Barion Pixel

A tündérszárnyú boszorkány


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Fodor Gyöngyi – A tündérszárnyú boszorkány
 
     Volt egyszer egy csodàlatos erdő, ott éltek a virágok és a fák tündérei, akik napközben ide–oda  szálltak, felügyelték a bimbók nyílását, a szirmok és a levelek színeit. Maga az erdő éppolyan mesés szín...

Kép forrása: pexels

Fodor Gyöngyi – A tündérszárnyú boszorkány

 

     Volt egyszer egy csodàlatos erdő, ott éltek a virágok és a fák tündérei, akik napközben ide–oda  szálltak, felügyelték a bimbók nyílását, a szirmok és a levelek színeit. Maga az erdő éppolyan mesés színekben pompázott, mint a kertekben és a réteken a virágok, buja élénkzöld fák, sötétzöld bokrok, élénk színű madarak és pillangók röpködtek az ágakon. Az erdőt azúrkék folyó szelte át,  északról déli irányba kacskaringózott.

     Az erdőn túli kristályvirágos rét után kezdődött a boszorkányok területe, akik nem ismertek más színt, mint a barnát, a feketét, a szürkét és a sötétlilát.  Napközben a varázsseprűjeiken repkedve  járták a vidéket, hozzávalókat kerestek az ármánykodásaikhoz, bájitalaikhoz. Csak a nagyon öregek és a nagyon fiatalok maradtak banyaföldön, akik már nem, vagy még nem repülhettek.  Ez utóbbiak közé tartozott Boróka is, és mivel nem volt még seprűje, ezért kénytelen volt gyalogosan közlekedni. Egyik reggel annyira elmerült a gondolataiban, hogy minden tiltás ellenére kijutott a kristályvirágos rétre, ahol  meglátott egy tarka pillangót. Meg akarta fogni, de az mindig elrepült előle, s  egykettőre a csodálatos erdőbe ért.

     – Már amúgy is kíváncsi vagyok a tündérekre, hogy néznek ki – mondta Boróka, mert többször is hallotta, hogy a nagyobb boszorkánylányok róluk beszélgettek. Vidáman dalolgatva sétált a fák között, leült a folyó parton, és csodálattal figyelte a színek kavalkádját, ami szeme elé tárult.  Észrevett néhány tündért is, ahogy fáról fára repkedtek  az ágak között bekukucskáló napfényben.

    – Milyen szépek!  – kiáltott fel. –  Nekik nincs szükségük seprűre, hogy repülhessenek, elég nekik egy pár könnyű szárny. Ó, mennyire szeretném, ha nekem is lenne szárnyam!

      A hangra felfigyeltek a tündérek is. Boróka tetőtől talpig fekete volt, a haja, a ruhája, a cipője, nem volt nehéz észrevenni őt.

     – Nézzétek, ott van egy boszorkány – mutatott Boróka felé egyikük.  – Menjünk, és kérdezzük meg tőle, mit keres itt az erdőben.

     – Miért vagy itt?  Talán el akarod lopni az erdő színeit?  – kérdezte az egyik tündér,  akit Herminának hívtak.

     – Ó, nem, dehogy is – válaszolta Boróka. –  Nem akarok én semmi mást, csak szeretnék megtanulni repülni úgy, ahogy ti is repültök. Szeretném, ha lennének szárnyaim!

     – Szárnyaid? Te szárnyakat szeretnél? – kiáltott fel az előbbi tündér nevetve, és a többiek vele együtt kacarásztak.  – Neked nem lehetnek szárnyaid, mert te boszorkány vagy! 

     Ekkor egy rózsaszín felhő ereszkedett le az égből, majd pár másodperc múlva kilépett belőle egy szépséges tündér.

     – Szervusz Boróka. Én  Regina vagyok, a tündérkirálynő. Hallottam, hogy miről beszéltél az előbb, és úgy döntöttem,  adok neked egy lehetőséget, hogy szárnyaid lehessenek.

     – De ő egy boszorkány –  reklamált Hermina –, nem lehetnek szárnyai!

     – Maradj csendben! – utasította a királynő. – Már eldöntöttem, és ha Boróka teljesíti azt, amit kérek tőle  cserébe, akkor megkapja a szárnyakat.

     –  Igazán? Adsz nekem szárnyakat?  – nézett csodálkozva a királynőre a kis boszorkány. – Kérlek, mondd meg, mit kell  tennem!

      –  Kapsz egy napot. Ez idő alatt szivárványszínűvé kell varázsolnod a vízesést – felelte a királynő. – Én pontosan 24 óra  múlva visszajövök, egy perccel sem később, és meglátom,  sikerült–e teljesíteni a feladatot.  Ti pedig –  fordult a tündérek felé –, hagyjátok őt egyedül. Boróka, az óra indul!

     Regina összecsapta a kezeit,  máris megjelent a rózsaszín felhő, és azzal ő is távozott  a többi tündér is eltűnt.

     Boróka feltűrte az ingujját,  összekötötte a haját, és varázsolt egy nagy fazék forrásban lévő vizet, majd elővett egy marék varázslatos hozzávalót a válltáskájából, és szorgalmasan nekilátott a főzet elkészítésének. Kevergette, kavargatta, mondogatta a varázsigét,  biztos volt benne, hogy sikerülni fog, és teljesíti a feladatot. Azonban  nem gondolta, hogy valaki  figyeli. Valaki, aki féltékeny és irigy volt rá, mert nem akarta, hogy  egy boszorkány szárnyakat kapjon Reginától.  Hermina volt az, aki már alig várta a pillanatot, hogy odalopózhasson a nagy fazék közelébe.

    Amikor Boróka  lefeküdt a fűre, hogy pihenjen egy kicsit, Hermina mély álmot küldött rá, és varázsigét szórt a főzetre:

           „A szivárvány hét színe

           villámgyorsan eltűnnek,

           fekete, szürke, lila és barna,

           vedd birtokba ezt a bájitalt!”

Miután mindezt megtette,  narancsszínű felhővé vált, és ellebegett a fenyves irányába.

      Boróka csak másnap reggel ébredt fel,  elcsodálkozott rajta, milyen sokat aludt, s gondolta, itt az ideje, hogy a folyóba öntse a főzetet, amitől majd a vízesés szivárványszínűvé változik. Azonban hiába mondta el többször is a varázsigét,  a víz  barna, fekete, szürke és lila csíkos lett.  Elsírta magát.

   – Nem értem, ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Mit rontottam el? – töprengett csalódottan. Ekkor megjelent a gonosz Hermina, és nagyot kiáltva összecsapta a kezeit.

    – Nézd, mit csináltál! Ezek a legborzalmasabb színek a Földön. Csak nem gondolod, hogy Regina szárnyakkal fog megjutalmazni ezért?

      Boróka épp válaszolni akart, de akkor Regina odalépett hozzá.

     – Sajnálom, kis boszorkány. Sajnos nem teljesítetted a próbát, el kell hagynod a mi erdőnket. Isten veled!

     Boróka sírva indult el, és már majdnem kiért az erdőből, amikor Hermina állt meg előtte. Egyik kezét csípőre tette, a másikban tartott valamit.

  – Nesze! Vidd magaddal ezeket is! Emlékbe  –  mondta nevetve, és Boróka lábai elé dobott egy pár törött tündérszárnyat. – Az enyémek voltak, de  Regina adott nekem egy másikat, vadonatújat!  Ki tudja, ha neked sikerül megjavítanod, még a végén megtanulhatsz repülni is  –  nevetett gúnyosan és elrepült.  

   –  Remélem, soha sem leszek olyan gonosz, mint amilyen te vagy – kiáltott utána Boróka, s felvette a szinte átlátszó szárnyakat, és a fény felé tartotta, alaposan megfigyelte. –  Tudom, mit kell csinálni vele, tudom, hogy kell megjavítani!    

Leült egy fa alá, gondolkodott, majd eszébe jutott egy varázsképlet, amit többször is elismételt, és a törött szárny ismét olyan lett, mint újkorában. Hóna alá kapta, és a folyó mentén folytatta az útját a kristályvirágos rét irányába.  Az egyik bokor mellet egy nagyon kicsi, zöldhajú tündért vett észre, akinek ezüstfényű szemeiből potyogtak a könnyek.   

  –  Mi a neved, és miért sírsz? Tehetek valamit érted? – kérdezte tőle.   

  –  A nevem Valéria, és eltörött a szárnyam, nem tudok repülni. 

    –   De miért nem kéred meg Reginát, hogy adjon neked új szárnyat?      

–   Én egy távoli, északi  völgyben élek, és Regina nem az  én királynőm, ezért nem tud segíteni  nekem – felelte Valéria, mire Boróka habozás nélkül átnyújtotta neki a szárnyakat. 

   – Tessék, vedd el! Tündérszárny, ami valaha eltört, de megjavítottam – magyarázta. – Próbáld fel, talán azonnal repülni is tudsz!.  

 Valéria  elvette, magára illesztette, és egy szempillantás alatt felrepült.  

   –  Most boldog vagy? – kérdezte a kis boszorkány, aki mosolyogva figyelte Valéria ide-oda repkedését.  

   –  Ó igen, Boróka, és azt szeretném, ha te is boldog lennél!   

  –  Honnan tudod, hogy Borókának hívnak?  Még nem mutatkoztam be, és ... – nem tudta befejezni a mondatot, mert Valeriát hatalmas felhő borította be, és amikor a felhő eloszlott, Regina állt ott előtte.  

   –  Regina! – kiáltott fel meglepődve. – De hová lett Valéria?   

  –  Én voltam Valéria, és ezek itt a te új szárnyaid. Megtudtam, hogy Hermina gonoszsága avatkozott be a varázsitalodba, s ezért nem sikerült a próbád. Jó boszorkány vagy, nemes szívű, nagylelkű, és megérdemled, hogy teljesüljön a vágyad. Ami pedig Herminát illeti, aki igazságtalan és rossz volt, ezt érdemli – azzal csettintett az ujjaival, és Hermina szárnyai eltűntek, s ijedten a földre esett.

    –  De Regina, hogy teheted ezt velem – kérdezte gyászosan. –  Leveszed a szárnyakat rólam, aki tündér vagyok, és odaadod Borókának, aki boszorkány?  

   –  Igen, mert te sunyi, hűtlen és gonosz teremtmény vagy. Borókának jó szíve van, olyan szép, mint szeretett erdőnk színei.   Ha ismét repülni akarsz, be kell bizonyítanod, hogy  méltó vagy  arra, hogy köztünk élj!  Akkor majd visszakapod a szárnyaidat.     

 Így történt, hogy attól a naptól kezdve Boróka szárnyas boszorkány lett, és hosszú fekete haja finoman ringatózott a levegőben, amikor felszállt.  Kék  ruhában járt, ezernél is többfajta  varázsitalt tudott készíteni. Feleségül ment egy égboltvarázslóhoz, három gyereke és kilenc unokája született. Repülni tanított minden jó embert, akivel az útjain találkozott, és ezt teszi ma is. 

 

   

Fodor Gyöngyi, Író - regények, novellák, mesék

Régóta írok. Első megjelent mesém a Nők Lapjában volt, Utazás seprűnyélen címmel, majd megjelent egy mesekönyvem A királykisasszony fogyókúrája, magyarul és német nyelven is . A német nyelvű kiadás a Frankfurti Könyvvásáron mutatkozott be 2007-ben. Nemrég jelent meg egy meseantológia, Hétmérföldes mesék a címe, melyben A két vörösbegy c.mesémmel én is benne vagyok. Ugyancsak benne vagyok egy mesémmel...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!