A tökházikó

A tökházikó.

Mesélő: Gani Zsuzsa

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tökházikó. Benne lakott négy kis tökmag. Testvérek voltak.

Az első, a leveleket gereblyézte össze, mert az ősz szőnyeget terített a földre. A második, nagy kupacba hordta az összesöpört leveleket. A harmadik színek szerint válogatott ki néhányat. Kiválogatta az aranysárgát, a narancsost, a vöröset és a rozsdabarnát. A negyedik, a legkisebb segített neki. Ezután bezsákolták, még mielőtt megérkezett volna a szél és a táncát ropta volna. Miután elkészültek, leültek a lócára és gyönyörködtek a meseszép színekben, az őszi virágokban. Egy pillanatra lehunyták a szemüket, hallgatták, hogy a kisveréb új fészket szőtt, a feketerigó meg épp javította, a szél zúgott a fák közt és a levelek susogtak.

- Holnap Mindenszentek napja lesz- mondta a legnagyobb. A négy kis tökmag kihúzta a földből a nagyra nőtt tököt és felcipelték házuk tornácára. - Ez volt az utolsó a kertben, amit idén betakaríthattunk!- sóhajtott föl a legnagyobb, az első. - Itt az ősz!- Felelte a sorban a második. Elővettek egy kanalat és egy éles kést. A késsel megskalpolták a tök tetejét. Kanál segítségével kivájták a belsejét. A benne levő magokat megpirították. A tökfejnek mókás szemet, orrot és szájat kanyarintottak véső és kés segítségével. Végül vízzel higított citromlével bespriccelték kívül- belül. - De vicces lett! – kacagott fel a legkisebb. Beletettek a közepébe egy mécsest és a veranda ablaka alá tették pont Őszanyó ölébe, amit épp a múltkor készítettek. Létrehoztak még egy szép őszi virág kompozíciót is, azt is elhelyezték mellette. Nagyon szép lett. - Így ni! Itt jó hűvös van. Egy ideig még csodálták, amit készítettek, majd mindenki ment a dolgára.

Harmadnap reggel korán keltek. A legkisebb tökmag valamit erősen keresgélt a kertben. Testvérei megkérdezték tőle: - Mit keresel olyan nagyon? - Nem találom a tökvirágom, amit nyáron cserépbe ültettem. Szerettem volna Őszanyó mellé tenni. Nem tudjátok, hogy hol lehet? - Nem láttuk, de szívesen segítünk megkeresni. Így is tettek. Keresték, kutatták mindenhol. Először a tökházban. Benéztek az asztal alá, szekrény fölé. Bekukkantottak a kamrába, nézték a stelázsi mögött és előtt. De nem találták. Azán kimentek a kertbe. Keresték a diófa tetején és az alján, a mogyoró bokortól jobbra és balra. De a tökvirág szőrén-, szálán eltűnt. Nagyon szomorú volt a legkisebb tökmag. Már- már a könnye is elcsöppent. Egyszer csak örömmel felkiáltott: - Nézzétek, ott van, megtaláltam! Mindenki arra nézett, amerre a kicsi mutatott. Valóban ott volt, Őszanyó ölében. - Vajon hogy került ide? Töprengtek egy darabig, de sehogy se tudtak rájönni. - Eszembe jutott. Amikor a virágkompozíciót a helyére tettük, még beszaladtam a virágomért. Utána tettem oda- mondta a legkisebb. - Az a fő, hogy megtaláltad. – Simogatta meg a kicsi buksiját, a legnagyobb.

Telt- múlt az idő és újra beesteledett. Meggyújtották a mécsest a faragott tök belsejében és egy jó ideig ott álltak előtte. Nagyszüleikre emlékeztek.

Az égből lehullott három alma: egyik azé, aki mesélte, másik azé, aki meghallgatta, harmadik pedig azé, aki befogadta.