A Viharlovas Lánc Sánta Róza harmadik kalandja

A Viharlovas Lánc Sánta Róza harmadik kalandja.

Hallottatok már a Viharlovas láncról?–kérdezte Sánta Róza Bendegúztól, a navigátorától?

Nem, még nem hallottunk róla.-válaszolta Lili a térképszakértő és Bendegúz egyszerre.

Nos, akkor elmondom nektek. Ez egy rozsdamentes, súlyos acéllánc, amit az Északi Vizek leggyorsabb vitorlásáról, a Viking lovasról mentettek ki, miután az egy villámcsapás következtében elsüllyedt,– úgy épp ötszáz évvel ezelőtt, a 13. tengeri hold idején. A lánc különlegessége az, hogy aki a vállára veszi, az akár szélcsendben is nagy sebességgel hasítja a vizeket. De csak akkor működik, ha a teljes legénység egy irányba húz – különben a lánc dühös lesz és visszahúzza a hajót a vihar szívébe. Csak egy van belőle. És most épp ott lóg a standom mögött, selyemmel letakarva. Gyertek utánam kalózok, menjünk a Levendula kikötőbe, a kalóznapi vásárra. Ideje pénzt keresni!

De ahogy a hír kezdett elterjedni a Viharos Láncról, egyre több hírhedt kalóz kapitány tűnt fel a piacon: Tőrös Tilda, aki saját horgonyával vív párbajt; Kétszájú Kázmér, aki egyszerre tud nevetni és parancsolni; és még Alois is a francia kalóz, akit utoljára az Atlanti-árokban láttak, miközben delfinekkel sakkozott.

Mire Sánta Róza a standjához közelített, a piacon a hangulat már a tetőfokára hágott, mert mindenki tudta, hogy aki megszerzi a láncot, uralhatja a szelet. De hogy kié lesz? Az már nem alku, vagy pénz kérdése volt – hanem egy kihívásé, egy párbajé, egy tengeri versenyé, ahol minden trükk megengedett… kivéve a hazugságot.

És a Kalózpiac zsibongása hirtelen elnémult, amikor egy fekete csuklyás alak megragadta a Viharlovas Láncot, és futásnak eredt a standok között. Sánta Róza szemöldöke dühösen megrándult: „Ez nem alku volt – ez lopás!” – csattant fel, és máris a tolvaj nyomába eredt.

Elkezdődött a hajsza.

A tolvaj átszökkent egy halas standon, felborított egy hordónyi tintahalat, majd beugrott egy lebegő csónakba, amit egy repülő rája húzott. Róza nem habozott: felpattant egy görgős hordóra, amit két matróz lökdösött előre, miközben Bendegúz a fedélzetről kiabált: „Jobbra! Nem, a másik jobbra!”

A piac halárui közben mozogni kezdenek – a standok helyet cseréltek, a kötelek megcsavarodtak, és egy árus papagájokkal próbálta elállni az utat. A tolvaj egy pillanatra eltűnt egy tükrös sátorban, ahol minden irányban Róza tükörképe jelent meg – de a Sánta Róza kapitánya nem hagyta magát becsapni.

Végül a hajsza a piac szívébe vezetett, a Kereskedők Házához, ahol egy régi harang volt, amit csak akkor lehetett megkongatni, ha valaki igazat mondott. Róza itt sarokba szorította a tolvajt, aki zihálva hátrált, kezében a lánccal.

„Miért loptad el?” – kérdezte Róza.

A tolvaj lehúzta a fejéről a csuklyát, ami egy fiatal kalózlányt takart. „Mert a Viharlovas az én nagyapám hajója volt! A lánc az egyetlen, ami megmaradt belőle.”-mondta.

A harang megrezzent. Tehát igazat mondott.

Mert egy lánc nemcsak esztétikai értéket képviselt, hanem egy családi ereklye volt, ami generációkon át fennmaradt, egyfajta örökségi amulettként— egy kapocs az ősök és az utódok között.

Szóval a nagyapád egy viking leszármazott volt?

Igen.- válaszolta a kalózlány

A harang újra megszólalt. Tehát igazat mondott.

És a nagyapám mesélte, hogy bár a kötelek voltak a leggyakoribbak, kisebb láncokat is használtak a vitorlák rögzítésére meg horgonyzáshoz, különösen, ha tartósságra volt szükség. A lánc tehát nem csupán egy tárgy volt számukra, hanem egy fontos eszköz is.

Addigra már egy egész tömeg gyűlt Sánta Róza és a tolvaj lány köré. Hirtelen kivált a sorból egy öreg halász és így szólt: A legenda szerint a tó mélyén egy másik ősi emlék is pihen, egy rég elfeledett viking kincs, amely csak akkor emelkedhet újra a felszínre, ha a vízi szellemek és a sellők együtt ismernek fel valakit az emberek közül — egy kiválasztottat, aki képes meghallani a víz hangját.

A jóslat így szól:„Mikor a nádas suttog, s a Hold ezüstje a habokon táncol, egy leány jő csendesen, szemében csillagok lángolnak. Ő érti majd, amit a vizek mesélnek, és feltárja azt, mit évszázadok óta elrejtett az emlékezet. Tehát, ha ez a kiválasztott megtalálja a kincset, nemcsak a tó titkai tárulnak fel, de a két világ — emberi és vízi — békéje is újra helyreáll.

És ekkor ismét megkondult a harang, jelezve, hogy az öreg halász igazat mondott.