A szegények karácsonya


http://mocorgohaz.hu/

A település minden tekintetben kicsi volt, csupán egy volt benne nagy, a szegénység.A néhány módosabb gazda csak azért nem költözött el onnan, mert földjeik a faluhoz kötöttékőket.A község vezetője - a településhez hasonlóan -, kicsi volt, alacsony t...

Kép forrása: Mesterséges Intelligencia által generált kép

A település minden tekintetben kicsi volt, csupán egy volt benne nagy, a szegénység.
A néhány módosabb gazda csak azért nem költözött el onnan, mert földjeik a faluhoz kötötték
őket.
A község vezetője - a településhez hasonlóan -, kicsi volt, alacsony termetű, vézna emberke,
de külső adottságait ellensúlyozván, nagy szívvel rendelkezett, ami folyton jó cselekedetekre
sarkallta.
Sok nélkülözéssel teli esztendő és sovány karácsony után, úgy gondolta, meghirdeti a faluban
a „szegények karácsonyát”, vagyis hogy ez egyszer a kevéssé tehetős embereknek is jusson az
ünnepek alatt a jóból.
Egyenként kereste fel a faluban élő, módosabb gazdákat, és a szeretet ünnepére hivatkozva
kérte őket, adakozzanak a szegények javára, hogy abban az évben végre mindenki kaphasson
ajándékot.
A település főterén felállították a kecskelábú nagy faasztalt, és mindenki odajárulhatott a
maga adományával.
Jöttek subában, bundában a jómódú gazdafeleségek, némelyik az urát is elhozta, és széles
mosollyal az arcukon, kevélyen rakták le fényes papírba burkolt ajándékaikat.
Azután sorban odajárultak az asztalhoz a szegények, akik többségének ugyan rendes szakmája
is volt, de hát hogyan is gazdagodhattak volna meg, ha a megrendelőik is mind szegény
emberek voltak? Azért mindegyikük választott magának egy pakkot.
Odahaza a szabó a csomagból egy kabátot bontott ki, aminek szakadt volt a bélése, és több
gombja hiányzott.
A cipész elkopott sarkú kiscsizmát talált a maga ajándékában.
A kelmefestő nagylánya egy festékkel összekent fejkendőt húzott elő a díszes papírból.
Az asztalos elé törött lábú, virágokkal kipingált kis sámli pottyant ki az ajándék dobozából.
Majdhogynem eltörte a lábujját, mert bizony a sámli egyenesen ráesett. Leginkább a szent
karácsonyra tekintettel szívta vissza a kacskaringós mondást, ami a fájdalom miatt, igencsak
kikívánkozott belőle.
A fazekas ajándékcsomagja csorba bögrét rejtett, a pék felesége pedig úgy találta, akár szöget
is verhetne a falba, az ajándékként kapott száraz bejglivel.
Hamar kiderült, az ajándékokat nem színtiszta jó szándékból adták a gazdagok. Ürügyet
kerestek, illetve alkalmat találtak arra, hogy megszabadulhassanak a háztartásukban
feleslegessé, hasznavehetetlenné vált holmiktól.
Karácsony első napján, csodák-csodájára, újabb meglepetéscsomagok sorjáztak a falu főterére
kiállított nagyasztalon.
A csomagokon kis cetlik mutatták, az ajándékozó kinek szánta a tartalmát.

Az a gazda, aki a szakadt bélésű, gomboktól megfosztott kabátot adományozta, megtalálta a
csomagban a saját kabátját, szépen megvarrott béléssel, felgombozva. A ruhadarab jobban
nézett ki, mint valaha.
A cipész a megsarkalt kiscsizmát tette vissza a pakkba, eredeti tulajdonosának címezve.
A kelmefestő csodaszép mintákkal díszítette a nagykendőt, amin senki észre nem vette volna,
hogy nem az volt az újdonatúj kinézete.
Az asztalos a megjavított kis sámlit csomagolta be ajándékként, a fazekas pedig olyan
gyönyörűségesen kipótolta a csorba bögre szélét, hogy azt hihette az ember, egyenesen az
égetőkemencéből jött a mutatós edényke.
A pék kívánatosan puha bélű, fényes kérgű, ínycsiklandó bejglit sütött, azt adta cserébe a
száraz süteményért.
A gazdák, a kapott ajándékok láttán, elszégyellték magukat, hiszen egyértelművé vált, hogy
csak a hasznavehetetlen, selejtes holmijaiktól akartak megszabadulni, nem állt szándékukban
igazán jót tenni.
Karácsony másnapján újabb csoda esett meg. A kecskelábú nagyasztal eltűnt a főtérről. A
helyén egy tartóba állított, szálas fenyőóriás ágaskodott, rajta csillogó díszek, és sok-sok
finom szaloncukor, az apró gyerekek örömére. A tér sarkában pedig bundában, kesztyűben,
sátorponyva alól gazdánék osztották nagykanállal a finom töltött káposztát. A meleg ételhez
nemcsak puha kenyér, de egy-egy kupa bor is járt, a gyerekeknek pedig nagy szelet a rőfös
kalácsból.
A történtekből mindenki tanult. Egy településen, békében éltek egymás mellett, hát miért ne
ajándékozták volna meg egymást, ki-ki azzal, amit adni tudott, kérés nélkül is?!
Azontúl - egy évben egyszer, karácsonykor -, ezen a településen a szegény ember a keze
munkáját adta ajándékba, a gazdag pedig pénzért vett, de semmiképpen nem levetett
holmikkal szerzett örömöt a többi falubélinek…

Mester Györgyi, meseíró

Ezt a mesét írta: Mester Györgyi meseíró

Budapesten születtem, civil foglalkozásom külkereskedelmi üzletkötő.A külkereskedelmi munkavégzést követően, hosszabb ideig a közigazgatásban dolgoztam, ahonnan 2005-ben nyugdíjba mentem.A nyugdíjas éveim elején kezdtem el – hasznos időtöltésként, kikapcsolódás gyanánt – az írással foglalkozni.Főként nagyon rövid, változatos témájú novellákat írok, amelyek számos honlapon megtalálhatók, és különböző irodalmi fo...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!