A nyuszi, akinek nem volt neve

A nyuszi, akinek nem volt neve.

Egyszer volt, hol nem volt, még a hatalmas répaföldeken is túl, élt egyszer egy nyuszi, akinek nem volt neve. A szülei a születése után minden testvérének választottak egy nevet, ami illett rájuk. Vagy a viselkedésük alapján, vagy a kedvenc eledelük miatt nevezték el őket annak, aminek. Így lett a folyton izgága bátyja Ugribugri, míg a mindig éhes húga Habzsi Tapsi.

A főhősünket azonban sem az evés, sem az ugrándozás nem kötötte le, így maradt Nyuszi a neve. Így nagybetűvel. Amikor valaki elkiáltotta magát, hogy Nyuszi!, máris tudta, kiről van szó. Teljesen természetesnek vette, hogy őt így hívják, és meg sem fordult a fejében, bármilyen elfoglaltságot is keresni magának, ami alapján lassan felnőtt nyúlként elnevezhetnék a szülei. Még örült is neki, hogy a kiskori énje miatt nem ragasztottak rá egy nevet, amihez később egész életében igazodnia kellene. Így bármit megtehetett, bárhová mehetett, és senki még csak egy rosszalló pillantást sem vetett rá, ha az ellentétét csinálta annak, mint előző nap.

Egy reggel azonban minden megváltozott. Nyuszi a testvéreivel szokásosan a salátákkal, káposztákkal és pitypanglevelekkel teli földjük felé vette az irányt, ahová a répaszüret előtt siettek. Az üregből gyors szökkenésekkel haladtak a céljuk felé, szépen egy sorban, ahogyan kisnyuszi korukban a mamájuk tanította nekik. Egy nyúlra ugyanis mindenhol veszély leselkedhet, amivel minden hosszúfülűnek tisztában kellett lennie.

Nyuszinak azonban ezen a napon olyan ötlete támadt, hogy mi lenne, ha megszegné a szabályokat, és észrevétlenül elszökne a többiektől. Kíváncsi nyúl létére ugyanis már nagyon unta a minden napos élelemgyűjtést, amit fiatal ugrándozókként az idősebb családtagok helyett kellett megoldaniuk, mivel őket már könnyebben elvihette bármilyen veszélyes ragadozó. A legbiztonságosabb hely ezért nekik a nyúlüreg maradt, ahol különféle ételeket készíthettek a begyűjtött zöldségből. A sok éhes szájnak a nap végén pedig mindig jól esett a friss étel, amit csak az idősebb generációk tudtak jól elkészíteni.

Ennek ellenére Nyuszinak mégis más tervei voltak a mindennapokra, hiszen már borzasztóan unta a mindig ugyanolyan napirendet. El is határozta hát, hogy a többiek elől elbújik az első eléje kerülő bokorba. A tervét sikerült is észrevétlenül végrehajtania, mivel reggel indulás után úgy intézte, hogy ő kerüljön a sor végére. A kis kapáját és ásóját azonban ugyanúgy magával kellett hoznia, mint bármelyik másik nap, hiszen az idősebb nyulak hamar rájöttek volna, miben töri a fejét.

-Sikerült. –sóhajtott megkönnyebbülten Nyuszi, amikor már látta, hogy egy hatalmas bokor mögött sikerült elbújnia a többiek szeme elől.

A nyúlösztönei azonban még mindig a régiek voltak, így mielőtt kényelembe helyezte volna magát a bokor tövében, óvatosan körülnézett, nem fenyegeti-e valamilyen veszély. Szerencsére azonban semmi ilyesmiről nem volt szó, Nyuszi pedig nyugodtan letette maga mellé a kis kapáját és az ásóját is. Még a szalmakalapját is levette, hiszen ezen a jó árnyékos helyen semmi szüksége nem volt rá.

-És most mihez kezdjek a szabadnapomon? –töprengett magában. Csak ekkor eszmélt rá, hogy a szökésen kívül semmilyen tervet sem készített magának, aludni pedig nem aludhatott egész nap, hiszen egyáltalán nem érezte magát fáradtnak.

-Talán keresd meg a nevedet. –javasolta valaki.

Nyuszi úgy megijedt a hang hallatán, hogy azonnal talpra szökkent, a mancsába vette az ásóját, hogy valamivel védekezni tudjon a rá leselkedő szörnyeteg ellen, majd félénken megkérdezte.

-Ki-ki-ki vagy te? –érdeklődött remegő hanggal.

-Jaj, de ijedősek vagyunk! –hallotta újra azt a valakit. –De hát egy nyúltól mit várjon az ember. –kuncogott.

-Te ember vagy? –kérdezte csodálkozva Nyuszi, akinek a kíváncsisága hamarosan nagyobb lett a félelménél is. Még sohasem látott ilyen kétlábú lényeket, így mindenáron tudni akarta, hogyan is néznek ki. Ebben a pillanatban még nyúlnagyanyó rémtörténetei sem jutottak eszébe, amik valami nyúlpecsenyékről szóltak…

-Nem, dehogyis! –utasította el a valaki Nyuszi találgatásait, mintha ezzel a hasonlattal megsértette volna őt. –Én a bokor vagyok, ami alatt éppen álldogálsz. –magyarázta.

-Ne haragudj! –szabadkozott Nyuszi. –És milyen bokor vagy? –érdeklődött kíváncsian.

-Áfonya. –csilingeltette meg büszkén az egyik bogyós gyümölcsökkel teli ágát a bokor.

-És mi a neved? –kérdezősködött tovább főhősünk, miközben nyugodtan leeresztette maga mellé az ásóját.

-Hogy-hogy mi a nevem? –értetlenkedett a bokor. –Áfonyabokornak hívnak.

-Értem, de vannak más áfonyabokrok is a világon, nem csak te.

Az egyik gally ekkor lassan a nyuszi vállára ereszkedett.

-Téged is Nyuszinak hívnak, amikor minden fajtársad nyúl.

Főhősünk egy pillanatig elgondolkozott a bokor szavain, majd helyeselve bólintott.

-Igazad van. Ne haragudj. –kért bocsánatot. –De honnan tudsz te ilyen sokat, amikor mindig itt vagy, és sosem mész sehova? –érdeklődött Nyuszi.

-A széltől. –felelte bölcsen a bokor. -Sok történetet tudok, csak nincs kivel megosztanom őket. –kókadt le szomorúan az egyik gally.

-De én és a testvéreim szívesen meghallgatunk majd a nap végén. –ajánlotta fel Nyuszi, miközben eszébe jutottak a földeken dolgozó fivérei és húgai. El is szégyellte magát, amiért ő itt heverészik az árnyékban, ahelyett, hogy segítene nekik. Gyorsan fel is szedte a földről az ásóját, a kis kapáját, majd a fejébe nyomta a szalmakalapját. Elköszönt a bokortól, és megígérte neki, hogy a testvéreivel minden nap munka után meglátogatják majd. A bokor pedig délutánonként érdekesebbnél érdekesebb történeteket mesélt a tapsifüleseknek, akik szájtátva hallgatták őt. Nyuszi sem akart már többet kalandok után kutatni, hiszen a bokor sok érdekességet elmesélt neki és a testvéreinek, így pedig többet tudtak meg a világról, mintha egyedül akarták volna megismerni azt. Az áfonyabokor pedig boldog volt, hogy végre van neki is társasága, és ennyi új baráttal büszkélkedhet. Amikor pedig az áfonyáktól roskadozó ágain megérett a gyümölcs, a kis barátainak adta a termést, akik boldogan eszegették a lédús bogyókat, amíg egy újabb történetet hallgattak az árnyékban hűsölve.

Itt a vége, fuss el véle!