütit, megkínálta csemetéit, és mesélni kezdett.

– A macskának, legalábbis Mirkónak, hosszú fehér szőre van, néhány helyen fekete folttal. Fekete az egyik füle, a farka, és van egy nagy folt a hátán is. Akkora hatalmas, hogyha mind egymás hátára állnánk, csak félig érnénk fel. Hosszú bajusza van, hegyes, felfelé álló fülei, a szájában hatalmas hegyes és erős fogak, meg az összes mancsán éles karmok. – Próbálta minél rémisztőbben bemutatni a macskát, hogy csemetéi rettentően félelmetesnek lássák, és óvakodjanak tőle. Az öt kis egérke csöndben hallgatta mamáját, nem mertek megszólalni. Érezték, hogy most nagyon fontos dologról van szó. Ropi annyira figyelt, hogy még rágni is elfelejtett.

– Mama! A macska azért vadászik nappal, mert fél a sötétben? – kérdezte mamáját Bajszos, mikor betakarta, és jóéjt puszit adott neki.

– A macskák nappal és éjszaka is vadásznak, ugyanis nagyon jól látnak sötétben is. Csak Mirkó nem vadászik éjszaka. Eléggé lusta macska lett mióta a gazdasszony unokája elkényezteti minden jóval, de sajnos nem veti meg az egérpecsenyét sem. Apátok egyszer azt is látta, hogy egy óvatlan verebet is becserkészett, és elfogott. Mirkó csak nappal veszélyes, de akkor nagyon!

– Akkor most nyugodtan alhatunk, nem fog idejönni? – kérdezte Sajti.

– Mirkó hatalmas hozzánk képest, ide nem fér be. Itt biztonságban vagytok. De most már aludjatok! A kis egérkéket sokáig foglalkoztatta még a macska. Milyen is lehet, meg hogy tényleg olyan veszélyes-e, mint amilyennek a mama mondta. Kitárgyalták a karmai méretét, fogainak élességét, végül kifogyva a rémisztő tulajdonságokból, elaludtak.

Másnap, amikor a mamájuk úgy döntött, hogy aznapra eleget tanultak, és elindultak hazafelé, Fruzsi nem követte testvéreit, hanem másfelé indult, arra, ami annyira hívogató volt számára. A terménytárolóhoz. Minél közelebb ért, annál csábítóbb illatokat érzett. Gyorsan felmászott az oldalán, majd egy résen bebújt. Csillogó szemekkel nézett végig a rengeteg kukoricán, búzán, zabon, meg mindenféle finomságon. Először a búzát kóstolta meg, majd bebújt a kukoricacsövek közé, és ínyenc módjára kóstolta végig a kukoricaszemeket.

Amikor a legízletesebb kukoricaszemhez ért, a szeme sarkából mozgolódásra lett figyelmes. Egy nagy fehér szőrcsomó közeledett lassan felé. Egérösztöne azonnal működésbe lépett, és eszébe jutottak a szülői intelmek, kitől kell mindennél jobban félni.

Most látta először közelről. Teljesen ledermedt, nagyot nyelt. Eszébe villantak anyja szavai: Maradj teljesen csöndben, meg ne mozdulj! Egész testében remegett, gyomra összeszorult. Csak állt a falnál, és igyekezett úrrá lenni az ösztönén, hogy menekülnie kell, szaladni, minél távolabb tőle. Lélegzet-visszafojtva várta, hogy a macska abbahagyja a szimatolást, vagy találjon valami más elfoglaltságot, és elmenjen végre. Még a bajszát sem merte megmozdítani, nehogy kilátszódjon a kukoricacsövek mögül. Mert akkor rövidke életének vége. Ő nem végezheti macskaeledelként! Pszt! Gondolkodni sem szabad, nehogy meghallja.

A macska végül megunta a szimatolást, és odébbállt. Fruzsi pedig gyorsan futásnak eredt, meg sem állt hazáig. Bebújt az ágyába, és remegve a fejére húzta a takarót. Még testvérei unszolására sem jött elő. Megfogadta, hogy ezentúl mindig szót fogad a mamájának és nem fog elcsavarogni. Az a macska, az nagyon félelmetes volt, többet nem akar találkozni vele! Amikor este a mamájuk bejött esti mesét olvasni, azt kérte tőle, hogy ma este kivételesen ne a macskáról szóljon a mese.