A teakészítés művészete

A teakészítés művészete.

Ablakom félig nyitva hagytam éjszakára, így a madarak csivittelésére ébredtem reggel. Kora tavasz van, beáramlik a nap szerető fénye. Különös álmaim voltak az éjjel, ezeken gondolkodom mikor lemegyek konyhánkba egy kis reggeliért. Hektor bácsi már ott van, éppen teáját kortyolgatja.

-Már azt hittem kialszod a medvéd a barlangjából!- néz fel a mai újságból, és rám mosolyog.

-Szép Reggelt!- mondom válaszul, mikor kinyitom a hűtő ajtaját. -Képzeld az éjjel azt álmodtam, hogy felnőtt vagyok.- Hektor bácsi felnevet, és kérdőn néz rám.

-Csak ugyan? Mesélj milyen volt?

-Nem túl jól. Minden nap munkába mentem, aztán este haza tértem. Még a pónijaimmal sem volt időm játszani.

-Oh, hát az bizony nagy kár. Tudod Chiera a felnőttek élete bonyolult. Vannak ugyan olyan dolgok, és vannak ugyan olyan napok. Ha egy mókuskerékben élsz valóban változtatni kell. Ha idősebb leszel, majd megérted. - felsóhajtok és helyet foglalok az asztalnál a tegnapi vacsora maradékommal.

-De Hektor bácsi, te is mindig ugyan azt csinálod. Például ugyan úgy iszod a teádat.

-Mert én így szeretem. – mondja és bele is kortyol.

-Próbáltad máshogy?

-Régebben igen, aztán megszerettem így, és azóta máshogy nem is ittam még.

-Rájöttem! Változtassunk Hektor bácsi! Te menj ki, én pedig csinálok olyan teát amilyent még nem ittál, és az mindennél finomabb lesz!- izgalmamban felpattantam az asztaltól, és neki is láttam volna a teakészítésnek, de Hektor bácsi megállított.

-Lassan jársz tovább élsz, kisunokám! Amit elkezdtél fejezz is be! Vagy, ha azt nem, legalább pakolj el magad után! – Bár semmi kedvem hozzá, vissza megyek elpakolni.

Hektor bácsi mosolyogva megcsóválja erre a fejét, de a megbeszéltek szerint felál, és elindul az ajtó felé.- Hát akkor légy ügyes! – mondja, és kimegy.

 Nos tehát. Nem jó, ha mindig minden ugyan úgy van. A teafőzést úgy vélem az alapjaitól kell megváltoztatni. Hektor bácsi mindig a régi teáskancsójába főzi a vizet, amit Ő csak Rózinak hív.

Akkor hát tudom is mit kell tenni. Mivel csak tíz éves vagyok elrohanok megkeresni a nővéremet. -Carina! Begyújtod a sütőt?-kérdem mikor berontok szobájába.

-Jaj, ne! Micsinálsz?

-Hektor bácsit meglepem. – egyik szemöldökét felvonva néz rám, de felkel az ágyáról, és megteszi amit kérek.

 Miután megtette, ő kimegy, én pedig folytathatom a teakészítés művészetét. Előveszek egy mély tepsit, és ekkor jut eszembe hogyan csinálja Anya a jó sült húsokat. Mindig kizsírozza előtte az edényt, hogy ne ragadjon le. Remek ötlet! A hűtőből kiveszem a sertészsírt és jó vastagon kikenem a tepsim. Eztán leveszem a polcról Hektor kedvenc teáját, és számolni kezdek. Szóval Róziba egy liter vizet tesz, és abba kettő filtert. Tehát a nagy tepsibe biztos több kell.

Először négy teásfiltert készítek ki, de eszembe jut, amikor Anyu serpenyős krumplit csinál, mindig egymásra rétegezi őket. Igen! Tehát egyesével belepakolom a tepsibe Hektor minden filterét rá a zsírra. Aztán megint meggondolom magam, és az utolsót visszarakom a dobozba, hogy reggelre is legyen teája. Egy kicsit zsíros lett ugyan , de biztos nem rossz.

 Szóval mindig ilyenkor kell ízesítni a húst is. Megkeresem a mézet, és a filterek tetejére kezdem halmozni. Végezetül, mintha süti lenne elkenem a zsíros teafiltereken. Így! Carina citrom levet is szokott tenni a teájába, szóval most felszeletelek kettő egészet, és szépen rápakolgatom. Tökéletes!

 Beteszem a sütőbe és várok. Unalmamban kakaót készítek magamnak, mert én már azt is tudok! Persze ezt, most tényleg a megszokott módon, hisz a sütő foglalt. Boldogan megiszogatom, aztán nagyjából negyed óra elteltével jövök rá, hogy a vizet elfelejtettem! Ó, jaj!

 Egy konyha ruhával kinyitom a sütőt, és kiveszem az alkotást. Nincs baj. A cirom kicsit feketés lett mondjuk, a zsír és a méz pedig közösen rotyognak, de hát ez egészen szép! Csurig felöntöm vízzel és vissza egyensúlyozom.

Megint várnom kell, szóval addig kikészítek kettő poharat. És most jut csak eszembe! A tévében egyszer hallottam, hogy valakik tejjel isszák a teájukat. Igen, az előbb ahogy ránéztem azt mondtam, „egészen szép”, na, de így..! Így már tökéletes lesz! Viszont a tej már nem férne be a tepsibe, így a poharak feléig öntöm.

 Újabb negyed óra telt el. Így ismét kinyitom a sütőt, felcsap a gőz, és meglátom életem művét! Kiveszem a forróságból, és szemügyre veszem. A fekete víz tetején meglátszik a mézzel vegyült zsír, de a benne úszó citromkarikák, mint a halacskák! Az alján a filterek, pedig mint a sötét homok! Igazi tengerpart! Csodálatos!

 A félig tejjel megtöltött poharakat kiegészítem ezzel a csodás nedűvel, még egy-egy filtert és egy-egy kicsit égett citromkarikát is kipecázok a tepsiből, mert tudom, hogy ezek díszként is szolgálnak. Végül visszarejtem a sütőbe az alkotást, és indulnék Hektorért, de eszembe jut, hogy nem zártam el a gázt. Szóval először Carinához sietek. Mikor megjelenek az ajtajában már tudja miért jöttem, így mondanom sem kell, és már követ is.

-Kérsz te is? Tejes, zsíros-citromos-mézes tepsiben készített fekete tea. – mutatok az asztalon lévő példányokra. Carina megáll az ajtóban és kikerekedett szemmel nézi a poharakat. Szóra nyitja a száját, de becsukja.

-Köszönöm, nem. Én.. nem rég ettem.

-Szívesen adok, van még. És ihatsz egy keveset is.

A sütőhöz lép és elzárja. -Ugyan, tudod, hogy Hektor bácsi mennyire szereti a fekete teát! Én pedig most igazán rohanok, de aranyos vagy Hugi!- megcirógatja szőkésbarna hajam, majd elrohan.

-Mit hallok? Mit hallok? Kész a tea?- hallom Hektor bácsi hangját, és látom is, hogy az ajtófélfa mögött van.

-Most már jöhetsz! Igen. Hogy tetszik?- tolom előre az egyik poharat, amire Ő becsoszog. Nem néz furcsán, csak elmosolyodik.

-Nos kortyoljunk bele együtt aztán megmondom. – rámarkol a poharára, ahogyan én is az enyémre, és szinte egyszerre ízleljük meg a ... Alig éri a nyelvemet már kiköpöm. Hektor bácsi felkacag, és leteszi italát. Én pedig elrohanok vizet tölteni magamnak, amivel öblögetni kezdek. Nagyon szomorú leszek, és sértődötten ülök vissza helyemre.

-Ne busulj, Cierra! Amikor a felnőttek gyerekek voltak mind csináltunk borzalmas ételszörnyeket, csak már elfeledtük!

-De, én ezt tökéletesnek éreztem!-elpityeredem.

-Akkor többet is tanultál, mint gondoltam! Egy órája azt mondtam, ha idősebb leszel megérted azt amiről beszéltünk. És lám! Már idősebb vagy! Tehát kedves kisunokám! Vannak, olyan dolgok amik azért ugyan olyanok mindig, mert így jók. De van, a már említett mókuskerék, amibe néha csak úgy belecsúszunk, és tekerjük, mert ha nem tesszük elesünk. Tudni kell mindig mit akarunk. Akarunk zsíros ágyon fekete teát?

Felnevetek, és már nem is akarok sírni. Próbálom megérteni amit mond.

-Tehát, ha felnőttként eszedbe jut, hogy pónizni szeretnél szakíts rá időt, mert később már bánni fogod, hogy nem tetted meg.

-Ááh! Tehát minden nap kell valami különleges? Hektor bácsi, rájöttem! Menjünk, és készítsünk növényekből istállót a pónijaimnak! -felállok, és a poharakért nyúlok. – De tudom. „Amit elkezdtél fejezz is be! Vagy, ha azt nem, legalább pakolj el magad után!”