A négylovas kocsi


http://mocorgohaz.hu/

   Volt egyszer egy király, akinek az országában egyetlen boldog ember sem akadt. Hosszú idő óta nem nyugodott itt le úgy a Nap, hogy mosolygó arcokat látott volna. Csak bánat és békétlenség volt mindenütt. Egyszer aztán megelégelte ezt a király. A lány...

Kép forrása: Werling Ildikó https://www.facebook.com/werlingildikoakvarell

   Volt egyszer egy király, akinek az országában egyetlen boldog ember sem akadt. Hosszú idő óta nem nyugodott itt le úgy a Nap, hogy mosolygó arcokat látott volna. Csak bánat és békétlenség volt mindenütt. Egyszer aztán megelégelte ezt a király. A lányát készült férjhez adni, és semmiképpen nem akarta, hogy e nagy eseményt ború és bú lepje be. Elhatározta, hogy ahhoz adja lányát, aki elhozza a boldogságot az országába. Legyen az illető nemes, vagy paraszt, gazdag, vagy szegény. Nagy lett az izgalom a nép körében! Minden házasodni akaró úrfi és legény teljesíteni akarta a feladatot, ki önszántából, ki pedig atyai parancsra. Ettől aztán még erősebb lett a bánat az országban, mivel sokuknak menyasszonyuk volt már, akik éjt a nappallal egybetéve sírtak és rítak. A következő bajt az okozta, hogyan döntsék el, hogy a sok jelentkező ifjú közül ki legyen az, aki legelsőnek próbálkozhat eleget tenni a megbízatásnak. Végül a király úgy döntött, hogy egyszerre induljanak el mind, és győzzön a legjobbik. El is indultak a nemes úrfik és paraszt legények, de el sem érték még az ország határát, vissza kellet fordulniuk, mert a nagy versengésben úgy összecibálták egymást, hogy nem tudták útjukat folytatni. Négy ifjú maradt csupán, akik gyorsaságukkal megelőzték a sokaságot.

A boldogságot a tündérek őrizték, tőlük kellett elhozniuk. Tündérország hatalmas hegyek között terült el, a világ legmagasabb pontján. A négy ifjú, bár külön utakon ment, mégis egyszerre érkezett meg. Ki sem fújták magukat a nehéz út után, nyomban felkeresték a tündérek királyát, és elmondták neki, mi járatban vannak. A király így felelt nekik:

- Jól van, nektek adom a boldogságot. Azonban tudnotok kell, hogy nem lehet akárhogy elvinni. Adok egy kocsit, amit négy ló húz. Azzal kell elvinnetek a boldogságot, de vigyázva, mert ha bármelyik lovat sérelem éri, azonnal visszafordulnak. Íme hát ők azok – mutatott rá négy gyönyörű, hófehér paripára, akiket a tündérek már be is fogtak egy kocsi elé. – Az első ló neve Békesség, a másodiké Igazság, a harmadiké Tisztelet, a negyediké Szeretet. Aki a legidősebb közületek, az induljon elsőként.

A feladat nem látszott nehéznek, ezért a legidősebb ifjú vígan intett társainak a kocsiról. – Majd értetek küldök. A menyegzőmön találkozunk! – azzal elvágtatott.

Hosszú, meredek, göröngyös út vezetett lefelé a hegyről, amit négylovas kocsival különösen nehéz és lassú volt megtenni. Az ifjú égett a vágytól, hogy minél előbb visszaérhessen országába, és győzteshez méltón bevonulhasson a királyi udvarba. Ezért alig indult el, máris türelmetlenkedni kezdett. Olyannyira megszállta a méreg, hogy ostorával az első lóra csapott, és sűrűn szidalmazni kezdte:

- Húzd a kocsit, szedd a lábaidat, te lusta, különben hátulra kötlek!

Ebben a pillanatban a négy ló megtorpant, levetették magukról a köteléket, és elvágtattak. Az ifjú ottmaradt az üres kocsin, és nagyon megijedt, mert hirtelen sötétség és nagy szél támadt, és egy hang a szélből így szólt hozzá:

- Békesség nélkül nincs boldogság! Eredj ki az országomból!

Futott is, ahogyan a lába bírta.

A lovak visszaérkeztek a tündérkirály palotájába, ott ismét befogták őket egy kocsi elé, és ráülhetett a második ifjú. Mivel a lovak lassan haladtak, még csak a hegy derekánál tartottak, amikor rájuk esteledett. Az ifjú elővette a lovaknak készített szalmát, és etetni kezdte őket. Mikor a második lóhoz ért, azt mondta neki:

- Az előtted lévőnek húzni kell, a hátad mögött lévőknek meg visszatartani, nehogy nagyon meginduljon a kocsi. A te munkád felesleges, ezért az adagodból inkább fekhelyet csinálok magamnak.

Ebben a pillanatban a négy ló eltűnt a sötétben. Az ifjúnak felocsúdni sem maradt ideje, máris feltámadt a szél, s a hang így szólt:

- Igazság nélkül nincs boldogság! Eredj ki az országomból!

Futott is, ahogy a lába bírta.

Reggelre a lovakat kocsi elé fogták, és máris indult a harmadik próbálkozó. Már jó ideje meneteltek, amikor az ifjú megunta a zötykölődést, és megállította a kocsit. A lovakat elengedte legelni, ő maga pedig a patakhoz sietett, hogy megmártózzon és igyon belőle. Egyszer csak a harmadik ló belegázolt a vízbe, és boldogan meghentergőzött benne. Az ifjú azonnal kapta az ostorát, és rávágott a lóra.

- Mit merészelsz, te balga! Ahol ember hűsíti magát, ott állatnak helye nincs!

Alig hagyták el száját a szavak, a négy ló elviharzott tőle. Korom sötét lett, és feltámadt a szél. Ismét megszólalt a hang:

- Tisztelet nélkül nincs boldogság! Eredj ki az országomból!

Futott is, ahogy a lába bírta.

Már csak egy ifjú maradt. Félve ült fel a kocsira, nehogy ő is elkövessen valami hibát, és a boldogság nélkül térjen haza. Rendben leértek a hegyről, és éppen elérkeztek Tündérország határához, amikor a negyedik ló megbotlott, és lábát fájón emelgette.

- Épp most akarsz cserbenhagyni, mikor már majdnem teljesítettem a küldetést? – rivallt rá az ifjú, azzal rácsapott ostorával a sánta lóra.

A négy ló kivonta magát a kötelékből, és egy szempillantás alatt eltűntek. Ezzel megjött a sötétség és a szél, benne a hang, mely így kiáltott:

- Szeretet nélkül nincs boldogság! Eredj ki az országomból!

Futott hát ez is, akárcsak a társai. Hazaérvén nagy szomorúságot talált az országban. A király nagyon nekikeseredett a boldogtalanságtól, és bánatos volt egész népe is.

Egy napon idegen ifjú legény zörgetett a palota kapuján, és a király elé kérette magát. Meglepődve szemlélte őt a király, s szüntelen mosolygós arcáról le sem tudta venni a szemét.

- Te nem a népem közül való vagy – szólalt meg végül. – Honnan jöttél, melyik király országából?

- A senki földjén élek, s a magam ura vagyok – felelte az ifjú. - Hallottam, hogy a boldogságra vágysz, de nem tudták neked megszerezni. Hát én elhozom szívesen.

Elámult a király a legény szavain, de nem sokat teketóriázott, megbízta a feladattal.

Elérkezett a legény a tündérekhez, és elmondta, hogy miért jött. A király nem bánta a kérést, s bár csalódott az emberekben, megadta a lehetőséget ennek az ifjúnak is. Előállították a kocsit a négy lóval, és előadta a király az intelmeit. Az ifjú megértette azokat, és útnak eredt. Nehezen haladt a kocsi lefelé, a lovak lassan lépdeltek. A legény pedig egyre csak bíztatta őket kedves szavakkal:

- Ügyesek vagytok lovacskák. Csak óvatosan!

Amikor rájuk esteledett, megálltak, és a legény megetette a négy lovat.

- Egyetek csak lovacskák, és pihenjetek!

Másnap folytatták az utat, és ahogy a patakhoz értek ismét megállította a kocsit.

- Gyertek lovacskák, igyatok és frissüljetek kedvetekre!

Ezután vidáman mentek tovább, s nemsokára el is érkeztek a boldogtalan király palotájához. Hatalmas tömeg tódult a négylovas kocsi köré, és legnagyobb izgalommal megjelent a király is. Kitárta karját, úgy üdvözölte a legényt, a tömeg pedig éljenzett. Ekkor a legény odalépett a négy lóhoz, megsimogatta őket és azt mondta nekik:

- Köszönöm kedves lovacskák, hogy elhoztatok idáig. Most menjetek szépen vissza az otthonotokba – azzal kivezette őket a tömegből.

A király szája tátva maradt a meglepettségtől, aztán szörnyű haragra gerjedt.

- Mit tettél te ostoba! Hívd vissza őket! Elviszik a boldogságot!

- Ti vagytok az ostobák, – felelt rá a legény – mert nem ismertétek fel a tündérek tanítását. A kocsin nem volt más, csak szalma, a boldogságot ugyanis nem lehet megfogni és vinni. Hanem a békesség, igazság, tisztelet és szeretet egysége teremti meg. Akkor lesztek boldogok, ha ezt megértitek.

Azzal sarkon fordult, és vidáman fütyörészve elindult hazafelé.

Venczel Tímea, meseíró

Ezt a mesét írta: Venczel Tímea meseíró

Venczel Tímea vagyok. Óvónéni anyuka szárnyai alatt növekedve dalok, versek, mesék szötték át a gyerekkoromat. Magam is próbálkoztam akkoriban verseléssel, de az írás szele a húszas éveim elején csapott meg igazán. Meseírásra a környezetemben élő gyerekek és a természet ihletett. Gyerekeknek szánt verseim múzsái elsősorban a lányaim, azonban ha széthúzom a függönyt és kitekintek a világba, komolyabb hangulatú vers...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!