Szöcsi a szöcske

 TAVASZRA VÁRVA...

Kinn nagy pelyhekben hullott a hó. Szöcsi mély álomban volt. A csillogó hópelyheket csak a fa ágán ülő rigó csodálta, arra gondolva, meddig kell még várni a tavaszra.

Másnap reggel Szöcsi elindult valami ennivaló után, mikor eszébe jutott, hogy a táskáját otthon hagyta, igy a kezében kell majd a talált magokat hazavinnie. 

Útközben elpergett pár mag, amiket az arra röppenő cinkék boldogan csipegettek össze a hólepte takarómező tetejéről.

Hazaérve Szöcsi észrevette, hogy kevesebb mag van, mint mikor elindult velük hazafelé, de nem bánta. Ezeket eltette a gyüjteményei közé a polcára, szinük szerint csoportositva.

Kinn egyre jobban hullott a hó. A szöcskénk otthonát szinte teljesen elfedte a hótakaró. Szerencsére szélvihar kerekedett, ami elfújta a sok-sok havat, igy kevesebb maradt, amit valahogy elkell távolitania.

A mókusok nagy szorgalommal segétkeztek a hó ellapátolásában. Igy gyorsan végére értek. Köszönet gyanánt Szöcsi vendégül látta a mindig segitő barátait. 

A hó olvadásnak indult. A nap egyre nagyobb sugarakkal árasztotta be a tájat. A tó jege is olvadni kezdett, sok kis korcsolyázó nagy bánatára. 

A tavasz hirnöke is ébredezett. Magasra emelve fejét, igy csodálta az újév első napját. Ébredez a természet. Még a pockok is vigan jöttek ki üregeikből. Elérkezett a tavasz. 

Szöcsi és kis barátai új lehetőségekkel teli indultak az újévnek.