A Nagylányos Cipő

A Nagylányos Cipő.

Blanka cipellője boldogan kopogott az óvodába vezető járdán. A piros kis cipő nagyon különleges volt a számára. Régóta vágyott már rá, és tegnap az ötödik születésnapjára meg is kapta. Még el is nevezte új ajándékát. A Nagylányos Cipő, így hívta. Azért, mert úgy kopogott séta közben, mint anyukája cipője szokott.

– Nahát, Blanka! – köszöntötte Zsuzsa óvó néni. – Milyen gyönyörű a cipellőd!

– Köszönöm.

– Képzeld, tudod ki jött ma még ugyanilyen cipőben?

Blanka arca piros lett a meglepettségtől. Rázta a fejét, hogy ő bizony nem tudja.

– Dorka, a barátnőd – mosolygott Zsuzsa néni.

Blanka anyukája nem hallotta, mit mondott az óvó néni. Cuppanós puszival elköszönt a lányától, aki még integetni is elfelejtett.

Blanka átöltözött, majd cipőjét a katica jele alá tette. Dorka jele, a tulipán éppen az övé mellett volt. Blanka megvizsgálta Dorka cipőjét, ami sajnos pont úgy nézett ki, mint az övé, így durcásan lépett a csoportszobába.

– Szia! – futott oda hozzá Dorka. – Úgy örülök, hogy jöttél. Az óvó néni adott papírokat, hogy rajzoljunk valami szépet a tavaszról. Ugye, mellém ülsz?

– Én aztán nem – morgolódott Blanka.

– Miért, mi a baj? – aggodalmaskodott Dorka.

– A cipőd, az a baj – felelte Blanka.

– Hát láttad a szekrényemben? Tegnap kaptam a mamától, aki látogatóba jött hozzánk. Tudom ám, hogy te is kaptál, mert anyukád elmondta az enyémnek. Hát nem vicces, hogy egyforma a cipőnk? – nevetett Dorka.

– Egyáltalán nem – durcáskodott tovább Blanka, majd lecsücsült inkább Fanni mellé.

Blanka és Dorka a csoportszoba két végében rajzolt, egymástól jó távol. Kicsi szívük sajgott a megbántottságtól.

A munka végeztével Zsuzsa néni így szólt:

– Irány az udvar!

Blanka felvette a cipőjét, és kirohant a csoporttársaival. Mindenképp meg akarta előzni Dorkát. Mikor kiért az udvarra, ugrókötelezni kezdett a többi gyerekkel. Hamar elunta a játékot, ezért inkább felpattant a hintára. De valahogy ott sem érezte jól magát. Blanka nagyot sóhajtott, mert az udvar Dorka nélkül nem is tűnt olyan mókás helynek. Elkezdte hát keresni a barátnőjét, de sehol nem találta.

– Zsuzsa néni, hol van Dorka? – kíváncsiskodott Blanka.

– Bent maradt a dadussal, mert kicsit fáj a mozgó foga – felelte az óvó néni.

– Bemehetek hozzá? – kérdezte aggodalmasan Blanka.

– Hát persze.

A lány rohant is be a csoportszobába. Dorka egy széken ücsörgött, és a könnyeit törölgette.

– Miért nem jöttél ki játszani? – faggatta Blanka.

– Mert azt akartam, hogy egyedül te vedd fel a cipőd. Ígérem, többet nem jövök benne oviba. Leszel a barátnőm újra? – hüppögött Dorka.

Blanka szorosan átölelte a barátnőjét.

– Jaj, Dorka, olyan bután viselkedtem! Kérlek, ne haragudj! – sírt Blanka is. – Mindig te leszel a legjobb barátnőm.

– Tényleg? – csillant fel Dorka szeme.

– Igen, tényleg! Kapd fel a cipellőd, és menjünk végre játszani! – kérte Blanka.

A két barátnő egymás kezét fogva ment ki az udvarra. A Nagylányos Cipők pedig boldogan kopogtak.