A pingvin vágya

Volt egyszer egy pingvincsalád. Ebben a családban három pingvingyerek volt. Nagyon összetartók voltak, mindenben segítették egymást. Jégvirág, Fagyi és Hólabda a három kispingvin bár testvérek voltak, mégis nagyon különböztek. Mindhárman máshogy képzelték el a jövőjüket. Jégvirág úgy gondolta, hogy egy nap híres korcsolya bajnok lesz. Fagyi meg akart tanulni hegyet mászni és síelni. Volt egy terve miszerint megmássza a Mount Everestet, a csúcsra kitűz egy zászlót, amit ő készített és miután elhelyezte a zászlót lesíel a magas hegyről. Hólabda szeretett volna egy népes családot. A szülők három gyerek közül csak kettő terveit támogatták. Fagyi volt az, akit nem támogattak, mert álmát túl veszélyesnek és szinte lehetetlennek gondolták. A pingvint egyetlen egy valaki támogatta csak, Csele a sarkiróka. A ravaszdi azért támogatta a pingvint, mert az ő esete hasonló volt a pingvinéhez. Sok évvel ezelőtt, amikor Csele még kisróka volt, szülei nem engedték neki, hogy valóra váltsa az álmát, miszerint elhagyja otthonát és új helyeket fedez fel, aztán kalandjairól könyvet ír és híres lesz. Azt szerette volna, hogy Fagyinak sikerüljön álma valóra váltása.

-Ha szüleid most dühösek is rád a terveid miatt, idővel mérgük elszáll majd, mint a szellő, ha látják, hogy boldog vagy. - mondta a róka ifjú barátjának.

Fagyi hitt Csele szavaiban és bízott benne, hogy minden úgy lesz, ahogy mondja. Szerette szüleit, testvéreit és nem akart rosszban lenni velük.

A rókakoma egyedül élt, nem volt családja, ezért sok ideje volt barátjával beszélgetni, tanítani. Minden nap találkoztak és Csele lassacskán elkezdte megtanítani Fagyit síelni. A pingvin eleinte nagyon ügyetlen volt, sokszor fel akarta adni, de amikor elesett, Tappancs odament hozzá és ezt mondta neki: „Ne add fel, sikerülni fog!” Ezek a szavak bátorságot adtak a kis pingvinnek, aki egyszer határozott máskor tétovázó volt tervével kapcsolatban. Tappancs segítségével két hét alatt megtanult síelni. Amikor először magától lesiklott egy kis dombon, szinte ugrált örömében. Soha nem hitte volna, hogy ez neki valaha is sikerülhet. Büszke volt magára, hogy megtette az első lépést az álma megvalósításához. Természetesen nem felejtette el tanítómesterét, aki nélkül ez nem sikerült volna. Neki is mérhetetlenül hálás volt. A második lépés az volt, hogy megtanuljon hegyet mászni. Fagyi nagyon félt a hegymászástól, de barátja támogatta és lassan elkezdte arra is megtanítani. A hegymászást megtanulni és megtanítani is nehezebb volt mint a síoktatás, de mindketten nagyon határozottak voltak. Csele elvitte barátját egy kisebb hegyre, ahová kiskorában sokszor elment és ott kezdte tanítani. Kitartással és kemény munkával Fagyi két hónap alatt megtanulta a hegymászás fortélyait. Már csak egy dolog volt hátra, még pedig elkészíteni a zászlót, amit majd a hegy csúcsára tervezett kitűzni. Eredetileg egyedül akarta megcsinálni, de végül úgy döntött, hogy a ravaszdival együtt fogja, hiszen eddig is jól összedolgoztak. A zászló fehér anyagból készült, amire ráfestették mindkettőjük arcképét. Amikor a pingvin idősebb lett és már elég gyakorlatot szerzett, el akart indulni hegyet mászni, de mielőtt neki vágott volna megállt a róka házánál, hogy megkérdezze nincs-e kedve vele tartani.

- Eddig is együtt csináltunk mindent… van kedved velem jönni barátom? – kérdezte Fagyi.

- Ez a te álmod, menj csak egyedül. – válaszolta Csele.

- De te adtál bátorságot ahhoz, hogy merjem valóra váltani az álmaimat! Neked köszönhetek mindent!

Csele végül belement, hogy együtt vágjanak bele a nagy kalandba.

-Nem fogod megbánni, hogy így döntöttél. - mondta barátjának Fagyi.

Nehéz volt, de sikerült feljutniuk a csúcsra, kitűzték a zászlót és lesíeltek a hegyről. Fárasztó, de izgalmas kaland volt. Végül Fagyi szülei is megértették gyermekük álmát és nem haragudtak rá. Csele álma is valóra vált, bár nemegészen úgy ahogyan régen tervezte. Írt egy könyvet a barátjával átélt kalandjáról és mindketten híresek lettek. Ha elég kitartó vagy az álmaidat elérheted.