A mézesbábos

A mézesbábos.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, Debregő. Debregő szép, nagyváros volt, széles utcákkal, nagy templommal. A város mellett terült el, a debregői nagyerdő. Az erdő szélén, Teleki méhészgazda portáján, egy méhkaptárban lakott egy népes méhcsalád.

 Debregőben élt Fazekas Vilmos, országos hírű mézesbábos is. A családi kisüzemben készültek a mézeskalácsok. De nem ám csak karácsonyi figurák készültek, mint a jászol, az angyalka, vagy a csillag, hanem mindenféle szép hagyományos alakzat is, mint például, a kakas, a vitéz, vagy a legkedveltebb forma, a mézeskalács szív. Régen, a nagy állatvásárok idején, vagy egy búcsú alkalmával, ezek a figurák vidáman csüngtek egy mézesbábos bódéján, és sok lány szorongatta örömmel a kezében, a kapott mézeskalács szívet. Nyár dereka volt. Már elvirágzottak a pipacsok, a napraforgók díszelegtek a debregői határban és a cickafarkok ernyős virágai fehérlettek a mezőkön. Ilyenkor sok volt a munka a méhcsaládnál. A méhecskék hordták a virágport, és a nektárt. De ez a nyár, egy különleges nyár volt Fazekas Vilmos életében. Ugyanis, egy telefonhívást kapott. Egy német csatorna, filmet akart készíteni a mézeskalács történetéről. Készülődtek Lengyelországba, Ausztriába, és bizony Magyarországra is, Debregőre. Az időpontot szeptemberre beszélték meg. A mézesbábos lázas készülődésbe kezdett. Felhívta a méhész gazdát, Teleki gazdát, hogy valami finom, érdekes mézre lenne szüksége. Teleki gazda, megígérte, hogy kitalál valamit. Teleki gazda ezt elmesélte az udvaron a feleségének. Gondolkodott az akácmézen, hiszen az verhetetlen, és hungarikum. De még nem döntötte el, hogy mit vigyen. Ezt meghallotta a rigó, aki elmondta a kuviknak, aki pedig elmesélte ezt a méhecskéknek is. S fülébe jutott ez a méhkirálynőnek is. Akkor mi is kirukkolunk valami különlegessel. Gondolta magában a méhkirálynő. Kiadta a felderítőknek, hogy a közeli réteken túl, keressenek érdekes, zamatos füveket, mint például a selyemkóró. A felderítők, találtak. De messze volt, hat kilométerre a kaptártól. Ezt jelentették a királynőnek, aki megparancsolta a dogozóknak, hogy mostantól, oda menjenek virágport gyűjteni. Eközben a mézesbábos portája, csinosodott, szépült. Napszámosok dolgoztak, akik lefestették a kerítést, lepucolták az ablakokat, kisöprögették az udvart, még a muskátlik elszáradt virágait is le kellet csipkedniük. A méhecskék a következő naptól, a távoli selyemkóró földre mentek. De nagyon kimerítő volt. A méhecskék átlagosan 1-2 kilométeres körzetben gyűjtögetnek, néha távolabbra is mennek, nagyon ritkán 8 kilométert is megtesznek. A dolgozó méhek, néhány nap alatt, kezdtek kimerülni. Fáradtak voltak, étvágytalanok, és a közös esti zümmögéseken, ahol együtt dalokat zümmögtek, sem vettek részt többé. Egyre több méhecske került a gyengélkedőbe. Ezt, Zebulon, a méhecske, már nagyon sérelmezte. Egy nap Gáspár, az egyik társa, már utolsó erejéből akart elindulni. Zebulon, ezt nem engedte, mert tudta, hogy Gáspár akkor már nem fog tudni hazajönni. Visszaküldte a gyengélkedőbe. Ez a méhkirálynő fülébe jutott, aki behívatta Zebulont.

- Mit képzelsz, hogy az engedélyem nélkül küldöd vissza a gyengélkedőbe az egyik dolgozót?- kérdezte a méhkirálynő.

- Csak Gáspár életét akarom megmenteni. - válaszolta Zebulon.

- Hiszen, tudod, hogy milyen nagy, gigantikus tervünk van!  Elkápráztatjuk a külföldieket!- vitatkozott a méhkirálynő.

- De nem minden áron! Mi itt remekül megvagyunk, csodálatos a családi életünk, esténként együtt, dalokat zümmögünk. Semmiféle külsődleges siker nem éri meg, hogy feláldozzuk a családi békét és boldogságot! Egy méhecske élete így is nehéz! Egyre szélsőségesebb az időjárás, és minden méhecske élet fontos!

- Még egy szót szólsz, és száműzlek innen! –heveskedett a méhkirálynő.

S ekkor, a kaptárban lévő méhecskék kezdtek Zebulon köré gyűlni. S azt mormogták, hogy akkor ők is elmennek. Ettől a méhkirálynő, egy kicsit visszatántorodott. S visszavonulót fújt. Gáspár szépen kipihente magát a gyengélkedőben. Zebulon pedig csak heti egy kirepülést engedett a távoli selyemkóró mezőkre. A selyemkóró méz, lassan, és nem nagy mennyiségben, de elkészült. Így Teleki gazda egy üveg akácmézet, és egy kis üveg selyemkóró mézet vitt, a mézesbáboshoz. Fazekas Vilmos kifizette és megköszönte.

- De szépen csillog-villog itt minden! – ámuldozott Teleki gazda.

- Igen, pár nap és érkezik a stáb! Ha van kedved, gyere el a felvétel készítést megnézni, végül is, te is benne vagy az alkotásban!- válaszolt Fazekas Vilmos.

- Köszönöm szépen, majd meggondolom. –válaszolta Teleki gazda.

S azzal el is búcsúzott. Egy verőfényes szeptemberi napon, megérkeztek a vendégek, négyen voltak. Két hölgy és két férfi. A filmet leforgatták, a mézesbábos elkészítette a mézeskalácsokat. Utána megkínálta a vendégeket a mézeskaláccsal. Az enni való figurákba, mindkét fajta mézet felhasználta. A stábból, csak ketten ettek. Az egyik hölgy fogyókúrázott, a másik cukorbeteg volt, bár ő azért megkóstolta. Az operatőr viszont lelkesen evett, venni akart a gyerekeinek is, de Fazekas Vilmos ezt nem engedte. Ajándékba adta őket. Sőt egy piros szívet, tükörrel a közepén is adott, hogy ajándékozza a feleségének.

- Ez a mézeskalácsszív, tükörrel a közepén, csak Magyarországra jellemző. – szólt Fazekas Vilmos a tolmácsnak. A tolmács lefordította.

-Ah, sehr schön (zér sőn)!- válaszolta az operatőr.

- Nagyon szép!- szólalt meg a tolmács.

A találkozó jó hangulatban telt, és a mézesbábos utána elvitte őket Debregő egyik híres csárdájába, hogy megebédeljenek.

Eközben nagy volt az izgalom a kaptár körül, hogy, hogy sikerült az ő különleges selyemkóró mézük bemutatkozója. Várták az ott lakó rigót, hogy beszámoljon a történtektől. A rigó elrepült hozzájuk, töviről hegyire elmesélt mindent. Elmondta, hogy az operatőr el volt ragadtatva! De a többi, nem nagyon evett.

-Nem baj. – válaszolták a méhek. - Legalább ő viszi a debregői mézeskalács jó hírét tovább! 

Ezzel boldogan elvonultak a méhek a kaptárba, és este, csodálatos, közös dal zümmögésbe kezdtek, amelyen már Gáspár is, aki a gyengélkedőben volt, rész vett. A mézesbábos is elégedetten hajtotta nyugalomra a fejét. S a filmet, lejátszották Németországban, és pár évvel később, Magyarországon is, az adventi készülődés idején.