A tojás

A tojás.

Mesélő: Gani Zsuzsa

    Nekeresden, a parasztudvarban élt tyúkanyó. Aranyvessző nyitogatta szirmait, tulipánok ébredeztek. Ásítottak egy nagyot a tulipánok, majd tágra nyílt a szemük a csodálkozástól:

- De szép fényes, az a valami az égen, és ó, de finom, meleg, úgy cirógatja a szirmocskám!- mondta mosolyogva a vörös.

-Az a Nap!- csacsogta a narancsszínű.

- Milyen kellemes az idő! Még a szél se fúj!- mondta a citromsárga színű.

- De édesen csiripelnek a kismadarak az ágakon, milyen jó érzés hallgatni őket! Úgy örülök!- tereferélte a zöld színű és közben olyan megmagyarázhatatlan érzése támadt. A szíve csordultig telt békességgel. -

-Nézzétek, ott keringőznek a lepkék! Mily könnyeden lebbennek, mint a szellő, mint a friss fuvallat!- letyepetyélte a kék.

- Igen! Milyen szépek!- kiáltották, szinte egyszerre a szép, takaros virágok.

- De gyönyörű a világ! A fák is virágkoronát tettek a fejükre, vannak, akik aranysárgát, vannak, akik rózsaszínt, vagy fehéret. Ó, de gyönyörűek!- csacsorászta az indigó színű.

- Ó, ott pedig a kotlós ül a tojásain! Hamarosan megszületnek a kiscsibék- közölte az ibolyaszínű tulipán és valóban, tyúkanyó kotlani kezdett. Nem telt bele sok idő, megrepedtek a tojáshéjak és egymásután bújtak elő a kiscsibék, volt köztük sárga és fekete is.

- Ó, de aranyosak voltak pihe- puha szárnyacskájukkal, icipici csőrükkel, aprócska piros lábacskáikkal, ahogy botladozva megtették az első lépéseiket.- Csip- csip- csip!- próbálgatták az első hangokat kiejteni. De még olyan gyengén, mint a friss harmat. Tyúkanyó felállt a fészkéről és elindult megmutatni a baromfiudvart a kicsiknek, akik kissé ügyetlenül totyogtak utána. Elöl ment tyúkanyó, utána a sárga, pelyhes apróságok megismerkedni a lakókkal. Tyúkanyó pedig igyekezett megtanítani őket mindenre, amit tudniuk kellett. Ám, de egy tojás ott maradt. Telt- múlt az idő, a tojáshéj nem repedezett, nem történt semmi. Tyúkanyó és a csibék már el is feledkeztek róla. Egyik nap nagy szél támadt. Beborult az ég, villámlott, dörgött, majd esni kezdett. Az aranyos napocska ijedten bújt el a felhők mögé, onnan kukucskált, hogy vajon mi fog történni. Tyúkanyó és a csibék sietve bújtak be a tyúkólba és a baromfiudvar összes lakója menedéket keresett. Először csak csepegett, aztán szitált, majd zuhogott, végül szakadt az eső. Aztán elállt. De a dühös szél továbbra is haragosan fújt. Fújta, egyre csak fújta a szép tavaszi virágokat, a virágba borult fákat, és mindent- mindent, ami az útjába került. Addig fújta, fújta, amíg a fészekben hagyott tojást ki nem fújta. Az árva tojás meg elkezdett gurulni. Gurult és egyre csak gurult, hisz fújta a szél. Átfújta egy kupac fahamun. Gondolhatjátok, hogy hogyan nézett ki utána. Szürke lett tőle. Aztán átfújta egy pocsolyán. Szerintetek milyen lett utána? Igen, valóban: vizes. Aztán befújta egy üregbe. Vajon ki lakott abban az üregben? Hát nem más, mint a húsvéti nyúl, aki épp sebesen hímezte a tojásokat népes családjával. Már ott roskadoztak a tetszetős, mutatós hímes tojások a fűzfa kosarakban. Nagyon megörült a tojásnak, mert még maradt egy pár csepp festék, ami pont ahhoz az egy tojáshoz volt elegendő. Azt is gyönyörűen kifestette. De úgy, hogy a többi nem győzte csodálni. Ráadásul így egy csepp festék se ment kárba.

– De szép! Ez a legszebb!- mondták egyszerre a pamacs farkú tapsifüles nyuszik. Közben elült a szél, az eső is végképp abbahagyta a szemerkélést. Az éltető napocska óvatosan előbújt rejtekhelyéről, ahogy a kisnyuszik is a hímes tojásokkal megrakott kosaraikkal. Ahogy az égre néztek, csodálkozva tátották el a szájukat:

- Káprázatos az a szivárvány!- kiáltották egyszerre.- Álomszép!- felelte az anyukájuk. Ekkor elkezdődött a munka. Sebesen dugdosták a varázslatos húsvéti tojásokat bokor elé, mögé, alá, fölé. Aranyvessző bokortól jobbra és balra, a barka ágaira és még ki tudja, hogy hová. Aztán mikor a kosárkák kiürültek, már szaladtak is tovább.

Vajon mi történhetett ez után? Kitaláljátok?