A titokzatos Sárkány - szoros

A titokzatos Sárkány - szoros.

Létezik egy titkos szoros a Naptengeren túl,
Krónikák sem éneklik, mert sárkány ott az úr.
Ki teheti elkerüli, nem hajózik arra,
Hajóikat féltőn óvja a matróz garmada.

Mi a titka, nem is sejtik, csak hallották róla,
Kerülje a hírhedt szorost, kinek van rá módja.
Akadt mégis egy vitorlás, mi útjába ejtette,
Ősi sziklák szent vizéhez, e szoros vezette.

Fontos a kis hajó útja, nem fordulhat vissza,
Gyógyvízért szállt tengerre a hercegnő lovagja.
Nagybeteg a kis hercegnő, úgy sajog a szíve,
Nem segíthet semmi rajta, csak a sziklák vize.

Szomorúságának oka, messzire nyúl vissza,
Apró gyermek volt még mikor elveszett az apja.
Kihajózott a tengerre, nem tért többé vissza,
Ám a lánya ma is várja édesapját haza.

A lovag, ki szereti, mint saját életét,
Útra kelt, hogy meglelje gyógyító szerét.
Nem riad meg a veszélytől még ha sárkány is,
Megvív vele, s megküzd ha kell, önnön maga is.

Elérték a hírhedt szorost, mindenki rettegett,
Ám a bátor, merész lovag az árbócra sietett.
"Bújj elő gonosz sárkány, hadd küzdjek meg veled!
Utam fontos, nincs időm, mit vesztegethetek!"

Elő is bújt a hatalmas, mind a hét fejével,
Nagy hullámokat vert, minden erejével.
A lovag várta harcra készen, karddal a kezében,
Ám közöttük párbajra nem került sor mégsem.

Jött a sárkány hét fejével, közeledett egyre,
Megfogta a lovag kardját, és eldobta messze.
Fogadni jött a vendéget, nincs harcolni kedve,
Két karját szélesre tárta, kedves üdvözletre.

"Újabb vendég érkezett tenger szorosomba,
Gyere velem, bemutatlak, ugorj a hátamra!"
S a lovag bár félt nagyon, kíváncsi is lett,
Nem fogta fel még igazán, hová érkezett.

Nagy volt ám a csodálkozás a barlangba érve,
Mikor látta, a sárkánynak oly sok a vendége.
Mulatoztak, énekeltek, jókat ettek – ittak,
Semmi nyoma nem volt itt a sárkányi haragnak.

Közrefogták, kifaggatták, merre visz az útja,
Mesélte, a hercegnőnek, milyen nagy a búja.
Megszakad a szíve, hiányzik az apja,
Az ősi sziklák vize segíthet csak rajta.

A vendégek szájtátva ámultak – bámultak,
Majd az asztalnál búsuló társukra mutattak.
Nem kell neked ősi szikla, sem annak a vize,
Itt él a hercegnő apja barlangba rejtőzve!

Viharba került hajója itt a nagy szorosban,
Sárkányunk találta meg a tengerhabokban.
Ő keltette életre és gyógyította meg,
Felépült a király, csak a lelke sérült meg.

Eltévedt a nagy viharban, összetört hajója.
Azóta sem lelte módját, hogy találna haza.
Majdnem összetört a szíve, úgy hiányzott lánya,
Még a kedves sárkány sem lelt gyógyírt a bajára.

A lovagnak ettől kezdve nem is volt más dolga,
Hajóra tenni a királyt, s kísérni az útra.
Otthon a hercegnő, hogy apja arcát látta,
Nem is gondolt többé a mély bánatára.

S hogy a sárkánynak köszönetet mondjanak,
A palotába fogadták udvari bolondjuknak.
A Sárkány- szoros lét nem volt többé titok,
Nem kerülik azóta a vizi kalandorok.

Több sárkány is él ott, de nem fél tőlük senki,
Mert tudják ki bajba jut, egy sárkány megmenti.
Krónikák is éneklik a Sárkány – szoros báját,
Hisz senki sem látott még ilyen kedves látványt.