A torkos szellem

A torkos szellem.

A torkos szellem

Volt négy kis barát, akik október 31-én kora este találkoztak a falu parkjában, hogy megbeszéljék, melyik háznál kezdjék a  Halloween esti édességgyűjtést. Már mindegyikőjükön rajta volt a jelmez, és kis kosárkát tartottak a kezükben.  

- Tudom, hogy Renátó szüleinek házában egy kamra tele van édességgel -  mondta Peti.

- Anita  is folyton azzal dicsekszik, és mutogatja is, hogy mindig tele van a zsebje cukorkával –  jegyezta meg Adél.

- Akkor ott kezdjük, ők amúgy is egymás melletti házakban laknak -  szólt David,  Peti bátyja, aki a legidősebb volt a négyőjük közül.

-  Amikor megyünk, ne felejtsük el az idősebb néniket sem a bolt előtt, valahányszor találkozom velük, mindig adnak egy csokit  –  tette hozzá Tamara, mire a többiek bólintottak.

Észak felől hideg szél támadt, sötét felhők kúsztak az égen, és egyre közelebbről hallatszott, hogy dörög.

 - Azt hiszem, esni fog  - mondta Adél aggódva.

- Reméljük nem  – kiáltotta a másik három kórusban –,  különben mi lesz a mi  „édesség vagy tréfa”  küldetésünkel!

– Jobb, ha hazamegyünk, mielőtt esik – ajánlotta Tamara. – Elázunk, megfázunk, megbetegszünk... nem ér annyit ez az egész!

–  Akkor menj haza inkább, nehogy megbetegedj!  –  mondta kényeskedő hangon  Adél.

A kis park, ahol találkoztak, nem igazán volt a falu központjában, sőt  ellenkezőleg, közelebb volt az erdőhöz, mint a házakhoz, és ha elkezdene  esni az eső,  rohanniuk kellene, hogy bőrig ne ázzanak.  Hirtelen egy nagyot dörgött, s pár másodperc múlva más esett is.

- Fussunk ! – kiáltotta David. – Menedéket kell találnunk!

Adél egy ütött-kopott házra mutatott,  aminek az ablakai mindig csukva vannak.

- Azt mondják, hogy ez  egy kísértetház! – kiáltott Peti, de a többiek meg sem hallották, futottak a házikó felé, így ő is követte a többieket,  és a kis ház verandáján találtak menedéket. Épp időben, mert pár perc múlva már úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. A házból soha senkit sem láttak kijönni, sem bemenni, az ablakai is mindig zárva voltak, ezért nevezték el a „szellemek házának”.Adél, aki hozzászokott ahhoz, hogy olyan házakban lógjon, ahol sok furcsa dolog történt, mivel a nagynénje boszorkány hírében állt, soha nem gondolt arra, hogy  mindaz a sok mende-monda, amit a szellemekről beszélnek igaz lehet.

-Reméljük, hamarosan eláll az eső – mondta Tamara, miközben a sütőtökös jelmezéről rázta le az esővizet. -  Szerencsére nem  hullámpapírból készült, mert szétmállana!

-Nézzétek, nyitva van   - mondta David, miközben lenyomta a kilincset és résnyire kinyitotta az ajtót, hogy bekukucskáljon

-Vigyázz David! – kiáltott rá bátyjára a kistestvére – Szellemek laknak odabent.

– Én nem hiszek a szellemekben – mondta Adél, és tett két lépést befelé.  A ház sötét volt, de amikor villámlott, az ablakokon és a nyitott ajtón  át fény szűrődött be. Látták,  hogy az ajtóval szemben egy lépcső vezet az emeletre.

-Van ott valaki? –  kérdezte Tamara félénken, de senki nem válaszolt. Az emeleten azonban egy szellem aludt, aki meghallotta a zajt, úgy döntött, hogy lekukucskál. Neki könnyű volt: mivel szellem volt, csak a fejével nézett le a plafonon át. Ezek a sünök, azért jöttek, hogy megzavarjank, gondolta, el kell ijesztenem őket innen , de amikor jobban megnézte a négy jövevény, észrevette, hogy Halloween jelmez van rajtuk, és ez azt jelentette, hogy tele vannak cukorkával és csokoládéval. - Mmmm, nyami-nyami..  Meg kell szereznem az édességet tőlük! De hogyan?

- Búúúú  – kiáltotta el magát, mire a négy gyerek ijedten sikoltozni kezdett. Ki akartak futni a házból, dde az ajtót zárva találták . – Búúúú ’

A gyerekek félve bújtak össze. A hang egyre közeledett

-Ha azt akarjátok, hogy békében hagyjalak benneteket, nekem kell adnotok  az összes édességet. - De nálunk nincs édesség! –  mondta  Adél.

- Ne hazudj, Halloween jelmezben vagytok, és Halloweenkor  megtöltitek a zsebeiteket, meg a kosaraitokat csokival és cukorkával. Ide vele!

-De még nem jártuk körbe a házakat! Még korán van, és csak azért léptünk be ide, mert odakint eleredt az eső – folytatta Adél.

-Igazán? -  kérdezte a szellem, aki nem tudta pontosan, hány óra van, és azt se tudta, hogy esik az eső.  Mind a négyen bólintottak és kórusban igennel válaszoltak.  A szellem ekkor úgy döntött, hogy megmutatja magát. Fehér volt, sápadt és félig áttetsző. Úgy tűnt,hogy alaposan végignézi a négy jelmezes jövevényt.

-  De szellemek nem léteznek -  állapította meg David.

-Honnan veszed? Nem vagyok elég szellemies? –kérdezte a  lebegő alak.

-Rossz szellem vagy? – kérdezte Tamara kissé ijedten.-

-Rossz vagyok? Rossznak látszom? Csak azért ijesztettelek meg benneteket,  mert nagyon vágytam az édességre.  Elég torkos szellem vagyok!  

- Mi a neved? – kérdezte David.

-A nevem Bruno

- Én Peti vagyok, ez a félelmetes gyerek a bátyám, David, és ők a barátaink,  Adél és Tamara.

-Elnézést, ha engedély nélkül bejöttünk  a házadba - mondta Adele -, de talán segíthetnénk egymásnak.

A többi gyerek és a kis szellem, kíváncsian néztek rá.- Ma este gyere velünk. Biztos vagyok benne, hogy ha te is jössz, nagyon sok édességet fogunk kapni.Közben elállt az eső, és már öten indultak el az „Tréfát vagy édességet”  körútra. Amikor kinyílt egy ház ajtaja, Bruno mondott és nagyon ijesztú búúúút,  és máris rakták a csokikat, cukrokat a kosárkákba, és csodásan szórakoztak egész este. Mielőtt hazaindultak volna,  Bruno is kapott egy teli kosárka édességet, és alig várta már, hogy a következő évben is legyen Halloween.