A tavi tündér helyettese

A tavi tündér helyettese.

Egyszer történt, messze innen, erdő mellett, tóvidéken kicsiny házikóban éltem 
boldogan, naphosszat a parton kincseket kutattam. Barátaim voltak csigák és bogarak, együtt 
csúsztunk-másztunk a bokrok alatt.
Egyik nap egy szitakötő után szaladtam, amikor valahonnan hangos sírást hallottam. 
Követtem a keserves hangot, és megpillantottam egy csodaszép alakot. Egy apró tündér 
sírdogált amott, a könnye a napsugárban szivárványt alkotott. Odamentem hozzá, vigasztalni 
kezdtem, de ő a fájdalomtól észre sem vette, hogy mellé csücsültem. Megszólítottam halkan és 
félénken, nem szerettem volna még megijeszteni is éppen.
- Kedves tündér, mi történt veled? Miért itatod könnyeiddel a tó vizében élőket? -
kérdeztem a kislényt féltően, közben észrevettem a sebet piciny lába közepében.
- Jaj, ne is kérdezd, nagy bánatom van, elcsúsztam a vízfelszínen tegnap alkonyatban. 
Apró lábam kifordult és eltörött, pedig temérdek dolgom lenne, minden összesűrűsödött. Nincs,
aki a munkám elvégezze, hiszen én vagyok a tó egyetlen tündére - szomorúan leszegte a fejét, 
nem tudta hogyan oldja meg helyzetét.
Eszembe jutott egy ötlet nyomban, segíthetnék neki, úgyis kint vagyok a szabadban. A sok 
kincset megkereshetem holnap is, megvár a természet igaz gyöngye úgyis. A tavi tündér 
elgondolkodott a dolgon, látszott nincs más lehetőség, senki sem volt porondon. Odafordult 
hozzám és csendben megsúgta:
- Varázserőt kapsz tőlem, de csak erre a napra!
Ettől hirtelen elállt a szavam, varázserőt kapok, nem lehet nagyobb jutalmam. De feladat is járt 
a szupererő mellé, majd odamutatott a tündér a tó felé: az itt élő vízi lények védelme és 
kisegítése, azaz a tavi tündér teljeskörű és szorgos helyettesítése. Büszkén vállaltam a fontos 
hivatást, így csiribú-csiribá megkaptam az állást. Varázserőm lett egykettőre, átjárta a testem 
bizsergető ereje. Elköszöntem gyorsan a tavi tündértől, hiszen sok feladat várt rám, kezdtem az 
elejéről.
Először a harcsákhoz mentem, hosszú bajuszuk lekonyult elkeseredésükben. Harcsa mama 
szipogva mesélte, eltűnt egyik legféltettebb gyermeke. A kis porontyot sehol sem találta, pedig 
csak pár pillanatra hagyta magára. Különös ismertetőjele: egyik bajusza egy kicsit hetyke. 
Körbenéztem a tó legmélyén, képzeljétek, átláttam a víz kékjén. Észrevettem egy mozgó 
tárgyat, egy üveg volt, melyből eldobtak ott egy párat. Abba szorult bele a halacska, műanyag 
börtöne rútul fogva tartotta. Egy szempillantás alatt varázslattal kiszabadítottam, boldogan 
hálálkodott papa, mama sorban. A harcsa család legkisebb tagja, egy életre megtanulta, hogy a 
palack csapda. Csettintésemre szépen lassan, köddé váltak a műanyagok a tóban. Boldogan 
tátogtak az édesvízi halak, kis ivadékaik így már biztonságosan úszkálhattak.
Örülni nem sok időm maradt, hiszen újabb fontos teendőm akadt. A nádas felé siettem sebesen, 
sajnos bajba kerültek ők is a melegben. Sudár testükbe halászháló szorult, így mozgásuk nem 
volt kecses és kifinomult. Nem tudtak hajladozni szépen, fájt a száruk, innen nem kerülhettek 
volna ki épen. Ámde egy varázsige segítségével, eltűnt a háló, a sűrű szövésével. Egyből 
kinyújtóztak az ég felé fordulva, boldogan dalra fakadtak, zúgtak kórusba. Ismét megmenekült 
a tónak egy elengedhetetlen élőlénye, aki a víz tisztaságáért felel nemcsak itt, hanem 
világszerte. Elhallgattam volna a nádas énekét, de mennem kellett, nem járt le a készenlét.
Hangos brekegésre lettem figyelmes, nem volt ritmusos, úgy tűnt keserves. Kuruttyoltak a 
békák közösen komoran, mivel korgott a gyomruk rettentő hangosan. De ahogy felugrottak a 
magasba, elcsúszott a lábuk és belestek a nádasba. Nem sikerült elkapniuk egy legyet sem, 
éhségük türelmetlenné tette őket rendesen. Sorra a vízben kötöttek ki a békák, elsiklottak egy 
olajfolton, mely a vízparton csordogált. Egy hatalmas hordóból folyt ki az anyag, mérges 
voltam, ki lehetett ennyire hanyag? Szegény kétéltűek nem tudtak enni, sőt az olaj a környezetet 
is súlyosan szennyezi. Nem volt így más hátra, minthogy varázserővel köddé váljon 
hosszútávra. Sietve cselekedni kezdtem, így fel is szívódott az olaj szélsebesen. Mintha ott sem 
lett volna a káros folyadék, béka csapat ugrálva jóllakott, megvolt végre az ebéd.
Bár már nagyon fáradt voltam, egy kócsag repült oda hozzám gyorsan. 
- Kérlek, segíts a társamnak, nem tudja kinyitni a száját, nem csacsoghat. Éppen élelemre 
vadásztunk békésen, mikor ő csapkodni kezdett a szárnyával hevesen. Nem tudott segítségért 
kiáltani, a csőrét csúnyán összeszorította valami. 
Felpattantam hát a madár hátára, hogy elvigyen és megmutassa, hol van a baj forrása. Szegény 
barátja pórul járt valóban, egy erős fémrugó szorult a csőrére és tartotta béklyóban. Hiába 
rángatták a többiek előre, sehogy sem tudott a szárnyas kibújni belőle. Szükség volt rám és a 
varázserőmre ismét, kettő csettintés után a rugó felszívódott tüstént. Végtelen örömtáncba 
kezdett a kócsag, én is táncoltam, boldog volt az egész csapat. Megköszönték ők is a 
segítségem, így már csak egy dolog volt vissza a napom legvégében.
Visszamentem hát a tavi tündérhez, lekuporodtam mellé, egy virág tövéhez. Még mindig sajgott 
beteg lába, megkérdeztem tőle, miért nem ment kórházba? Felhúzta vállát bánatosan, 
elgyengült a fájdalomtól, ezért felemeltem óvatosan. Minden varázserőmet összeszedtem, és 
meggyógyítottam a törést, a kötést leszedtem. Felvidult a balszerencsés tündér arca, átölelt apró 
karjával és ajkait mosolyra húzva mondta:
- Kedves helyettesem, te bátor hős, végtelenül hálás vagyok, a munkád jelentős! Örülök, 
hogy a legjobb embert találtam a feladatra, nézd meg, boldog a tópart apraja és nagyja. Nem 
mellesleg engem is meggyógyítottál, a varázserőt okosan használtad, mindenkinek csak adtál. 
Jószívűséged hírét messze földig viszem, a vízi és tündér világra mindig számíthatsz úgy
hiszem. 
Szerényen belevörösödtem a dicséretbe, hiszen csak a dolgomat végeztem, és közben 
mókáztam a természetben. Sosem éreztem még ennyire jól magam, varázslatos élmény volt és 
sok kedves szót kaptam. Emellett kellemesen el is fáradtam, vágytam anya finom kakaójára,
amilyet csak tőle kaphattam. Megkértem a tündért vegye vissza a varázserőm, ez nagy 
felelősség és le is járt az időm. Mivel ő már teljesen rendbe jött, folytathatta küldetését, a tópart 
ismét általa őrzött. Apró barátom helyeselte a döntést, visszavette a csodát és újra éreztem a 
bizsergető érzést. Ezután elköszönt tőlem mosolyogva:
- Találkozunk még, csak gyere a tópartra!
Élményekkel tele haza is siettem, alig várta anyukám, hogy megetethessen. Gőzölgött a finom 
kakaó is, jutott mellé palacsinta, csokis. Este pedig mikor elaludtam, a tavi élőlényekre
gondoltam. Mennyi minden baj érheti őket, még jó, hogy van egy nemes tündér, aki vigyázza 
lépéseiket. Álmomban újra a helyettese lehettem, szárnyaltam és minden bajt felfedeztem.
Ébredés után pedig kipihenten, siettem a tóvidékre és kincseket kerestem. Azonban a 
történtek után ez nemcsak egyszerű kincskeresés volt, vigyáztam a környezetre, hiszen fontos, 
hogy szép legyen és ápolt. Bár a tündérrel azóta nem futottam össze, figyelek a természetre, így 
tiszta marad a tópart zöldje. Arra kérlek téged is, ki e mesét olvasod, figyelj, ha a tóparton jársz, 
tavi tündért lehet, hogy láthatod. De ha nem is találkozol vele, ne szemetelj, hogy gondos 
maradjon a lakhelye! Nehogy a nagy munkába lábát törje, és ismét szüksége legyen egy 
helyettesre.