Télapóra várva

Télapóra várva.

Fodor Gyöngyi – Télapóra várva

Hideg volt az éjszaka.   Néhányan épp hazatérőben voltak az éjféli miséről. Fázósan, kabátjuk és sálaik melegébe bújva  szaporázva  szedték lábaikat, hogy mielőbb  a meleg házaikba érkezzenek. A városban síri csend honolt, csak  a lakóházak és az  üzletek  csillogó–villogó karácsonyi fényei világították meg a járdákat, utakat. Színes félhomályba borult a város.

A szülők már aludtak és  a nagymama is nyugovóra tért.  Már délután panaszkodott, hogy mennyire elfáradt ezekben a napokban. Nem is csoda, hiszen  többfajta süteményt is sütött. A  lakást  betöltötte a mézes–fahéjas keksz illata. Csak Fanni, a hétéves kislány szemére nem jött álom.  Puha, meleg plédbe burkolózott és odatolta a fotelt az ablakhoz. Elhúzta a vastag sötétítő függönyt és a sötét szobából kukucskált kifele a  utcára, hátha meglát valamit, vagy valakit a szemközti házak tetején. Hogy mit?  Egy rénszarvasok húzta repülő szánt egy hatalmas piros zsákkal, és Télapóval, aki kéményen be, kéményen ki  széthordja az ajándékokat.  Idén különösen nagyon várta  érkezését, hiszen egymaga írt neki, minden szülői vagy tanári segítség  nélkül, és a be is dobta a nagy piros ládába, melyen hatalmas felirat volt olvasható:  ‘’ A Télapónak írt leveleket ide dobd be, köszönjük’’ felíratú postaládába.  Az osztályban, ahová járt,  többen is küldtek levelet, megírva a karácsonyi kívánságukat. A tanító néni azt is elmondta, hogy ne felejtsék el a pontos címüket is ráírni.

– Én   egy új szánkót kértem karácsonyra   –  újságolta Csaba –,   három személyeset, mert hárman vagyunk testvérek, és így egyidőben csúszhatunk le a domboldalról.

– Remélem, hogy havat is kértél hozzá,  mert anélkül a szánkó semmit sem ér! – szólt egyik barátja, aki Fanni unokatestvére volt.  Ők is imádtak szánkózni, és alig várták már, hogy essen a hó.  Fanni azon gondolkodott, vajon hányan lehetnek azok, akik fehér karácsonyt kértek a Télapótól. Csak az ő osztályukból  nyolcan, de  biztosan másik osztályokból is, és más városokból is.  Ennyi kívánságot nem lehet figyelmen kívül hagyni! 

– Talán elvesztek a levelek   és  Télapó ezért nem szólt Télanyónak a párnák és a dunyhák megrázásáról –  mondta félhangosan, majd ijedten felkiáltott . –   Jaj, ne!  Akkor mi lesz az ajándékkal, amit kértem?

Valami halk neszt hallott a nappali irányából. Fülelt. Mintha egy karácsonyfadísz hozzákoccant volna egy másikhoz.  Pár perc múlva újra hallotta.   Leesett valami a fáról és tompán huppant a szőnyegen.

• Rablók járnak a nappaliban –  riadt meg kicsi szíve. – Szólni kell apának!   De hogyan? Hiszen a nappalin keresztül  tudok csak eljutni az ő szobájukba. A nagyi! Ő közelebb van!  Az ő szobája itt van  az enyém mellett !  – reménytelenül legyintett, hiszen a nagymamája éjszakára mindig beveszi az altató tablettát, és az előbb már úgy horkolt, mint kilenc medve. Mire felébresztené, a rablók kipakolnák a fél házat.

Ekkor hírtelen eszébe jutott, hogy milyen nap van, és miért is nem ment még aludni.  –    Vagy talán a Télapó van a nappaliban ?  Igeeeen!  A Télapó . Hiszen őt várom már órák óta! Az ajtóhoz osont,  és nagyon óvatosan lenyomta a kilincset,  nehogy elijessze az ajándékhozó vendéget, majd résnyire kinyitotta a szobaajtót. Kilesett a nappaliba, ahol a karácsonyfa egymagában álldogált.  A szomszéd üzlet karácsonyi fényei   félhomályba vonták a szobát. Apa éjszakára nem engedte, hogy a fa ki legyen világítva, mert azt mondta, hogy balesetveszélyes. Kicsit jobban kinyitotta az ajtót, és fejét kidugva körbekémlelt.  Senkit se látott, de hirtelen egy újabb dísz pottyant le a fáról, és a színes gömb odagurult a lábai elé. Kishíján felkiáltott, különösen akkor, amikor azt látta, hogy néhány ág is megmozdult.

• Télapó, te vagy az? Télapó, itt vagy? – súgta a félhomályos nappaliba, de nem jött válasz.

    Halk hangot hallott, de  biztos volt benne, hogy nem emberi hang, és biztosan nem is a Télapó hangja, merti inkább gyenge nyávogásnak tűnt.  Odalopódzott a fa közelébe, de kevés volt a szobába belopakodó kinti fény, és nem látott semmit.  Újra megkérdezte, ki van ott, de senki sem válaszolt. Sem azt, hogy igen, az vagyok, sem pedig azt, hogy nem, nem Télapó vagyok. Felkapcsolta a villanyt. A hirtelen fénytől méginkább meginogtak a karácsonyfa ágai.  Felnézett a fára, és mit látott?  Az ágak között egy cirmos kiscica kuporgott. Kicsi fejecskéje olyan volt, mintha egy nyávogó karácsonyfadísz lett volna.

• Miauu, miauu – sírt gyenge kis hangján. Látszott rajta, hogy fél, és biztosan a tűlevelek bökték már a talpacskáit.
• Itt járt a Télapó! Apa, Anya, ébresztő!  Itt járt a Télapó!   Meghozta az ajándékomat! –  örvendezett hangosan, s abban a pillanatban már nyílt  egy másik ajtó és bejöttek a szülei is a nappaliba. Ők is hallották a halk huppanásokat,  gyenge neszeket, de nem akarták megzavarni  Télapót a munkájában!

Apa óvatosan levette a  rémült cicát a bökős ágak közül  és Fanni ölébe rakta, aki azt sem tudta, hogyan simogassa örömében.  Mégsem vesztek el a levelek! 

• Tigrisnek nevezem el! Apa, anya, ugye hívhatom Tigrist Tigrisnek?
• Igen, persze, de  ideje ágyba bújni! – szólt apa.
• Visszatesszük a cicát ide a dobozba, ahonnan kiszökött – mondta anya.
• Hadd vigyem be a szobámba! Kérlek! Annyira szeretném!
• Jól van, beviheted, de a szállító dobozban kell maradnia.  Nézd, teszek be neki még egy kispárnát, hogy kényelmesebb legyen neki.  Reggel majd kiveheted belőle és elkészítjük majd a rendes fekhelyet is neki.

Apa odatette a cicadobozt Fanni   ágya mellé,  aki még egy kicsit suttogott az állatnak,  míg el  nem nyomta őket a boldog álom.  Hamarosan Télanyó is munkához látott, alaposan megrázta a párnáit, a dunyháit, hogy reggelre puha, fehér hótakaró borítsa be  a várost.