Barion Pixel

A mókusok már várnak !


http://mocorgohaz.hu/

            Narancssárga fény szűrődött be a szobába, színe néha aranyba fordult. Egy kisfiú feküdt az ágyában, kezét a fény felé nyújtotta. A napsugár elidőzött hófehér bőrén, és igyekezett egy kicsit élénkebbé tenni az arcocskáját.
            Fiatal nő lépett ...

Kép forrása: pixabay.com

            Narancssárga fény szűrődött be a szobába, színe néha aranyba fordult. Egy kisfiú feküdt az ágyában, kezét a fény felé nyújtotta. A napsugár elidőzött hófehér bőrén, és igyekezett egy kicsit élénkebbé tenni az arcocskáját.

            Fiatal nő lépett be az ajtón. Aggódva szemlélte a kicsit, szerette volna, ha most, azonnal talpra ugrik, és leszalad focizni a többiekkel, úgy, mint pár nappal ezelőtt, mikor még egészséges volt. Most itt fekszik lázasan, és az egész család aggódik érte.

– Jobban vagy már? – kérdezte tőle.

– Kicsit fáj a fejem és a torkom is! – hangzott a válasz.

– Mérjük meg a lázad! – felelte Anya.

– Nem kell! Úgysem kelhetek fel! – mondta dacosan a kisfiú.

– Nem sokára jobban leszel, és akkor elmegyünk sétálni – bíztatta Anya.

– Hány nap az a nem sokára? – érdeklődött a gyerek.

– Nem tudom pontosan, lehet, hogy három, lehet, hogy több – felelt őszintén Anya.

– Az nagyon sok! – sóhajtott a kisfiú.

– Itt a lázmérő, kérlek, engedd, hogy megmérjem a lázad! – kérte Anya.

– Rendben! – enyhült meg a kisfiú.

Anya megkönnyebbült, mert percek múlva kiderült, hogy már csak hőemelkedése van.

– Jó volna, ha ennél, és utána bevennéd a gyógyszert! Nézd, hoztam neked a reggelit! – mutatta Anya.

– Nem vagyok éhes! – szólt a kisfiú.

– A mókusok már megreggeliztek odakint az erdőn! – felelt Anya.

– Most mit csinálnak? – élénkült fel a gyerek.

– Ugrálnak egyik ágról a másikra – mosolygott az anyukája.

– Biztosan várnak már engem! Régen találkoztunk! – merengett a kisfiú.

– Amint lehet, meglátogatjuk őket! – szólt Anya.

– Nem lehetne, hogy ők jöjjenek el? – reménykedett a kisfiú.

– Ezt szeretnéd? – gondolkodott el Anya.

– Igen. A mókusok nem tudják, hogy miért nem megyek. Meg kellene nekik mondani, és elhozni őket ide, akkor együtt lehetnénk!

A fények arany színben tündököltek a párnán, a paplan huzaton, a kisfiú arcán és Anya kezén, melyben még mindig azt a tányért tartotta, amin a kakaót és a szendvicset hozta. Talán a boldogító napsugár okozta, hogy Anya így szólt:

– Megoldjuk!

A kisfiú örömében elfelejtette, hogy az előbb még nem akart enni, lassacskán megitta a kakaót és megette a vajas kiflit. Anya egész nap körülötte tüsténkedett, igyekezett, hogy ne unatkozzon, ezért játszottak, meséltek, beszélgettek. Mire Apa megérkezett, már késő délutánra járt az idő.

– Apa vigyáz rád, amíg én megkeresem a mókusokat! – szólt Anya, és elindult.

Közel laktak az erdőhöz, a sok lombos fa felől mindig friss levegő érkezett hozzájuk. A mókusok szerettek itt élni, voltak vagy kétszázan. Egyiknek a vörös, másiknak a fekete bundáját csodálták az arra járók, kecses mozgásuk mindenkit elvarázsolt. Az állatok ismerték azokat, akik rendszeresen errefelé sétáltak, és a napokban arról beszélgettek, hogy már nagyon várják azt a kisfiút, aki az anyukájával és az apukájával szokott idejönni. Elcsodálkoztak, mikor Anya karcsú alakja feltűnt a fák között, és nem követte a gyerek és Apa sem. Összegyűltek egy vén fa legvastagabb ágán, és megvárták, amíg a fiatal nő odaér. Ő már messziről észrevette a sok mókust, és integetett feléjük.

– Egyedül jöttem, a kisfiam beteg, az apukája vigyáz rá. Tudom, hogy már várjátok, de most még nem tud eljönni hozzátok. Arra kérlek benneteket, gyertek el hozzánk! – mondta.

A mókusok tanakodtak, de nem tudták visszautasítani a szokatlan kérést, Anya elindult, és mindannyian követték. Ugráltak ágról ágra, szedték a lábukat, szerettek volna mihamarabb találkozni a kisfiúval.

Az erdő szélétől nem messze, egy fákkal körülvett házban lakott a család. A kétszáz mókus ügyesen elhelyezkedett a fák ágain. Anya bement a kisfiú szobájába, és kinyitotta az ablakot.

– Gyere közelebb, nézd, várnak rád a mókusok! – mondta mosolyogva.

A kisfiú felkelt az ágyból, bedugta a lábát a papucsába, felvette a köntösét, és kikönyökölt a párkányon.

– Anya, tényleg vártak engem a mókusok! – kiáltotta.

A fekete és vörös bundájú mókusok vidáman integettek, nagyon örültek, hogy találkozhatnak a gyerekkel. Apa egy hatalmas tál mogyorót hozott, és kitette a párkányra. A kis állatok egyenként ugrottak oda, és boldogan csemegéztek. Hagyták, hogy a kisfiú megsimogassa őket. Mikor kezdett a napsugár ereje elfogyni, akkor búcsút intettek a kisfiúnak, és arra kérték, látogassa meg őket amint meggyógyult, mert ők szakadatlanul várni fognak rá, mind a kétszázan.

            Éjszaka a gyerek úgy aludt, mint a bunda. Reggel Anya megmérte a lázát, már normális volt a testhőmérséklete. Megette a reggelijét, és úgy érezte, hogy meggyógyult.

– Anya, menjünk el az erdőbe! A mókusok már várnak rám, tudod! – mondta.

– Igen, tudom. Mind a kétszázan! – nevetett az anyukája.

Mikor kimelegedett az idő, és aranyszínű napsugár játszott a hajukban, útnak indultak, és a közeli erdőben találkoztak a mókusokkal, akik a fák ágain ugrándoztak, és közben az utat kémlelték.

– Meggyógyultam! Köszönöm nektek, hogy eljöttetek hozzám tegnap! – mondta a kisfiú.

A fekete és barna bundájú mókusok elégedetten vették tudomásul, hogy akit olyan nagyon vártak, meggyógyult, és ismét eljött hozzájuk. Talán az eddiginél is nagyobb szeretettel tekintettek le rá a magasból.

 

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

PRÉMIUM Kovácsné Demeter Monika Iringó Prémium tag

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!