A tündér, a kisfiú és a habos meleg kakaó (III. fejezet)

A tündér, a kisfiú és a habos meleg kakaó (III. fejezet).

A tündér, a kisfiú és a habos meleg kakaó I. és II. Fejezetét keresd a Meskete.hu meséi között.

III. Fejezet 
Amiben Florietta megtalálja a titkos átjárót a Mesék Országa és a Valóság között

Florietta a korai kelés után hamar elszenderedett az olvasás közben a fa árnyékában, annak ellenére, hogy annyira, de annyira szeretett ébren lenni, olyan mélyen aludt, hogy még horkolt is. 
– Hrrr…. Hrrr… hrrr... – hallatszott zavaró horkolása. 
A Beszélő Fák Erdeje visszhangzott a mélyről jövő orrhangtól és alig várták az erdő lényei, hogy a cserfes tündérlány felébredjen. 
– Hapci! Hapci! Hapci! – tüsszögtek néhányan.
– Zzzz… ssz, ssz, ssz – zizegtették a leveleiket a fák.
Csiviteltették a madarakat is, megkérték az Északi szellőt, hogy fújjon hideg levegőt a kislány körül, megkérték a Kotyvasszunk boszorkányt, hogy készítsen a közelben a kondérjában valami ínycsiklandozóan illatos főzetet, hátha arra felébred, de nem jártak sikerrel. A tündérlány csak aludt és aludt, addig míg a pocakja hangos morgására fel nem ébredt, megéhezett ugyanis. 
– Az áldóját! Kimaradt a reggeli! Sziasztok fák, sziasztok! Szaladok, szaladok, ennem kell valamit és különben is, én nem szeretek aludni, elmúlik a nap és még semmit sem csináltam – mondta kétségbeesve.
Még mielőtt a fák mondhattak volna valamit, vagy egyáltalán fellélegezhettek volna, a kis tündérlány már a Tündérkert harangvirágokkal borított mezején termett és a szülei kelyhe felé vette az útját. 
– Még éppen időben Florietta! A többiek már rég kirepültek a kehelyből és mindenki megreggelizett – pakolta elé a reggeli maradékait az édesanyja. –Mégis merre jártál? Miért kell mindig olyan korán egyedül repkednek? Miért nem várod meg a többieket?
– Az olyan unalmas… Csak várni és várni és csendben lenni, míg felébrednek a többiek… Inkább elrepültem a Beszélő Fák Erdejébe és azt hiszem mindenkit felébresztettem… – pirult el egy pillanatra, miközben harapott egy falatot a mézédes almasziromból. 
– Mi az? Tán nem ízlik…? – kérdezte az édesanyja.
– Dedede… Ehetnénk vagy ihatnánk egyszer valami…, valami valósat is? Tudod, mint a habos meleg kakaó? – kérdezte szégyenlősen Florietta. 
– Hát persze… Majd varázsolok Neked… – nevette el magát az édesanyja. 
– Nem, nem, nem varázslattal! Az úgy nem jó, mert annak nem olyan az íze, az nem valós – magyarázkodott a kislány. 
– Honnan tudod? – faggatta az édesanyja. 
– Hallottam valahol, de már nem emlékszem, hogy hol…
– Hát persze, mint ahogy, a titkos átjáró történetét is a Valóság és a Mesék Országa között – cukkolta az édesanyja Floriettát. 
– Van olyan, hisz te is tudod! Meg fogom találni és akkor és akkor….
– És akkor?
– Természetesen nem mondom el senkinek – nevetett a tündérlány. 
– Aztán nehogy bajba keveredj! Szeretem tudni, hogy merre jársz. Tudod, hogy nem tudok segíteni, ha esetleg segítségre lenne szükséged és nem tudom, hogy merre repkedsz.
– Természetesen elmondom, hisz úgyis tudod – biztosította a lány őszinteségéről az édesanyját halkszavúan. 
– Ebben bízok Kincsem! – simította meg Florietta édesanyja lánya arcát. 
Florietta piszmogott még egy kevesett a reggeli felett, majd ismét elröppent. Útja ezúttal a Tündérkert közelebbi részére tartott, ahol a déli órákban üveggolyózni szokott a katicabogarakkal, vagy esetleg versenyt repül a pillangókkal. 
Szórakozottan repkedett és kicsit túlrepült a katicabogarak által lakott részen és hatalmas hahotázásra lett figyelmes. Egy csupasz csiga volt az, aki úgy nevetett, hogy alig kapott levegőt. A csigaháza mellette árválkodott. 
– Hát neked mi olyan vicces? – kérdezte a tündérlány a csigát. 
– Hihihi, hihihi, hihihi, jaj, nem jutok szóhoz – kacagott a csiga. 
Ahogy a tündérlány közelebb repült, látta, hogy a csiga egy földbevájt kicsi üreg mellett nevetgél. 
– Na, mondd már csiga, mi olyan vicces? – kíváncsiskodott Florietta. 
– Hihihi, hát az, hát az, hihihi, hogy én nem is vagyok csiga… Hihihi… – mondta jókedvűen. – A házam, hihihi, a házam sem tudom felvenni… Hihihi, hisz én egy földigiliszta vagyok! Hihihi.
– Már ne haragudj, nem tudom, hogy mondták-e már neked ma, de te valóban egy csiga vagy! – fedte fel valódi kilétét a tündérlány.
– Nem, nem, nem! Hihihi, hihihi, majd mindjárt megmutatom, csak ezt a nevetést bírjam abbahagyni. 
– Na, mutasd… 
– Ide figyelj! Itt csiga vagyok ugye?! Mikor itt bebújok az üregbe, akkor meg egy földigiliszta! Na, nézd! – arra fogta magát és eltűnt az üregben. – Na, láttad? – kérdezte érdeklődve a tündérlányt kicsit később visszatérve. 
– Te egy csiga vagy! Nem változtál semmit! – okoskodott a tündérlány. 
– Már hogy lennék csiga? Mikor én egy földigiliszta vagyok! Az előbb mutattam.
– Hogy lennél földigiliszta, ha te egy csiga vagy! – bizonygatta az igazát a tündérlány.
– Földigiliszta! – mondta a csiga.
– Csiga! – mondta erélyesebben Florietta.
– Földigiliszta! 
– Csiga! 
– Földigiliszta! Csiga! FÖLDIGILISZTA! CSIGA! – kiabálták egymást se hallva.
– Földigiliszta! Földigiliszta! Földigiliszta! – kiabált a csiga, majd egyszer csak mérgesen beugrott az üregbe és eltűnt benne. 
A tündérlány várt, várt, de csak nem jött vissza a csiga. A háza üresen állt az üreg mellett és várta vissza a lakóját, sajnos hiába. Florietta kicsit közelebb repült az üreghez, de semmit sem látott, egy hatalmas fekete lyuk tátongott előtte. 
– No jól van, földigiliszta! Most már előjöhetsz! – kiáltott  aggódva a tátongó ürességbe, de választ nem kapott. – Talán valami baja esett? Ugyan már, ha ennyire meg van győződve róla, hogy ő egy földigiliszta csiga létére, akkor csak nem történhet baja – elmélkedett magában. 
Már épp indult volna, mikor furcsa érzése támadt. Talán megnézhetné jobban azt üreget, talán a csiga mégis segítségre szorul. Soha nem bocsátaná meg magának, ha valakinek baja esne azért, mert dacosan viselkedett, ha a csiga földigilisztának képzeli magát, akkor bánja is ő, legyen földigiliszta. 
– Hahó, van itt valaki? Csiga..? Mmm…, akarom mondani, Földigiliszta..? – ereszkedett a földbe vájt mélyedésbe Florietta. 
Ahogy óvatosan előrehaladt, egy majd két kanyart maga mögött hagyva, az alagút végén fényt pillantott meg. Magabiztosan lépkedett egyre közelebb érve a föld alatti ösvény végéhez. Mikor odaért, ruháját megigazítva, a földdarabkákat lesöpörve lépett ki a gödörből. És? Egy parkban találta magát, ahol a földigilisztát már nem látta sehol, viszont gyerekek egész raja lepte el a környék minden zegét-zugát. Futkároztak, bújócskáztak, a szomszédos játszótéren csúszdáztak, hintáztak, kiabáltak, sikítoztak, homokvárat építettek, egy kis tónál a kacsákat etették és egy kisfiú nem messze tőle az üveggolyóival játszott. 
– Hát ez meg… Mi ez a hely? Hol a földigiliszta..? Az nem lehet, az nem lehet, hogy ez itt, hogy ez itt  a Valóság..? – meredt döbbenten a látottak sokaságába. Visszafordult és a gödörre pillantott, majd apró léptekkel a kisfiú felé indult, aki az üveggolyóival játszott a fűben.

FOLYTATÁSA:
https://meskete.hu/mese/a-tunder-a-kisfiu-es-a-habos-meleg-kakao-iv-fejezet/6248