A VATTACUKOR

A VATTACUKOR.

A vattacukor

Valahol, egy  tengerparti kisvárosban élt egy  kisfiú, aki  egyik délután a homokos tparton kóborolt  és új kagylókat keresett a gyűjteményéhez. Egész éjjel esett az eső, sok moszatot és algát sodort a partra a vihar, melyek között sok kagyló is megbújt. Amint ott keresgélt, vékonyka hangot hallott, mintha valaki segítséget kérne tőle. Alberto a közeli pálmafák irányába nézett, és mivel a hang onnan jött, pár lépést tett arrafelé.

- Lefele nézz, itt vagyok!  De vigyázz, nehogy rám lépj!  -  mondta a kis hang. Alberto lenézett, és a vihar által letört pálmalevél alatt megpillantott egy kis tündért, aki beszorult alája. A tündér olyan kicsi volt, hogy nem csoda, nem volt ereje kimászni alóla, hiszen számára a pálmalevél olyan volt, mint Alberto számára egy farönk. Még soha sem látott tündért, ezért nagyon meglepődött.

- Segíts rajtam, gyermekem, és hálás leszek neked  -  kérte a tündér, mire a fiú lehajolt, felemelte a pálmalevelet. – Köszönöm szépen. Cserébe adok neked egy ajándékot:   három kívánságát teljesítem annak, akit szeretsz, és meglátod, hogy mindhárom kívánsága meg fog valósulni.

Alberto hitte is, meg nem is, de illedelmesen megköszönte, mire a tündér elrepült, ő pedig elindult hazafelé. Útközben összetalálkozott Marinával, a legjobb barátjával.

-  Marina, el sem tudod képzelni, mi történt velem! -  kiáltotta a kislány felé, amikor már egész közel ért hozzá.

-  Mi történt veled, Alberto?

-  Lent voltam a tengerparton, és segítettem egy tündérnek kiszabadulni egy nagy levél alól, ezért megígérte, hogy egy szeretett személy három kívánságát teljesíti.

- Milyen szép – kiáltott fel a kislány -, ki tudja, mit akar majd az illető. Ha én lennék az, én egy hatalmas vattacukrot kérnék.

Abban a pillanatban a kislány kezében egy vékony pálcát tartott, melyen egy hatalmas adag kék és rózsaszín vattacukor illatozott. A két gyerek teljesen elképedt a meglepetéstől.  Alberto hirtelen haragra gerjedt és kiabálni kezdett.

- Marina, szégyelld magadat, elpazaroltad az egyik kívánságot erre a vacak vattacukorra. Legalább egy doboz  marcipános csokiszívet kértél volna!  -  s azzal kikapta  a kislány kezéből  a vattacukrot,  és el akarta dobni a kukába, de megbotlott és a földre esett. Ruháján, az arcán, a haján is rózsaszin és kék  cukorpamacsok virítottak.

- Most aztán boldog lehetsz -  mérgelődött Marina -,  most egyőnk sem ehet vattacukrot. Büntetésből megérdemelnéd, hogy lila vattacukor legyen a hajad helyett!

És mintha varázsütésre, Albero haja átalakult lila ragacsos vattacukorrá. Marina pedig csodálkozva letépett egy darabkát belőle és megette.

-  Jaj – kiáltotta Alberto -,  így kihúzod a hajamat! -  a kislány nevetni kezdett, és újabb darab édességet tépett le

.-  Micsoda szégyen! Nem maradhatok így! – siránkozott a kisfiú.  -  Kérlek, hagyd, hogy a hajam olyan legyen mint volt!

- De akkor elpazaroljuk az utolsó kívánságot.

-  Kérlek, Marina, segíts rajtam!  -  sírta el magát Alberto

.- Rendben van, de előtte meg kell ígérned nekem, hogy utána veszel nekem vattacukrot. Alberto igent bólintott

.-  Szóval azt szeretném, hogy a hajad olyan legyen, mint amilyen volt korábban  -   mondta Marina, és abban a pillanatban  eltűnt a lila ragacsos édesség.

Alberto megértette, hogy hibát követett el, amikor így viselkedett Marinával. Elnézést kért tőle, majd elszaladtak haza egy kis aprópénzért, és utána kéz a kézben elsétáltak a bazársorra, ahol vattacukrot is lehetett vásárolni.