A sárkánytojás

A sárkánytojás.

Hodos Éva: A sárkánytojás

                      Sötét éjszaka van Bergengóciában. A királyi kastély toronyszobájában gyertyafény villan. Egy alak fiókokban kotorászik, könyveket lapoz. Valamit keres. Báli az, a király legkisebb fia. Milkó – a középső fiú – kötélen lóg odakint, ő az őrszem. A tetőről másztak át apjuk dolgozószobájának ablakához.

– Megtaláltad? – kérdi türelmetlenül öccsét Milkó.

Báli idegesen mordul rá:

– Most kérded negyedszer. Ne zavarj!

Az őr akkor fordul be a palota sarkánál.

– Mennünk kell, igyekezz! – figyelmezteti öccsét Milkó, és macska ügyességgel ugrik le a cserepekre.

– Sárkánytojááást?!

Drox – a legidősebb fivér – elképedve bámul testvéreire:

– Ti bolond gombát reggeliztetek! Méghogy apánk örülne egy sárkánytojásnak a születésnapján! Komolyan gondoljátok?

Báli cinkosan suttog:

– Szétnéztél már a toronyszobájában, hogy milyen ritka állatok csontjait, és növényi lenyomatokat rejteget? Nem… Sejtettük!

Droxon jól látható a meglepődés. Napok óta folyik köztük a vita, mi legyen apjuk születésnapi ajándéka. Végül is ez különleges lenne... Megadóan sóhajt:

– Alszom rá egyet. De hol keressük? A nagyvilágba nem fogunk csak úgy beleszaladni! Apánk őriz valahol térképet a sárkányok élőhelyéről, ha igaz...

– Igaz, igaz! – öccsei heves bólogatására tekintete gyanakvóvá válik:

– Ti jártatok a toronyszobában!

– Persze! – Milkó kihívóan néz bátyjára. – Te már kinőttél az ablakon bemászásokból, hát nem hívtunk!

Báli rejtélyesen vigyorog. Kabátja alá nyúl, és fapofával elébük rak egy szakadozott, ócska bőrdarabot:

– Akkor ott tartottunk, hogy kell egy térkép …

Az elképedt arcok láttán kitör belőle a nevetés.

Milkó mérgesen hátba csapja.

– Azt mondtad nem találtál semmit!

– Mert folyton sürgettél!

– Ha te is az ablakban lógtál volna kötélen az őrt figyelve, miközben nyakadba zuhog az eső...

– Elég, fogjátok be! Nézzük mi ez... – teríti ki a térképet Drox, és a három testvér feje egyszerre hajol előre.

A kereséshez néhány fős csapattal indulnak útnak. A térkép az országhatár mentén húzódó hegyekhez vezeti őket.

– Valahol kellene itt lennie egy sárkányfejet formázó csúcsnak, de vesszek meg, ha látom – dünnyög Milkó, kezében a bőrdarabot forgatva.

Bármerről is nézegetik a föléjük magasodó sziklákat, egyik sem hasonlít a rajzra.

– Nincs más, gyalog kell tovább mennünk, ha meg akarjuk találni!

Javaslatára a szolgákat, lovakat hátrahagyva vágnak neki a hegyeknek. Órákig másznak a sziklák között, folyókon kelnek át, eredménytelenül. A sötétség hirtelen, a magasban lepi meg őket. Egy falba mélyedő üregben töltik az éjszakát.

– Báli, tudsz valamit a sárkányokról? – kérdi öccsét Drox, miután elhelyezkedtek.

– Nem sokat láttak mostanában. Olvasgattam róluk …. évenként egyszer esznek...

– Akkor ha megtaláljuk még szerencsénk is lehet – szól közbe Milkó. – Reménykedjünk, nem éppen az „edd magad degeszre” időszakában lesz.

Összenevetnek. Báli folytatja:

– Ami érdekes még, hogy egyetlen tojást költenek ki életükben.

– Azzal a hatalmas súllyal ülnek rá a tojásra?! – néz Milkó tágra-meresztett szemekkel.

– Hogy te mekkora idióta vagy!

– Á, tudod, hogy vicceltem, miért kell azonnal megsértődni? Folytasd! – böki meg békülékenyen öccsét Milkó.

– A tojás egy napig izzik a parázsban, és végül az anya torkából feltörő kék láng erejétől szétpattan a héja. Így kel életre a sárkányfióka.

Erre már Milkó sem tud megszólalni. Némán merednek a csillagoktól sziporkázó égboltra. A Báli által elmondott születési csodát próbálják elképzelni. Mindhárman arra gondolnak, vajon jó ötlet e ez az ajándék.

                     Milkó ébred először. Fázik. A körülöttük lebegő ködtől átnedvesedett a ruhája. Testvérei még alszanak. Rájön, nem a hideg ébresztette fel. Fájdalmas ordítást hall, és a sziklafal enyhén megrázkódik alattuk. Kiáll az üreg peremére, onnan fülel.

– Te is hallottad? – lép mellé Drox. – Mi lehet ez, hegyi oroszlán?

– Az másként üvölt.

Báli ásítozva nyújtózkodik:

– Óriás lehet… vagy sá...sárkány.

Újra hallják a hangot, amely most úgy tűnik alulról jön. Báli hasra veti magát, a mélybe les és felkiált:

– Egy barlang van alattunk!

                   A köd felszáll, napfény borítja be a hegyeket. Erre vártak. Kötelet hurkolnak egy nagy kőtömbre, és egymás után ereszkednek le a sziklaperem alatt tátongó barlanghoz. Szétszórt csontok jelzik, valamilyen nagyobb testű állat élhet odabent. Az ordítás megismétlődik, körülöttük apró szikladarabok potyognak. Fegyvereiket kézben tartva indulnak a nyílás felé.

A barlangban sötét van. Fáklyákkal botorkálnak a kövek között a hörgés irányába. Egy fülkében megpillantják a sárkányt. Sokkal nagyobb, mint azt gondolták. Ereje teljében ijesztő lehet, ám most láthatóan nincs jól, keservesen nyöszörög.

– Rossz bőrben van – súgja Báli. – Nézzétek, egészen elszürkült az egyik szárnya!

Az állat végtagja sérülten lóg. A betolakodókat megpillantva próbál felállni, ám azonnal vissza is rogy a helyére. A testvérek most veszik észre, hogy mit takargat.

– A sárkánytojás – suttogja Milkó.

– Segítsetek!

A hangra meglepetten hőkölnek hátra. A sárkány beszél!

Báli szólal meg, csak dadogni bír:

– Mi..mi...miben tudunk… se...segíteni?

– A tojás… Tűz kell, tűz…

A fivérek kérdőn tekingetnek egymásra. Hogy ők segítsenek egy sárkánynak?! Ki hallott már ilyet?!

– Végül is… sérült – mondja Báli bizonytalanul, testvéreire pillantgatva.

Drox határozottan bólint:

– Segítenünk kell! Tüzet rakunk!

– Itt?! – int körbe kezével Milkó – Szikla szikla hátán, látsz te egyetlen szál fát is?

– A nagy kő… Gördítsétek el!

A sárkány fejével a barlang hátsó falánál álló óriási kerek kőre mutat. A testvérek nekifeszülnek, és kifordítják a helyéből. A feltáruló nyíláson át napfény tódul be a szabadból. Kilépve csodálatos tájat pillantanak meg. Erdő zöldell mindenütt, ameddig a szemük ellát, és a lombok között pompás tollazatú madarak repkednek. Néhány faóriás a földön hever, törzsük elkorhadt az időtől.

– Hiszen van itt fa! – kiált Báli boldogan.

Azonnal munkához látnak, a behordott rönkökből máglyát raknak. Három éjjel, három nap lobog a tűz a barlang közepén. Közben Báli az erdei gyógynövényekből a sárkány szárnyára kenetet főz. Már egy nap után jobban lesz tőle. Felkel helyéről, és csoszogva járkál, de hiába erőlteti, lángot fújni nem képes. Szomorúan mondja:

– Kell az én lángom is, mert így nem zárul a varázslat!

Mikor annyi már a parázs, hogy a testvérek derekáig ér, beleállítják a tojást, és rákotorják az izzó fadarabokat. A három napos ébrenléttől elfáradtak, mély álomba zuhannak. Báli ébred először. A sárkány a tűz mellett áll, árnyéka kísértetiesen mozog a sziklafalon. „Lángot próbál fújni, ám nem sikerül neki.” – gondolja Báli. A sárkányon látszik, hogy összeszedi minden erejét. A második fújásnál szájából fényes kék láng lobban. A máglyát egyszeriben ragyogó fénykoszorú öleli körbe. A tojás mocorog, valami készül. Báli izgatottan ébresztgeti testvéreit:

– Nézzétek!

Álmélkodva leselkednek. A tojás héján először hajszálvékony repedések jelennek meg, majd nagyot pattanva ezer darabra hullik szét. A máglya izzása abban a pillanatban megszűnik, és egy sárkányfióka bukdácsol elő a hamuból...

– Kotorjátok szét a port! – szólítja a sárkány a testvéreket. A fiúk öklömnyi, tojás alakú gyémántot találnak a hamuban.

– A sárkánytojás, amit az emberek keresnek. Ezért üldöznek bennünket. Most menjetek, a tiétek lehet! Mindent köszönök, ég veletek!

                                A testvérek visszatérnek a palotába. A gyémánttal egy jogart díszíttetnek, ezt adják apjuknak, aki álmélkodva forgatja ajándékát a kezében:

– Honnan van ez? – kérdezi.

A történet – amelyet Báli kezd el, Milkó folytat és Drox fejez be – mosolyt csal apjuk arcára. Büszkén mondja:

– A legszebb ajándék amit adhattatok, hogy látom, együtt csodálatos dolgokra vagytok képesek!