Kép forrása: https://meseillusztracio.hu/index.php?filter=all
A poszméhek új otthona.
Volt egy környék messze innen, utak mentén, lápvidéken. Magas házak közelében, hosszú kertek legvégében. Ott, ahol csodaszép virágok nőttek, háborítatlanul éltek a poszméhek. Szorgosan dolgoztak reggeltől estig, hordták a virágport sokszor utolsó leheletükig. Anyukájuk büszke is volt dolgos fiaira, de leginkább a legnagyobbakra, Márkóra és Milóra. A két legbuzgóbb méhcsemete, minden nap rekordmennyiségű élelmet szerzett be. Könnyen tudtak ennyire tevékenyek lenni, hiszen a gazdag környezetben mindenki jókat bírt enni.
Történt egyszer egy meleg nyári napon, Márkó és Miló hangos zajra lett figyelmes a parlagon. Zörgő-morgó csodamasina érkezett, éles kése a méhekben félelmet keltett. Riadalmuk nem csökkent a látottaktól, mivel a gép szépen lassan haladva letarolta a növényeket hol jobbról, hol balról. Förtelmes hangja után kopárságot hagyott hátra, eltűnt minden illatos szál, és azok finom nektárja. Nem volt többé telekivirág, sem levendula, így a sivár réten elviselhetetlenné vált a kánikula. Az addig ott lakó élőlények új otthont kerestek, elköltöztek a sáskák, a gyíkok és a nyestek. Márkó és Miló is áttelepült volna, de mivel nem volt virágpor, legyengülve nem indultak el a hosszú útra. Azonban a legfőbb vitaminforrásuk hiánya miatt, ágynak estek a lurkók, megbújva egy kósza fűszál alatt.
Véletlenül arra járt Csiga Csaba, aki meglátta milyen állapotban van a két méhpajtása. Nagyon elszomorodott ettől, így fogta magát és összehívta cimboráit a rétről. A gyűlésen ott volt minden ízeltlábú képviselője, katica, lepke és a szitakötők királynője. De eljöttek más állatok is, békák és gyíkok, tele lett a bázis.
Mindenki egyetértett Csabával, ki kell állniuk a barátaikért egy lelkes összefogással. Gyorsan neki is álltak a munkának, egyből feladata lett minden kis állatnak.
A fecskefarkú lepkék virágport gyűjtöttek, a legfontosabb az orvosság volt, az kellett a méheknek. Hordták vödrönként az illatos szemcsét, ezzel kívántak nekik jobbulást és jó szerencsét. Eközben a giliszták lyukakat ástak, fellazították a földet, az a legjobb az ágyásnak. A csigák lassú tempóban szállították a citromfüvet, facéliát, lucernát, majd ültették a lyukakba eme különleges teremtmények legjobbját. A katicák harmatcseppeket gyűjtöttek, és azzal locsolták meg a frissen ültetett növényeket. A csodálatos ültetvények közelébe, a hangyák építettek egy dombot egy farönk peremébe. Ide elbújhattak a méhek, ha újra megjelennének a hangos gépek.
Egyre szebb lett a kert, a gondos kezek nyoma minden elismerést megérdemelt. Márkó és Miló nem tudott elég hálás lenni, megkérdezték társaikat:
Minden kis segítő elfogadta a meghívást, ezentúl saját otthonunknak tekintették a tisztást. Azonban örömük nem tarthatott sokáig, a távolból felzúgott a gonosz gép hangja, elért egészen idáig. Ahogy egyre közelebb ért, a sok apró állat egyre jobban félt. Menekülni már nem volt idő, ott termett gyorsan a dübörgő kötekedő. Amikor már azt hitték mindennek vége, hirtelen csend lett, felvillant a megmenekülés reménye. A gépet irányító alak, elámult, bent ragadtak nála a szavak. Ilyen gyönyörűséges területet még nem látott, tátott szájjal nézte, amit a sok kis apróság megálmodott. Ezért úgy döntött megtartja a méhlegelőt, itt a telek végében található csinos kis mezőt, nem fog zavarni senkit sem, sőt dicsekedhet, ilyen a szomszédoknak nincsen.
Így lett a korábban lekaszált udvarban, egy igazi élővilágbarát kert teljes nyugalomban. Ezután a szorgos poszméhek, még lelkesebben készítették a mézet. Barátaikkal közösen, boldogan élték az életüket szépen. Azt mesélte egy arra járó fecske, azóta híre ment a ligetnek a világon szerte. Most már te is hallottál róla, meséld el egy barátodnak, hogy ő is vigyázzon a természetre, óvja. Hiszen egy növényekkel teli földterület rengeteg élőlény otthona, és egyben a jövő ezer kincsét is magába hordozza.
Ezt a mesét írta: Nagy Dóra amatőr író
Útkeresés örökös időhiánnyal a nyomomban. Röviden így jellemezném magam. Hobbyként élem meg a betűvetést és falást, mely gyermekkorom óta az életem része kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Édesapámtól kaptam az írás szeretetét, aki költőként fejezi ki a benne lakozó érzéseket, édesanyámtól pedig az olvasásét, akit kislány koromban mindig könyvvel a kezében láttam megpihenni. Egy határozott kisgyermek anyukájaként, ...
Hampel-Szász Hajnalka
2024-05-30 20:49
Az egyik legjobb mese, amit itt eddig olvastam!
Nagy Dóra
2024-05-30 21:06
Kedves Hajnalka, nagyon köszönöm az elismerő szavakat.