A szellővel suttogók

https://ggwebsite.com






 










 

1.rész
A tavasz hírnöke köszöntötte a mező lakóit. A mindig elsőként érkező cinegék éneke járta át a mezőt, a virágokon lepkék hallgatták a dalaikat, tovaröppenve adták tovább a hírt, itt a tavasz. 
A mezők lak...

Kép forrása: google

 
 

1.rész

A tavasz hírnöke köszöntötte a mező lakóit. A mindig elsőként érkező cinegék éneke járta át a mezőt, a virágokon lepkék hallgatták a dalaikat, tovaröppenve adták tovább a hírt, itt a tavasz.

A mezők lakói ébredeznek téli álmukból. A fürge üregi nyúl nyújtózkodva óvatosan leselkedik odújából, a ravaszdi róka is a bokrok alatt lapulva hallgatózik, az őzek is előmerészkednek az erdők lombkoronái alól, mindannyian arról beszélgetnek, amit a cinkék dalolva zengtek. Zöldül a mező, a rét. A patakok ismét folydogálnak, színes halak csapata úszik az árral tovább. A békák is előjöttek, a szitakötőket várják, hogy egymásnak segítsenek a legyek elkapásában. A nap ismét magasan van az égbolton, sugaraival ragyog rá a tájra. A szellő lágyan cirógatja a fűszálakat, óvatosan kapaszkodva rajtuk katicák zsonglőrmutatvánnyal igyekeznek fennmaradni a szálakon. A tölgyfa árnyékában sünök gyülekeznek, ágaikon madarak üldögélnek, figyelik a természetet, amint kibontja pillangószárnyát, úgy terül el a földön színpompás színeivel. Az ágon hinta pihen, benne egy tündérlányka üldögél. A rigók dalait dalolássza, halk kacajjal vígan, szemeiben a napsugarainak fénye csillan meg. Lábával löki el magát a földtől, a hinta hátralibben, majd előre, benne a tündér, mintha szárnyaival röppenne, úgy ringatózik a tavasz bűvöletében.

A hinta megáll, kiszáll belőle a lányka, csillogó ruhájában fut tova, a fűszálak simogatják lábait, ő meg csak fut, meg sem áll. Egyszer csak egy forráshoz ér, csillogó víztükrében magát csodálja, amint kirajzolódik arcocskája. Ismét kacag egyet, az állatok köré gyűlnek, vállaira lepkék szállnak. Megpihen a domboldalon. Elfekszik a magas fűben, elrejtőzik a világ elől. Hallgatja a természet hangjait. A szellő susogását, a madarak énekét, az apró léptek zaját, a fű zörrenéseit, a patak csobogását. Nyugalom és béke percei ezek. Az idő mintha megállt volna, nem siet, nem rohan. Együtt pihen a lánykával, ki szemeit most becsukja, gondolataiba merül. Gondolatai most azon járnak, vajon értik e őt az állatok, vajon beszélnek- e ők is egymással, jó lenne megtudni, hogy miről. Most lepkék szállnak köré, táncolva énekelnek, fülébe súgják titkaikat, vágyaikat. A tündérlány most kinyitja szemét, a lepkék tova szállnak. Álom volt ez, vagy a képzelet játéka ez? Tűnődött a tündér, majd ismét ment tovább a tágas réten, a forrással versenyez, ki lesz a gyorsabb, egyszer csak eltűnik a forrás, helyébe egy szikla emelkedik, Szürke ruhájában, mint egy hatalmas zsák, úgy áll eléje a lánynak. A tündérlánykát nem zavarja, megkerüli őt, a túloldalon a rét folytatódik, lepkék táncaival hívják a lányt. Most megáll és csak hallgatja az éneket, a dallam olyan, mint egy jól komponált mű, minden dallama a helyén. A lepkék ismét odaszállnak a lányka vállára és újból mesélnek álmaikról, majd tovaszállnak, eltűnnek a napsugaraiban, magukkal viszik a titkot, amit csak a lányka hallhat.

2.rész

Ragyogó sugaraival tölti be az eget a nap délutáni órában. A szellő lágyan ringatózva jár-kel a zöldellő mezőn. Az erdő széléhez ér, megrezegteti a fák leveleit, majd sebesen visszafordulva siet ismét a fűszálak közé.

A magas tölgyfák alatt gombák bújnak elő, kicsik és nagyok, pettyesek és barnák. Mind sütkérezik a nap sugaraiban. A földigiliszták is előjönnek, még ha rövid időre is, majd ismét visszaássák magukat a föld alatti járataikba, ahol gyökereket keresnek, apró bogarakat, meglazítva a tél által megkeményedett talajt, köszönetként a sok fű és gyomnövény árasztja el a földet, amiből madarak és erdei állatok lakmároznak. Közeleg az este. A nap egyre halványabban világit, a sugarai is elvékonyulnak, felhőtakarók gyülekeznek körülötte. Esni fog. A szürke felhőtakaróból esőcseppek hullanak a föld felé sebesen, eláztatva mindent. Tócsa lesz belőle, ahol nem tud a föld alá eljutni. A madarak itatónak nézik, és boldogan röppennek köré, hogy szomjukat oltsák általa. A sok vizet a növények és fák hálálják meg. Színpompás virágaikkal, a fák rügyezésbe kezdenek, a hagymák is előhozzák leveleiket, hol a tulipánok, hol a jácintok, hol a nárciszok köszöntik a tavaszt. Már sötét az égbolt. A csillagok gyújtanak lámpásokat az égen, hogy így világítsanak az éjszaka állatainak, kik most indulnak vadászatra, a róka, a fülesbagoly, a mezei egér, a hiúz. Halkan szinte hangtalanul osonnak a zsákmány után. Nem reccsen az ág, nem zörren a fű sem, mint szellő osonnak a lakoma nyomába, aki mit sem sejt, mi vár rá az éjszakában. Lecsap rá. Győzelemmel ünnepeli a sikeres vadászatot, gyorsan indul is a zsákmánnyal a kicsinyeit etetni. A sok éhes has, mind arra vár, hogy a vadászó megérkezzen zsákmányával és jóllakassa az éhezőket. A tündérlányka is hazafelé indul az éjszakában, otthona a sötétség, és a fák lombkoronája. Benne talál oltalmat, felreppen hát ágaira. Elfekszik levélágyán, ásít egyet-kettőt, szemeit becsukja, majd mély álomba szenderül. Csak a tücsök ciripel bőszen, nem zavarja álmát. Kórust alkotva egy ütemet játszanak, a ritmikus dallam hol lassabb, hol gyorsabb, hol megáll, majd ismét felszólal. A zene addig tart, még el nem érkezik az alkony. Az éjszaka véget ér. Távoznak a csillagok. A tücskök is elbújnak, leteszik hangszereiket. A hold elköszön a naptól, aki helyet cserél vele az ég asztalán. Ébredez a tünérlányka. Aranyló haját cirógatja a pajkos napsugár. Boldogan ébred, a hintába huppan, hogy lengjen egy kicsit, utána ismét nagyokat szaladhasson.

3.rész

A reggeli nap sugara melengeti a testét, lánykánk boldog, hisz ismét egy szép nap várja, hogy benne újra átélhesse a varázslatot, a bogarak és állatok suttogását. A hegyi patak felé indul, haját összefonta, hosszú annyira, ha kiengedné a földön húzná, mint fátylát a menyasszony.

Békés a táj. A reggeli szellő cirógatja arcát, kincset keres a fűben, apró kavicsokat, olyanokat, amiken megcsillan a nap, színes, mint a szivárvány, fénylő, akár az arany. Akad egyre- kettőre, megy is tovább, közben markában szorongatja az apró köveket, párat elejt, eszébe jut, készít egy kosarat, abba gyűjti a kincseit. Fűszálakból fonja kosarát, így már nem hullatja el kavicsait. Boldog, hogy könnyített baján és már megy tovább a patakig. Odaérve megmossa a köveket, beleteszi a kosarat, a víz átfolyik köztük, tisztítják a kavicsokat. Hazafelé indul mikor elkészült a mosással, otthon a fa árnyékában leteszi a kosárkáját, gyönyörködik a szerzeményekben. Egy nagy kőre teszi kavicsait, végignézi őket, sorba rakja, kicsik mellé a nagyokat, az egyszínűek után a színesebbek, világostól a sötétig. Sok kavicsa van, kiskorában is gyűjtötte őket, de nem csak azt, mást is. Szines levelektől egészen a magokig, a diókat, a makkokat. A mókusok kedvenc eledele, oda járnak az odúba, kifigyelték, elcsennek belőle egyet- kettőt, így mindig pótolni kell azokat. De nem zavarja ez a lánykát. Szereti az állatokat. Örül, ha odamennek köréje, a nagy fához. Megéhezett, hiszen nem is reggelizett még, feltör pár diót, abból lakmározgat, a mókusokkal és a madarakkal. A dió után megszomjazott, így megy is a patakhoz vízért.  Követik az állatok is, isznak a forrásból, majd megpihennek a domboldalon. Ismét lepkék röppenek a lányka vállára, az álmaikról mesélnek neki, majd tovaröppenve illannak tova. A lányka már nem lepődik meg ezen, boldog tőle, hogy gondoltak rá. Elpihen ő is a domboldalon. A nap melegíti, mint takaró a testét, párnája a föld, az égboltot kémleli. Felhő sincs az égen, kéklő, akár a tenger. Elképzeli, ahogy benne úsznak a halak, és már álomba is szenderül. Mire felébred, már dél van. Elindul hát hazafelé. Gyönyörködik a tájban, szaladni kezd, futnak vele az őzek is, meg a szarvasok. Versenybe kezdenek ki lesz gyorsabb. Egyszerre érnek a fához. A tündérlányka kacag egyet, a hintájába ül, libben párszor vele, felrepül az égig, majd vissza a földig. Kiszáll a hintából, felmegy a fára. A magasból kémleli a tájat. Távolban a szarvasokat látja, ennivalóért járkálnak az aranyló mezőn. Madarak röppenek az égen át, körtáncot lejtenek, énekelve szállnak tova a messzeségbe.

4.rész

A tavasz végéhez ér. A virágoktól lesz színes a mező. A nap magasan az égbolton ragyog a tájra. A tündérlányka szalad a forráshoz, megtölti kulacsát. Lengedez a szél. A széllel fecskék köröznek, fészkelőhelyet keresnek. Csiripelésüktől lesz hangos a mező. A forrás vize hideg, ebben a meleg időben igazi jó érzés a víz érintése. Megcsillan a nap a víz tükrén. A forráshoz szarvasok és vaddisznók jönnek. A fák árnyékot adnak a kánikulában, ami most minden élőlény menedéke lett. Siet a tündér hazafelé, útközben hajába fúj a szél. Meglobban a szélben, mint aranyfonalak szállnak szerte széjjel. A lepkék körben táncolnak a lányka körül. Suttogásuk most arról szól, milyen messziről jöttek, miről is beszéltek. A tündér visszanéz, de már messze járnak, parányi pontok az égen, úgy lesznek láthatatlanná. Otthon a tölgyfa árnyékában leül, haját befonja. Virágszirmokat hord a szél. A lányka összegyűjti azokat, láncot készít. Elröppen az idő sebesen. Lassan lemegy a nap. Éjjeli tücskök kezdik zenéjüket az éjszaka sötétjében. Csillagok ragyognak az égbolton, lámpások a zenekarnak. Zenéjük szól egészen hajnalig. A zene véget és és egy új nap veszi kezdetét. A lányka ébredez. Zöld ruhájában huppan a hintába. A nap már ragyog odafenn, a madarak éneke köszönti a reggelt. Mókusok indulnak makkokat gyűjteni. Gyors futásnak erednek a magas fűben. A munka egész nap tart nekik. A gyűjtést nem lehet elég korán elkezdeni. Ők jól tudják. Bogarak szállnak virágtól virágra. Ők is kezdik tennivalóikat. Csak a rókák várnak meglapulva csendben. A magas fű jó búvóhely nekik. Csendesen várnak. A nyulak is indulnak útjukra. Ugrálva bújnak elő rejtekeikből. De megérzik a veszélyt. Gyors ugrással iramodnak el a fürkésző szemek elől. Zsákmányszerzés veszi kezdetét. A lepkék is megérkeztek. Táncolnak a virágok felett. A lányka feléjük tart. Titkaikat halkan mondják. A lány hallhatta egyedül. Suttogásuk most veszélyről jelez. Tudja ezt a tündérlányka. De őt nem érinti ez.

 

Melia Neuro Mowel, blogger, író, meseíró

Sziasztok! Én még 2020 októberében kezdtem el írni eleinte történeteket, majd később meséket valamint fantasy és kaland regényeket, illetve élettörténeteket. Annyira megszerettem az írást, csak úgy gyűltek a gondolatok a fejemben a műveim írása során. Egészen szép csokor lett azóta belőlük. Felnőtteknek, fiataloknak valamint gyerekeknek szóló tartalmak várakoznak, hogy az olvasó közönség elé kerülhessenek és sz...