A testvérek mókusa (Álomgomba )

A testvérek mókusa (Álomgomba ).

            Az erdei ház hangos volt a gyerekek nevetésétől. Egy barna szőrű kicsi mókus üldögélt a kanapén, és láthatóan nagyon jól érezte magát, mert diót rágcsált tűhegyes fogacskáival. A kemény héjat szerteszét szórta, és mókás arcot vágott hozzá, arra gondolt, hogy elszórakoztatja a kisfiút és a kislányt.

            – Ne szemetelj kicsi mókus! – hallotta, de úgy tett, mintha nem értené. – Nagyon vicces lehetek, ha így nevetnek rajtam! – gondolta, és tovább dobálta a dióhéjat. Egy nagyobb kupac alakult ki körülötte, mikor a kislány fogta a lapátot és a seprűt, és eltakarította.

– Ez a mókus messziről jöhetett, mert nagyon éhes! – jegyezte meg a kisfiú.

– Biztosan. Errefelé csak a mi kertünkben áll diófa, azért keresgélt itt. Azt gondolhatta, hogy a föld alatt talál néhány szemet elásva – tette hozzá a kislány. – Milyen jókor érkeztünk! Nagyon meglepődtem, mikor megláttam őt, és nem is reméltem, hogy engedi, hogy megfogjam –folytatta.

– Nagyon jópofa kis állat! Barátságos, és nem fél tőlünk! Nézd meg, úgy viselkedik, mintha egész életében ebben a házban élt volna! – tette hozzá a kisfiú.

– Ismerlek benneteket! Láttam, amikor Álomgombánál jártatok! Tudom, hogy szerettek engem! Miért is félnék? Hálából, hogy adtatok nekem diót, elszórakoztatlak titeket! Szeretem hallgatni a kacagásotokat! – gondolta a kicsi barna mókus, és felugrott a könyvespolcra.

– Gyere le onnan! – kiáltotta a kislány, és kitárta a karját. Az állatka megtorpant, és néhány pillanatig farkasszemet néztek.

– Kapj el, ha tudsz! – gondolta, és tovább libbent, egyenesen a csillárra. Ott aztán hintázni kezdett, és nagyon élvezte a játékot. A gyerekek annál kevésbé, aggódtak, hogy leszakad a világítótest.

– Úgy látom, nem jó ötlet mókust tartani a szobában! Úgy csinál, mintha az erdőben lenne! Még a végén összetöri a berendezést! – szólt a kisfiú.

– Ő már a mi mókusunk! Meg fogja szokni, hogy velünk él! – állította a kislány.

– A gyerekek azt hiszik, hogy örökké itt tarthatnak! Hát rosszul gondolják! Ahogy tudok, visszamegyek az erdőbe, ott az én otthonom – járt a kicsi mókus fejében, és a fotelba ugrott. A kislány szerette volna az ölébe venni, de nem engedte magát megfogni, bebújt az ágy alá.

– Hozok egy seprűt, azzal kotrom ki onnan! – szólt a kislány, és elindult. Amint kinyitotta az ajtót, a barna bundájú úgy kirohant rajta, mint a szélvész.  Felkapaszkodott a legközelebbi fára, és onnan figyelte a gyerekeket.

– Gyere vissza mókusunk! Te nálunk vagy otthon! – hívta a kislány. – Szeretlek benneteket, de én az erdőben vagyok otthon! Látogassatok meg, ha akartok! – gondolta és a lombokon át a mókusodúba sietett.

– Hozzuk vissza! – kiáltott a kislány, és útnak eredt. A testvére a nyomában futott, és mikor utolérte, így szólt:

– Nem tarthatod őt fogva, nem szakíthatod el a szüleitől!

A kislány lelassított, mert belátta, hogy mindenkinek a saját otthonában a helye.

– Menjünk el Álomgombához! – javasolta aztán. – Szeretném neki elmesélni, hogy mi történt ma nálunk! – mondta.

A kisfiú bólintott, és a nagy fa felé vették az irányt, mely alatt ott piroslott a fehér pettyes kalap, zöldellt a tönk és kéklett a lemez.

– Gyertek közelebb! Jó, hogy jöttetek! – örült meg Álomgomba, és aranyfényt küldött eléjük.

– Képzeld, lett egy barna mókusunk, de elszökött tőlünk! – újságolta a kislány.

– Igen, hallottam Mókus mamától, hogy eltűnt, már nagyon kereste a kicsinyét, mikor végre megérkezett az imént! – bólintott Álomgomba.

– Te tudod, hogy hol laknak? – kérdezte a kislány.

– Amott azon a fán egy szép nagy odúban! – mutatott egy közeli fára Álomgomba.

– Hogy nézhetnénk meg? – kérdezte a kislány.

– Éppen Erdőtündért várom! Ő majd eljuttat hozzá! – felelte Álomgomba, és amint ezt kimondta, feltűnt a hintó, melyet egy unikornis repített el ide a magasból.

– De örülök, hogy megismerhetlek benneteket! – üdvözölte őket a tündér. A gyerekek közelebb léptek hozzá, és megsimogatták az unikornis hátát, aki megnyalogatta a kezüket érte.

– Tudsz abban segíteni, hogy feljussunk a kicsi barna mókus otthonába? – vágott a dolgok közepébe a kisfiú.

– Hát persze! Gyertek, üljetek be a hintóba, máris repülünk! – válaszolt Erdőtündér, és mire hármat számoltak, már a mókuslak előtt álltak. A tündér suhintott hármat a varázspálcájával, és a bejárat olyan nagyra nőtt, hogy kényelmesen be tudtak sétálni rajta. Mókus mama éppen a kicsi barna mókust ölelgette, és közben kitörölt két könnycseppet a szeméből.

– Miért sírsz Mókus mama? – kérdezte a kislány.

– Örömömben, hogy végre itthon van a kisfiam! – felelte, és még szorosabban ölelte.

– Ne haragudj, nálunk töltötte el az időt! – vallotta be a kislány. – Amikor az erdei házunkhoz értünk, a kertünkben találtunk rá, bejött velünk a szobába, evett, ugrándozott, és azt gondoltuk, hogy ezután a mi mókusunk lesz! –folytatta.

– De aztán megszökött tőlünk, mert haza vágyott! – fejezte be a kisfiú.

– Meg is értem, mert nagyon jó helye van nálad! – tette hozzá a kislány.

– Bármikor eljöhettek, szeretettel várunk benneteket! Minél többen szeretjük őt, annál jobb lesz a sorsa! – hívta a gyerekeket Mókus mama.

– Maradhatunk most még egy kicsit? – kapott az alkalmon a kislány. Mókus mama bólintott, és letette a szőnyegre a kismókust. Egész délután játszottak a mogyorós társasjátékkal. Egyszer csak kiáltásokat hallottak:

– Hol vagytok gyerekek? – kereste őket ijedten az anyukájuk és az apukájuk. Erdőtündér azonnal megjelent a hintóval, beültek, és hamarosan leszálltak az erdei útra.

– Itt vagyunk már! – kiáltották, és odaszaladtak a szüleikhez.

– Aggódtam értetek! – suttogta az anyukájuk párás szemmel.

– Ne sírj Anya, csak játszottunk! – vigasztalta a kislány.

– Azt hiszem, szólnunk kellett volna, hogy elmegyünk otthonról! – ismerte el a kisfiú. Az apukája bólintott, és nagy léptekkel elindult hazafelé.

            Álomgomba figyelte az eseményeket. Megállapította magában, hogy a szülőkben közös az, hogy aggódnak a gyerekeikért. A gyerekek néha elszöknek, de mindig megbánják és hazasietnek. – Ismerni kell a világot, de nagyon jó otthon is lenni! – gondolta. – Vajon engem honnan fújt ide a szél? –merengett, és úgy döntött, Erdőtündért másnap megkérdezi erről.

Álomgomba mesék

Találkozás Álomgombával

Álomgomba és a mókusok

A süni, aki nem akart téli álmot aludni

Csigacsíny

A megmentett kismadár

Együtt a medvénél

Borzi elköszön, de érkezik valaki más

Álomgomba kérése

A biztonságos hely

A havas reggel

Karácsonykor, veletek

A süni ébredése

Álomgomba meséje Borzinak

Csigasportnap Borzival

Találkozzunk Álomgombánál

Erdőtündér mosolya

A testvérek mókusa

Tündérország kertjében

Együtt a varázslényekkel

Fehér kalap piros pettyekkel