Fogságban

Fogságban.

Volt egyszer egy királykisasszony, Veronika. Mindenkitől távol élt egy kőből épült toronyban. Még most is gyermek volt, mindössze tizenkét éves, de még kisebb korában hozták ide a toronyba. Öt éves kora óta élt itt. Egy varázsló rabolta el azért, mert szülei a kislánynak születésekor varázserejű nyakláncot ajándékoztak. A varázsló szerint a nyaklánc segítségével Veronika a jövőbe láthat. Ha eljön a megfelelő idő és a holdfény felé tartja az ékszert, az csillogni kezd majd és megjelenik egy tündér. Attól függően, hogy milyen ruhát visel az a csodálatos lény, megtudhatja a jövőt. Ha piros ruhában jelenik meg, Veronika életébe szerelem várható. Rózsaszín ruha esetén valaki olyan érkezik majd, aki szeretni és támogatni fogja. Citromsárga ruha esetén valaki olyan jön, akivel rengeteget fog nevetni. Ezüst azt jelenti, találkozni fog valakivel, akinek mindent elmondhat, titkos vágyait és jövőbeli terveit egyaránt. Igazán megbízhat benne.

Egy este Veronika a holdfényhez tartotta az ékszert. Megjelent a tündér smaragdzöld ruhában. Ez mit jelenthet? Kérdezte magában a hercegnő. A tündér gyorsan megfordult háromszor. Ruhája pirosra, aztán citromsárgára, ezüstre, rózsaszínre változott. A tündér ezek után eltűnt. A lány gondolkodni kezdett… „Milyen lesz a jövőm? Nem tudom értelmezni ezt a látomást…. Boldogság és szerelem vagy szenvedés vár rám? Talán megmenekülök…”

Veronika lefeküdt aludni és egy különös álmot látott: egy fiút, akinek kék szemei megbabonázták. Titokzatosságot és őszinteséget sugároztak egyszerre. A hercegnő felébredt. Arra gondolt, hogy talán ez a fiú, aki az álmában szerepelt, fogja kiszabadítani a varázsló fogságából. Attól az álomtól fogva semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, mikor jön el a titokzatos megmentője.

A tündér ettől az álomtól kezdve minden este szerelmet jósolt Veronikának. A lány arra gondolt, hogy talán az az álombéli fiú lesz a kedves.

 Néhány hét elteltével, hírt hozott a varázsló, mely szerint egy fiatal ismeretlen érkezett a birodalomba. Amikor Veronika ezt megtudta, rögtön az álma jutott eszébe. Talán ő a titokzatos megmentő… Arnold – így hívták. Azért jött ebbe a birodalomba, mert lovag szeretett volna lenni. Tudomására jutott, hogy a királylányt egy varázsló a toronyba zárta. Azért, hogy megszerezze a lány varázserejű nyakláncát. Arra gondolt, hogy ha kiszabadítja a lányt, hősiessége elismeréséül lovaggá üthetik.

Arnold a király mellé szegődött és a testőrök legügyesebbike lett.  Az uralkodó a bizalmába fogadta őt és megbízta, hogy vigyen el egy levelet Veronikának. Talán sikerül feljutnia a toronyba. Arnold lóra ült és elindult a varázslóhoz. Hét nap és hét éjjel telt el, mire megérkezett a rejtett tisztásra, ahol a torony állt. Nagy meglepetésére nyitva volt az ajtó, így hát belépett azon. Nagyon sötét volt, alig szűrődött be némi fény. Elindult felfelé a lépcsőn, mert sejtette, hogy a torony a legfelső szobájában lehet a szépséges királylány. Amikor a szoba elé ért, bekopogott. Veronika éppen fésülködött. A kopogásra megijedt.

-        Ki lehet ez? Csak a varázsló és az őrök szoktak ide jönni. Azok is csak akkor, amikor vacsorát hoznak neki. Még nincs este. Ki lehet ez ilyenkor? Tűnődött néhány percig, aztán egyszer csak kinyílt az ajtó.

Arra számított, fogva tartója az, aki minden nap arra kérte a lányt, hogy szeresse őt és legyen a felesége. Mert a varázslat szerint, az ékszer birtokosa és annak szerelme is képes a jövőt látni. De nagy meglepetésére egy fiút látott az ajtóban.

-        Ki vagy te? Miért jöttél ide? -  hangzottak azonnal a kérdések, melyek tele voltak aggodalommal. A lány attól tartott még messzebb akarják vinni a családjától.

-        Ne féljen kisasszony! Nem akarom bántani. Levelet hoztam az édesapjától. - hangzott kedvesen a válasz.

Veronika fellelkesedett. Hirtelen bevillant egy arc a furcsa álmából! De hiszen, ez a fiú úgy néz ki, mint akit álmában látott! Megkérdezte hát:

-        Mi a neved?

-        Arnold a nevem, hercegnő. Nem csak a levél miatt jöttem, kiszabadítalak innen!

Bár a fiú kezdetben csak lovagi címer miatt akarta a lányt kiszabadítani, de amikor megpillantotta, tekintete a szíve mélyéig hatolt. Beleszeretett. Végérvényesen és menthetetlenül.

-        Hercegnő, várd meg az estét! Eljövök és az éj lepele alatt megszöktetlek! Most sietnem kell, mert az őrök bizonyára már a helyükön vannak. Szerencsém volt, hogy nem láttak, amikor beosontam. -  mondta Arnold.

Így is történt. Éjszaka, amikor őrváltás volt, Arnold belopakodott a toronyba és kézen fogta Veronikát. Sietniük kellett. De a tündér is ott volt és titokban ő intézte úgy a dolgokat, hogy szabad legyen az út a fiatalok előtt. Sikerült megszökniük! Amint a lány elhagyta a tornyot, az egyszeriben köddé vált, mintha sosem lett volna ott.

 Hét nap és hét éjjel után végre újra édesapja birodalmában lehetett. Nagy volt a boldogság! Arnoldot lovaggá ütötte a király. De a legnagyobb jutalom számára az őszinte szerelem volt, amit Veronika szíve viszonzott. Összeházasodtak és boldogan éltek, de a varázslatos nyakéket elrejtették Tündérország rejtekébe, hogy soha többé ne hozzon senki emberfiára veszedelmet.