A varázscserép

A varázscserép.

A mesét felolvassa: Harangi Árpádné

Egyszer volt, hol nem volt, talán még én sem tudom, hogy hol, de volt valahol itt, ezen a világon egy borbély, akinek Kenéz volt a neve.

Alig tudta megkeresni a mindennapi kenyeret a családjának. Volt egy fia Bulcsú nevű, aki szinte egész nap a napot lopta. Csak az utcán lődörgött, esténként kaszinókban mulatta az idejét. Búsult is apja eleget!

- Hej, ha szorgalmas lenne a fiam, nem bánkódnék ennyit! - szomorkodott. Tel, múlt az idő. Bulcsú felnőtt, épp, hogy tizennyolc esztendős lett, amikor vendégek kopogtattak. Mivel a fiú még most is az utcán csatangolt, ahelyett, hogy valami mesterséget tanult volna édesapja nyitott ajtót. Hát éppen a fiú unokabátyja jött látogatóba egy idegen hajadonnal, akit Emőkének hívtak. Udvariasan fogadta őket, megvendégelte, beszélgettek, közben Bulcsúra terelődött a szó, aki pont ebben a pillanatban lépett be a küszöbön.

– Gyere be édes fiam, vendégünk érkezett- mondta édesapja. Nagy ímmel-ámmal lépett be az ajtón, de amikor a lányt megpillantotta elvörösödött, mint az őszi falevél aztán leült a vendégek közé. Néha- néha a lányra pillantott:

- Ó, de szép! - gondolta, aztán társalogni kezdett velük. Egyszer csak a rokon egyenesen Bulcsú szemébe nézett és megkérdezte:

- Eljönnél velem? Messzire megyek. Ígérem, nem bánod meg! – mondta, de a fiú azt felelte:

- Hát nem is tudom.

- Három napig még itt maradok a faluban, addig gondolkodhatsz- felelte a rokon. De mire harmadik napon kukorékol a kakas meg kell nekem mondanod a választ, mert akkor indulok.

- Rendben! - felelte Bulcsú. Eleinte nem foglalkozott a gondolattal, továbbra is egész nap az utcán lődörgött, esténként kaszinókban mulatta idejét. Ám az utolsó nap este megint eszébe jutott az a szép leány. – Olyan szép és kedves, úgy láttam szorgalmas is! - egyre inkább úrrá lett rajta a kíváncsiság és úgy döntött Szabolccsal megy. - A lány már úgyis rég elment! - Elbúcsúzott apjától és kora hajnalban elment a megbeszélt helyre. Az idegen már épp indulóban volt. Bulcsú beérte és becsatlakozott.

Mentek, mendegéltek hét országon, hét világon, hét tengeren keresztül, amikor elérkeztek egy erdőbe. Az erdőben volt egy barlang. Amikor megérkeztek a bejárathoz, leültek egy odvas farönkre.

– Biztosan csodálkozol, hogy miért hoztalak magammal ide - mondta Szabolcs - már egy ideje járom az országot, világot, hogy megtaláljalak, hisz tudom, hogy a lelked mélyén őszinte, becsületes és jó vagy, mellesleg rokon. Csak te vagy az az ember, aki segíthet nekem!

– De miben? – kérdezte csodálkozva.

- Egyszer régen ajándékba kaptam egy cserepet. Ez a cserép egyszerű, ütött, kopott, hisz réges- régi, ám nekem becses darab, de elvesztettem. Ám egy éjjel azt láttam álmomban, hogy valaki megtalálta, idehozta, s itt van, ebben a barlangban. Viszont én már idős vagyok ahhoz, hogy ezen a csigalépcsőn leereszkedjem és megkeressem. Ebben kérem a segítséged. Ha megtalálod és felhozod nekem ajándékot kapsz, nem is akármilyet!

-Rendben, máris indulok! - felelte a legény. El is indult a barlangba. Ahogy ment befelé olyan koromsötét volt, még az éjszakánál is sötétebb. Szerencsére jobb oldalon ahogy matatott, a barlang oldalán talált egy fáklyát és meggyújtotta. A szája is tátva maradt ahogy kigyúlt a fény! Elképesztően gyönyörű jégbarlang tárult a szeme elé, ahogy a fáklya megvilágította, szivárványszínű fényben csillogott-villogott. Miután magához tért az ámulattól, tovább ment igen óvatosan, mert csúszós lépcső és jeges útszakasz várt rá. Hiába volt recés talpú cipője nehezen bírt talpon maradni, sokszor elcsúszott. Hol hasra, hol fenékre esett, amikor felállt újra elcsúszott, szinte ping-pongozott teste a jéggel, csupa kék, zöld volt mindenhol. De nem bánta, mert ilyen szép helyen még sose járt! Jég és cseppkőalakzatokban gazdag úton ment keresztül. Volt tündér, sárkány és lidércformájú, volt medve és nyuszi formájú képződmény is. Egyszer csak a barlang gyomrába érkezett. Ahogy felnézett, hosszú, éles tűfogak csüngtek alá, úgy érezte, hogy őt bámulják. Miután kellőképpen kigyönyörködte magát elkezdte keresgélni azt, amiért jött, azt a kopott cserepet.

Hosszas keresgélés után meg is találta egy üregben a barlang egyik szegletében. Egy igencsak keskeny palloson ment keresztül, alatta mély szakadék tátongott. Ügyesen kellett manőverezni, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. Végül sikerült átkelnie. Amikor kézbe vette a cserepet, hirtelen fülsiketítő hangok verték fel a barlang csendjét és egy sereg sikoltó denevér akaszkodott a hajába, hogy elűzzék a betolakodót. Majd elejtette a cserepet, úgy megijedt! Húzták, tépték a haját, fájdalmában sikoltozott. Ekkor előtte termett egy óriási fekete denevér, hatalmas vitorlája csak úgy surrogott- burrogott a levegőben és így mennydörgött hozzá:

- Mit keresel te itt?

- Ezért az ütött, kopott cserépért jöttem- nyöszörögte.

- Ohó, nem oda Buda! Nem úgy van az! Az is a barlang tulajdona! - dörrentett Bulcsúra vészjóslón.

- Egy ismerősöm vesztette el réges rég és ő kért meg hogy hozzam fel neki, amikor megtudta, hogy itt lent található.

- Miért nem ő jött le érte? – folytatta öblös, morajló hangon. A fiú már úgy reszketett, mint a kocsonya, de válaszolt erre a kérdésre is.

– Azért, mert ő már idős, fájnak az ízületei és ezért nem vállalkozhatott erre az útra. Ezért jöttem én, hogy segítsek neki- felelte.

– Értem! Nos, amiért őszintén feleltél a kérdéseimre, ezért elviheted a cserepet. - Hirtelen a fülsiketítő hangok abbamaradtak és a denevérek is eltűntek. Bulcsú nagy nehezen összeszedte magát, majd megtépázott hajjal, fájó testrészekkel, de épen, egészségesen lépett ki a barlang száján. Az idegen csodálkozva nézett a fiúra, amikor meglátta jelen állapotában - de ideje se volt ámulni-bámulni, mert Bulcsú odaadta kezébe a cserepet. Szabolcs megköszönte, majd elmondta a fiúnak, hogy ez egy varázscserép, ami három kívánságot teljesít. Te, hoztad fel, itt van, fogd a kezedbe, az első kívánság a tiéd, a másik kettő pedig az enyém. Így is lett. Amikor a fiú a kezébe fogta, hirtelen arannyá változott a cserép, s benne arany színű rózsák pompáztak. Bulcsú gondolkozott egy keveset, majd kívánt. Egyszer csak ott állt előtte Emőke, aki először eltátotta a száját meglepetésében, majd hatalmasat kacagott amikor meglátta a fiú viszontagságokkal teli kinézetét, madárfészek frizuráját, de aztán elmosolyodott és boldogan ugrottak egymás nyakába. Ezután a varázscserép újra ütött, kopott lett. Odaadta a Szabolcsnak, megköszönte és elbúcsúztak. A rokon ment észak felé, Bulcsú pedig a lánnyal haza az édesapjához, aki már nagyon várta őt. Miután a fiú bemutatta Emőkét megvacsoráztak és közben elmesélte, hogy hol, s merre járt és mi történt vele, utána pedig elment munkát keresni. Hamarosan meg is találta. Bádogos lett, sőt mester, szorgalmas, derék ember.

Így volt mese volt, talán igaz se volt.