A mi Nemzeti ünnepünk

A mi Nemzeti ünnepünk.

Csombor és Csongor, ahogy mentek az óvodába, arra lettek figyelmesek, hogy nemzeti színű lobogók vannak a hidakon, tereken, az Országházon, sőt egyre több épületen. Kérdőn néztek édesapjukra. - Hamarosan nagy ünnep lesz hazánkban, a Nemzeti ünnep – kezdett bele a történetbe az édesapjuk. Csombor és Csongor érdeklődéssel hallgatta. - A piros, fehér, zöld színű zászlókat, a magyar zászlót a márciusi szabadságharc és forradalom kitörésének évfordulója alkalmából helyezik ki különböző helyekre. A szívünk fölé kokárdát tűzünk a nagy napon, ezzel fejezzük ki, hogy szeretjük Magyarországot, a mi hazánkat. Hisz itt születtünk, akárcsak szüleink és nagyszüleink is. Itt lakunk ezen a gyönyörű helyen. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra és az ékes anyanyelvünkre. Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren a nemzeti lobogó felvonásával kezdődik az ünnepség. Később lovashuszárok vonulnak fel ünnepi díszben akárcsak a Nemzeti Múzeum előtt. A gyerekeknek tánctanítás és kézműves foglalkozás szokott lenni több helyen, a felnőtteknek népzenei hangverseny, valamint vásári forgatag, ahol finomságokat lehet kóstolni – mesélte apukájuk. – Ha szeretnétek, megnézhetjük az ünnepséget, a huszárfelvonulást. – Juj, de jó! Szeretnénk! – rendben, akkor ezt megbeszéltük. –

Ekkor értek be az óvodába. Csombor és Csongor meglepetten látta, hogy az óvoda is méltón van feldíszítve. Az óvó néni kedvesen fogadta őket. Kézműveskedéssel kezdődött a reggel. Nemzeti színű és huszár zászlókat készíthetett, aki kedvet érzett hozzá. Persze mindenki lelkesen dolgozott. Utána az óvó néni elmesélte az ünnep történetét. Csombornak és Csongornak már ismerős volt.  Mindenki tátott szájjal, csöndben hallgatta. A történet után milliónyi kérdést tettek fel az óvó néninek, aki mindet türelmesen megválaszolta. Ezután várépítős játék következett. Az volt a délelőtt csúcspontja, amikor az óvó néni elővette a lányoknak a pártákat, fiúknak a lovacskákat, huszár sapkákat, néhány papírcsákót és a fakardokat. Nagyon élvezték a gyerekek a játékot. Persze közben nagyon vigyáztak egymásra, nehogy megsérüljön valaki. Ebben a játékban mindenki nyert. Ebéd után édesanya megérkezett Csomborért és Csongorért, hisz apukájuk még dolgozott. Miután illendően köszöntötték egymást, és elköszöntek az óvó néniktől, elmesélték a délelőtti élményüket. Közben csatlakozott hozzájuk Előd is, aki az iskolában ünnepelt. Édesanyjuk türelmesen hallgatta meg élményeiket. Miután hazaértek, levetkőztek, megmosakodtak, ebédeltek, aztán Előd tanulni ment, Csombor és Csongor pedig lefeküdtek pihenni.

 Hamarosan álomba szenderültek. Egy hatalmas zöld színű mezőn találták magukat. Épp akkor sorakozott fel egy hófehér magyar cicákból álló huszár sereg. Egyszer csak a szélrózsa minden irányából jöttek nekik segíteni. Ó, de örültek a hófehér cicák! A szemük tündökölt, szájuk csillogott a mosolyuktól. Velük szemben, a rét túloldalán a barna cica sereg állt. Később még csatlakoztak hozzájuk. Annyian voltak, mint fűszál a réten! Bátran, hősiesen küzdöttek a hófehér cicák és segítőik. Csapkodták egymást ahol érték: csihi-puhi. Nesze, neked egy a fejedre! Nesze, neked egy a hátadra! Nesze, neked egy a fenekedre! – Jajveszékeltek: hol a hófehér, hol a barna cicák: jaj-jaj-jaj, ne bántsatok! - kiáltozták. De tovább csapkodták egymást ahol érték: csihi-puhi. Nesze, neked egy a fejedre! Nesze, neked egy a hátadra! Nesze, neked egy a fenekedre! – Jajveszékeltek, de azért tovább folyt a forradalom. A hős kis hófehér cicák küzdöttek, amennyire csak bírtak, de hiába, a túlerő győzött, kénytelenek voltak a hófehér cicák letenni a fegyvert. Sírtak, patakokban folyt a könnyük. A könnyükből aztán folyó, folyam, tenger, majd óceán lett. A patakban domolykók és márnák úszkáltak. Nekik is hullottak a könnyeik. A folyóban ponty és keszeg úszkált. Nekik is záporoztak a könnyeik. A folyamban szilvaorrú keszeg, a márna, víza és ingola félék úszkáltak. Nekik is mintha dézsából öntenék volna, úgy hullottak a könnyeik. A könnyeikből igazgyöngyök lettek. Egyre nagyobb és nagyobb kupac halmozódott föl. A napsugár is lassan, óvatosan előbújt a komor felhők mögül, és szelíd sugaraival megcsillogtatta a drága kincseket. A halak aztán mosolyogva búcsút intettek, és eltűntek a víz alatt. Az igazgyöngyöket pedig a bátor, hős hófehér huszár cicák egymás között szétosztották, robosztus zsákban hazavitték. Takaros kis házat építettek földjeiken maguknak és csendesen élték tovább életüket szerető családjuk körében. Az üde, zöld réten virágok nyíltak: mályva, zsálya és vasvirág és még sorolhatnám, hogy mennyi szépség pompázott. Köröttük pillangók, lepkék, katókák perdültek-fordultak, méhek nyüzsögtek, dolgoztak serényen. A napsugár pedig óvón átkarolta őket. Ekkor ébredt fel Csombor és Csongor. – De jó, hogy csak álom volt! – mondták. – Miért karddal és puskával akarták megoldani a problémát? Szerintem inkább szavakkal kellett volna! – mondta Csongor. – Igazad van! – mondta Csombor. – Mindig a békére, a szeretetre, és az őszinteségre fogok törekedni! – mondta komoly képpel Csongor. – Én is! – felelte Csombor.

Forrás: https://elizabethsuzanne.5mp.eu/