Bojta

Bojta.

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember meg egy szegény asszony. Nem volt nekik egy csepp gyermekük sem, pedig az asszony mindig azért sírt-rítt, hogy legyen.

Egyszer az ember home office-  ban dolgozott otthon, az irodájában, az asszonyka pedig az ebédet készítette elő a konyhában. Amint rakta az asztalra a terítéket: a csontlevest, no meg az egy szál kolbászt, megint eszébe jutott a vágya. – Ó, legalább, csak egy akkorka kis gyermekünk születhetne, mint egy kis manó, akkor mi lennénk a világon a legboldogabb szülők! Alig mondta ezt ki, máris ott termett egy babszemnyi kisfiú előtte a bölcsőben. Ráadásul azon nyomban meg is szólalt:

- Édesanyám, itt vagyok! - Megörült ennek az asszony. Férjeura is csapot-papot hagyva szaladt ki a konyhába, hogy lássa, mi történt. – Hej, de örültek a kisdednek! - Egymásba kapaszkodtak és eljárták a csűrdöngölőt. – Miután kimulatták magukat, a fiút elnevezték Bojtának. Ahogy telt, múlt az idő észrevették, hogy egy cseppet sem nő a fiúk.  Rövidebb volt a karja, az ujjai, sőt a lába is. Csak a feje nőtt, úgy ahogy kellett. Szülei elhatározták, hogy elviszik kivizsgálásra. Miután ez megtörtént, az orvos azt mondta a szülőknek:

- Az Önök fia sosem fog olyan nagyra nőni, mint a felnőttek, mindig kisember marad. - A szülők csöndben mentek hazáig, mert erősen gondolkodtak, hogy most mitévők legyenek. Mire hazaértek, már döntöttek.

- Sebaj! Az a lényeg, hogy egészséges a mi fiunk! Hogy nem nő nagyra nem számít. Más a fontos! Ezen túl azon fogunk munkálkodni, hogy Bojtát tanítsuk meg „hinni, álmodni, akarni, tervezni, küzdeni, szeretni és óriásként élni”! - Így is történt. Eleinte nehézséget okozott a kisfiúnak a beilleszkedés a társak közé, sokat gúnyolták, másképp néztek rá, másképp szóltak hozzá. Nagyon bántotta őt, amikor futás közben emiatt elmaradt a társaitól.

- Mitől vagy te ilyen alacsony? – kérdezte Pista.

- Sajnos nem tudom! – sóhajtotta Bojta.

- Biztosan azért, mert nem eszel "D" vitamint! - jelentette ki Enci.

- De, szoktam enni! - válaszolta.

- Akkor biztosan nem eszel finomfőzeléket, vagy kelkáposzta főzeléket! – mondta Vancsi.

- De azt is szoktam! - csacsogta határozottan.

- Hmm…- aztán tovább mentek. Mikor hazaért, levetkőzött és belenézett a tükörbe:

- Nem szeretlek! - mondta a tükörnek, mert látta, hogy más, mint a többi. Valójában tényleg másnak született: egy csodának! Mivel nagyon barátságos, kedves, mosolygós, sőt vidám volt, hamarosan elfogadták a többiek. Aztán barátai is lettek. Egy idő után megszokta azt is, hogy az utcán megbámulják. Már cseppet sem zavarta. Szeretett bújócskázni a társaival. Nehezen tudták megtalálni, mindig talált jó kis búvóhelyeket. Képzeljétek! Egyszer bebújt egy kályhacsőbe. Tudjátok, hogy jött elő onnan? - Kormosan, szutykosan, mint a kéményseprő. Sok minden érdekelte: a foci, így focista szeretett volna lenni, aztán vasutas, később kosárlabdázó, majd vadászpilóta, de mivel kisnövésű volt, azt sem választhatta. Minden álma szétfoszlott, mint a füst! De nem bánkódott sokáig ezen!

- Találok én magamhoz illő munkát! Van még időm keresni! - mondta fennhangon. Telt az idő, múlt az idő. Eljött az ősz, baktatott a tél, sietett a tavasz és futott a nyár. Kisfiúból, nagyfiú, majd felnőtt lett. Olyan felnőtt, mint az apukád. Ám akkora maradt, mint egy kis manó. Némelyik buszra nehéz volt felszállnia, mert magas volt a lépcső. A metrón pedig csak az ajtónál volt az ő magasságában kapaszkodó. Leülni se tudott, mert nem ért le a lába. Milyen nehéz volt neki! Azt el se tudod képzelni! Többször akaratlanul is összehasonlította magát a testileg ép társakkal, ami nagyon elszomorította. Olykor még egy- egy könnycsepp is legördült az arcán. Amikor elkeseredett, elfogyott az ereje a szülei adtak neki bátorítást, nyújtottak neki támaszt. Ám Bojta erőt vett magán, hisz eszébe jutott, amit édesanyja, édesapja tanított neki az elmúlt évek alatt.  Ezért képes lett elfogadni magát olyannak, amilyen. Ráadásul okos volt, nagyon okos! Nem győzték dicsérni a tanítói. Egyre inkább derűlátó lett és nőtt az önbizalma is

- Én mindent meg tudok csinálni, el fogom érni az álmom! - mondta vidáman. Sokoldalúsága miatt is kedvelték, majd’ mindenhez értett. Szüleinek is ő volt a mindene! Igyekezett önálló lenni, mindent megcsinálni segítség nélkül, mert nem akarta kiszolgáltatottnak érezni magát. Elköltözött a szüleitől. Vett egy házat, hasonlót, mint amilyenben te laksz. De ó, jaj! Alig érte el a szekrényt, vagy bármit, ami magasan volt. Ám nem keseredett el a mi Bojtánk, elővett egy széket, vagy egy létrát, mikor mit és arra állt rá. A boltban, olykor segítséget kért:

- Legyen szíves, vegye le nekem az üveg bodza szörpöt! Köszönöm szépen!

- Nagyon szívesen!

- Kivehetek esetleg valamit a polc aljából? Nekem könnyebb elérni és Önnek, sem kell lehajolnia.

- Köszönöm szépen! - Mindig vidám volt, jókedvű, humoros és vicces. Nagyon szeretett „poénkodni”, én is többször hallottam. Mindenkihez volt egy kedves szava. Kedvelte őt, aki csak ismerte. Ám az autójában se volt egyszerű a vezetés. Joystickkel kormányzott. Gondot okozott neki az öltözködés is. A gyerek méret kicsi volt, a felnőtt méret túl nagy. Ezért szabó készítette a ruháit, szabta- varrta. Sajnos a cipőválasztás is bonyolultnak bizonyult. Így legtöbbször suszter készített neki lábbelit. De semmin se problémázott, semmin se bosszankodott. "Kicsi ember volt, de hatalmas szívvel". Immár ezt lehetőségként élte meg. Mindenből igyekezett kihozni a legtöbbet, legjobbat, a leghasznosabbat.

Nem a külsőség a lényeg, hanem a belső! - gondolta magában - és az így is van. Egyszer a réten meghallott egy csalogányt édes hangon trillázni. Ó, de gyönyörű a hangod! Énekeljünk együtt! – Így is történt, csodaszép hangon daloltak. Aztán már csak ő folytatta. Hangjától kinyíltak, szirmot bontottak a mezei virágok, táncra perdültek a pillék. A napsugár pedig ontotta melegét, megcirógatva Bojtát. Ekkor elhatározta, hogy énekes lesz. Nagyon szeretett énekelni. Dalolt a fürdőkádban, a zuhany alatt, amikor sétálni, vagy dolgozni ment akkor is dudorászott. Az álma végül valóra vált.

Egy csoda volt Ő, egy kis emberke óriási hittel. Gyakran felnéztem rá. Példakép volt számomra. Ha nem hiszed, látogasd meg! Biztosan örülni fog neked.