A tolltartó lakói

A tolltartó lakói.

-Nahát, hogy itt mennyi szín van! Még soha életemben nem láttam ennyifélét! Az alapszíneket ismerem, de itt látok olyat is, aminek még a nevét sem tudom.

-Majd arra is sor kerül, kicsi hegyező!  Először is érezd magad itthon az új otthonodban, ebben a csodálatos zöld színű, virágmintás tolltartóban! Tudod ez a tolltartó nagyon különleges! Mi, akik itt lakunk, mind jóban vagyunk egymással, és azon vagyunk, hogy közösen valami szépet, valami hasznosat, valami fontosat alkossunk közösen. - magyarázta türelmesen a bölcs radír.

-Akkor én is fontos, és hasznos tagja leszek a csapatnak ígérem bölcs radír! – lelkendezett a kis hegyező.

-Helyes! Ebben biztos voltam. Akkor nézz körül bátran!

A kis hegyező hamar összebarátkozott mindenkivel, és már tudta is kinek mi a feladata. A kedvence az a ceruza volt, aminek a két vége más színű volt. Az egyik vége kék színű, a másik piros volt. A kis hegyező nagyon irigyelte ezt a ceruzát, mivel egymaga két különböző feladatot is el tudott látni. Ám a bölcs radír figyelmeztette, hogy ennek bizony ára van.

-Ára? Ezt, hogy érted? -kérdezte tőle.

- Figyelj, megmutatom! Egymás mellett van a kék-piros ceruza, és egy egyszínű zöld. Egyforma hosszúak, ugye? De figyeld meg mekkora a piros rész a zöldhöz képes!

-Fele akkora! – csodálkozott saját felismerésén a kis hegyező.

-Bizony. Ez azt jelenti, hogy a kék-piros ceruza bár két dologban is kiváló, mégis csak feleannyira, mint a zöld ceruza.

-Erre nem is gondoltam. – mondta a kis hegyező.

A kis hegyező nagy izgalommal várta, hogy ő is megcsillogtathassa tudását. Eleinte nagyon félt, nehogy rosszul csináljon, vagy elrontson valamit, nehogy fájdalmat okozzon barátainak. Ám a bölcs radír megnyugtatta, hogy bár éles a kis hegyező pengéje, azzal csak jót tesz a barátainak, ha használhatatlan állapotukból, átsegíti őket egy tökéletesen működőbe. Így mindig hibátlanul sikerült ceruzabarátait kihegyesítenie, hogy azok még szebben, még pontosabban tudjanak dolgozni.

Egy napon azonban, furcsa dologra lett figyelmes a kis hegyező.

-Kedves bölcs radír valamit nem értek. Segítenél?

-Persze! Kérdezz bátran!

-Nekem borzasztóan tetszenek a színes ceruzák! Olyan gyönyörűek, élénkek, vidámak, jókedvre derítenek. Mellettük viszont ott vannak a szürke, unalmas grafit ceruzák. Mégis tudod melyik ceruzát veszik ki leggyakrabban a tolltartóból? A szürke grafitot! Érted te ezt?

-Azt hiszem igen. Nos valóban szemet gyönyörködtetőek a színek, a világos, a sötét, a halvány, az élénk, de a való életben a szürke ceruzák lesznek azok, akik a munka nagy részét elvégzik. Valóban nem feltűnőek, csak csendben, szorgalmasan, lelkiismeretesen végzik a feladataikat. Ők mindenki számára egyértelműek, biztos pontok, és nincs szükségük, arra, hogy külön felhívják magukra a figyelmet.

-Akkor jobbak, mint a színesek?

-Dehogyis. Nincs jobb vagy rosszabb! Csak más a dolguk, más a szerepük. Mindenki munkája egyformán fontos és nélkülözhetetlen! Sokszor az élénk színek kellenek, ahhoz, hogy a nagyon lényeges dolgok, még inkább előtérbe kerüljenek. Csak összhangban kell használni a ceruzákat ahhoz, hogy egy harmonikus képet kapjunk. Például nemrég egy gyönyörű születésnapi képeslapot készítettünk, amire az írást a tollak készítették, a grafit ceruzák megrajzolták a virágokat, a színes ceruzák kiszínezték azokat, a vonalzó megmutatta a képeslap széleit, az olló pedig levágta a képeslapból a felesleget. A ragasztó pedig lezárta azt a borítékot, amibe a képeslap került. Így érthető?

-Azt hiszem értem.

Egyik napon a vonalzó és az olló a szokottnál is tovább voltak távol barátaiktól. A nap végén elmesélték, milyen fontos munkát végeztek. A vonalzót sok egyenes vonalhoz használták, az olló pedig ezen vonalak mentén csak vágott, és vágott rendületlenül. A nap végére teljesen kimerültek.

-Mit csinálhattak szerinted bölcs radír?

-Nem tudom biztosan. Meséltem már neked, miért szeretem őket annyira?

-Igen mesélted. – mosolygott a kis hegyező. - Azt mondtad, az olló olyan, mint én. Éles ugyan, de megszabadít a felesleges sallangoktól, és segít, hogy a legjobb formánkat mutassuk. A vonalzó pedig mindig egyenes. Nem enged egy kis hullámot sem. Irányt, utat mutat, határokat húz meg, területeket határol be. Meg még azt is mondtad, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes. Ezért én is mindig legyek egyenes mindenkivel. Határozott, és egyenes.

-Tényleg jól megjegyezted. Ezért felteszek neked egy találós kérdést. Mi az, ami két pont között a legrövidebb út, de a válasz nem az egyenes?

-Erre nem tudok válaszolni.

-Akkor jól jegyezd meg, és használd: a mosoly! – mutatta be nevetve a bölcs radír.

Vidáman teltek a napok, a hetek a kis tolltartóban. A kis hegyező észrevette, hogy barátja, és tanítója a bölcs radír elkezdett fogyni, mintha kisebb lenne, mint mikor megismerte.

-Kedves radír, jól érzed magad? Úgy látom, már nem vagy olyan magas, mint korábban.

-Jól látod kis hegyező. Tudod az én dolgom, az, hogy a hibákat, a rosszat kitöröljem, helyet készítve a jónak, a szépnek. Nos a munkám során, úgy, mint a ceruzák, én is elkezdek fogyni, de ez természetes. Nincs ezzel semmi gond.

-Hiszen akkor neked nyomod sincs sehol! Nem lehet látni, hogy rajzoltál volna, írtál volna, vonalat húztak volna veled, és nem látni a vágásaid nyomát sem, mint az ollónak! – hangzott a felismerés a kis hegyezőtől.

-De hát nem is ez az én dolgom! Mint mondtam segítek helyrehozni a hibákat, esélyt adok arra, hogy a rossz eltűnjön, és a jó átvegye a helyét. És csak ez számít! Te nem így gondolod?

-Talán. Nem tudom. – szomorodott el a kis hegyező.

A kis hegyező ezután a beszélgetés után sehol sem találta a helyét. El volt keseredve, nem akarta, hogy a bölcs radír egyszer csak elfogyjon. Végig gondolta beszélgetésüket, és remek ötlete támadt! Összehívta barátait, a ceruzákat: a színeseket, a grafitokat, a vonalzót és az ollót. 

-Kedves barátaim, a segítségeteket szeretném kérni! A bölcs radírról van szó! Mint tudjátok, ő az, aki a mi hibáinkat kitörli, de ettől sajnos folyamatosan fogy. Mi pedig szeretjük őt ugye, és nem szeretnénk, hogy eltűnjön!

-Szeretjük őt! Persze! -válaszolták mind egyszerre.

-Így van! -tette hozzá a vonalzó. -De nem azért, mert eltünteti a mi hibáinkat. Azért, mert ő is a család része. Mindig van mindenkihez egy kedves szava, sose szid le, ha hibázunk, pedig azt neki kell eltakarítania.

-És milyen puha! – mosolygott az olló.

-Akkor azt javaslom, bármilyen feladatot végzünk is, próbáljuk elkerülni a hibákat. Igyekezzünk, pontos, precíz munkát végezni, így a radírnak nem lesz semmi dolga, és nem fog fogyni. Mi a véleményetek? -kérdezte bizakodva a kis hegyező.

-Azt mondom mindent bele tolltartó csapat! – bíztatta őket egy színes ceruza.

- Sőt! -szólalt meg az egyik grafit ceruza. - Ha mégis véletlenül hibát vétenénk, csak szóljatok nekünk! Mint látjátok, a fejünk tetején nem csak dísznek van ez a radír! Bár nem sok, de ha vigyázunk akkor egy darabig ezzel is kihúzhatjuk, és időt nyerünk.

-Hurrá! – örült mindenki a nagyszerű tervnek.

A következő naptól fogva mindenki a legjobb tudása szerint dolgozott, mindent beleadtak, precízen, gondosan dolgoztak, és igen kis hibát vétettek csupán, a bölcs radírnak alig volt dolga. Ám volt ebben az egészben egy furcsaság: senki számára sem volt megterhelő, vagy fárasztó a pontos munka. Hogy miért? Mert olyan valakiért tették ezt, aki nagyon közel állt a szívükhöz, és akit nagyon szerettek.

Vége