Ági és Pöttyös őszi kalandja

Ági és Pöttyös őszi kalandja.

Pöttyös, az őzgida, harmatos reggelre ébredt. A seregélyek ott zörögtek felette, a közelben terebélyesedő hatalmas diófán. Az öreg fa alig bírta súlyukat, ágai szinte a földet verdesték. Pöttyös szeme kipattant, kinyújtóztatta elgémberedett lábait. Odasomfordált alvó szüleihez pisze orrával megbökte édesanyja szuszogó testét.

– Mami, induljunk, azt ígérted, ma elkísérsz csemegézni! – nyafogta halkan Pöttyös, nehogy felébressze alvó édesapját.

– Menj, reggelizz néhány falatot, mindjárt jövök én is – felelte édesanyja, miközben szeretettel nézett gyermeke csillogó szemeibe.

Pöttyös szófogadóan nekiindult, üres gyomra sürgetve követelte a maga jussát. Barátjára várva, elmélyülten legelészett a harmatos fűből. Szája mosolyra húzódott, ahogyan eszébe jutott legutóbbi kalandjuk. Az őzek rajongtak a közelben lévő szőlő ültetvény zsenge hajtásaiért. Tavasszal valóságos ereszd el a hajam hangulat alakult ki egy-egy zamatosabb, friss hajtásokkal teli szőlőtőke körül. Pöttyös azonban az érett szőlőszemeket részesítette előnyben. Eme furcsaságra előző nap jött rá.

Bolyhossal, a nyuszilánnyal, tegnap a Cibulka-patak közelében elterülő réten kalandoztak. Az őszi nap párába borította a víz környékét övező nádast. Felettébb izgalmas megfigyelni a környéken burjánzó vad vízi világot. Halak, békák, vadkacsák hada zsongott a sekély vízben. Bolyhos óvatlan mozdulattal belehuppant egy kisebb pocsolyába, mely huncutul bújt meg a nádas és rét találkozásánál húzódó cserjésben.

–  Ez vizes! – sikkantotta fintorgó arccal, felváltva rázogatva tappancsait körbe-körbe ugrálva. Pöttyös kicsit távolabb legelészett a kövér fűből, mikor meghallotta barátja kiabálását.

– Mi a baj? – kérdezte aggódva futtában Bolyhostól. Ahogy közelebb ért, a látványtól kacagni kezdett.

– Áruld el kérlek, miféle tánc ez! – kérlelte nevetve barátját. A nyuszi sértődötten pillantott rá, miután visszaugrált a biztonságos és vízmentes rétre.

– Igazán vicces vagy! A vizet próbálom eltávolítani a tappancsaimról – húzta el kényeskedve a száját, miközben lerázta az utolsó vízcseppet hátsó lábáról. Bolyhos mérhetetlenül büszke volt különleges nyuszibundájára, melyet vadnyúl anyukájától és házinyúl apukájától örökölt. Hasa és tappancsai hófehér színben pompáztak. Hátán éjfekete csíkok virítottak, melyek egyetlen hosszú sávban húzódtak kurta farkincájától egészen a füle hegyéig. Ami igazán különlegessé tette, az a hosszú, bolyhos zoknija, mely mind a négy tappancsát ékesíti. Alaposan szemügyre vette lábait. Makulátlan bundája piszkos csomókba állt össze tappancsai körül.

– Napokba telik majd, mire újra régi pompájukban ragyognak! – siránkozott ázott tappancsait Pöttyösnek mutatva. – Menj egyedül, én inkább itt megvárlak! – azzal tüntetőleg hátrébb húzódott a nádastól.

– Gyere, felülhetsz a hátamra! – ajánlotta fel Pöttyös, s közben kecsesen meghajtotta vékonyka lábait, hogy Bolyhos kényelmesen elérje hátát. A kisnyúl elgondolkodva nézett barátjára.

– Biztonságos nekem oda felmászni? – vizslatta az őzgida hátát kételkedve.

– Ne butáskodj, vigyázok rád! – Pöttyös kérlelő őzike szemekkel nézett rá.

– Rendben, de ígérd meg, hogy itt maradunk a part mentén! – egyezett bele Bolyhos a közös kalandba.

– Becsszó, csak néhány lépést megyünk beljebb, oda, ahol a vadkacsák is napoznak – intett fejével kissé távolabb egy kiterjedt sziget felé, ahol békésen üldögéltek a kacsamamák fiókáikkal. Alig tettek meg pár lépést, mikor a szél édes, ismeretlen illatot sodort a szél Pöttyös igen érzékeny orra elé. Mélyet szippantott belőle, kifinomult érzékei azt súgták, fenséges csemege vár rá. Egyetlen probléma akadt, az illat arról jött, amerre tilos elcsatangolniuk. Villámsebességgel feledkezett meg eredeti úticéljukról. Az illat irányába fordult, vett egy újabb mély lélegzetet. Kétségtelen, ez a csemege eddig elkerülte bendőjét. Fejét hátra fordítva kérdően nézett barátjára.

– Mit szólnál hozzá, ha ma egészen különleges helyre mennénk? – kacsintott Bolyhosra, aki továbbra is szörnyülködve nézegette bepiszkolódott bundáját.

– Víz lesz a közelben? – kérdezte gyanakodva, miközben az egyik gubancot próbálta elsimítani pociján.

– Visszafelé megyünk, a dombok irányába – szimatolt bele újfent a levegőbe Pöttyös.

– Arra a tiltott terület van! – rémüldözött Bolyhos. – Miféle bajba viszel engem megint? – folytatta szemét forgatva.

–Épp csak szeretnék megnézni valamit. A felnőttek is járnak oda tavasszal csemegézni, akkor nincs olyan nagy veszély arrafelé! – próbálta jobb belátásra bírni a félénk nyuszit. Bolyhos kifinomult orrával veszélyt szimatolt, ám gyávának sem szeretne tűnni barátja előtt, így végül is beadta a derekát.

– Rendben, menjünk. Itt maradok fent a hátadon, innen jobban belátom a területet, jó? – bújt ki belőle a kényelmesebbik éne. Pöttyös vidáman bólintott és szinte repült a céljuk felé.

Ági módfelett rajongott az őszért. Nyolc éves kora ellenére mindent tudott a szőlőkről és a szüretelésről. Nagyszülei hatalmas birtokon termesztették kiváló minőségű szőlőjüket a Nadap melletti Csúcsos-hegy déli lábánál, a Velencei-tó északi oldalán. A környék borászai örömmel vásárolták fel a termést, hiszen minden évben díjnyertes borok kerültek ki gondos kezeik alól. Egy szem unoka lévén, nagypapája állandó árnyékaként itta magába a kincset érő tudást. Szerette a természet hangjait, a kora tavaszi, harmatos reggelek csípős hidegét, és a napnyugtát, mikor narancssárga fénybe burkolják a napsugarak a szőlőültetvényt. Együtt örültek az első kipattanó rügyeknek, és boldogan kötözgették fel biztonságos támaszukra a hatalmas fürtök súlya alatt meghajló ágakat. Legjobban azonban a környéken élő állatokat szerette megfigyelni. Gyakran mosolygott, miközben egy-egy csivitelő madársereget hallgatott, vagy a felbukkanó őzgidák hancúrozásait nézte. Nemrég egy rémült rókalánynak segített visszatalálni szüleihez, aki messze merészkedett a biztonságot adó erdőtől. Szerették őt az állatok, mert értett a nyelvükön, legyen szó bármilyen kicsi vagy éppen nagyobb teremtményről. Ezt a titkot csak nagyszülei tudják, nekik mesélt a kalandjairól. Papi és Mami, ahogyan Ági hívja őket, csodálattal és mérhetetlen büszkeséggel tekintettek a gyermekre, akit csecsemő kora óta ketten neveltek. Ági nagymamájától kapta a varázslatos adományt, ahogyan a család első szülött leányai évszázadok óta rendelkeznek eme képességgel. Így éltek békességben és szeretetben a környék állataival.

Ma hajnalban, idén előszőr, kóstolni készülnek az ültetvényre. Nagypapa próbaszüretnek hívta az eseményt. Pár évvel ezelőtt megtanulta azt is, hogyan dől el a szüret ideje. Egyik szokásos reggeli sétájuk közben, a tervezett szüret előtti pénteken, az alig öt éves Ági lelkesen szaladt egyik szőlőtőkétől a másikig. Nagypapája alig tudta szemmel követni, olyan fürgén cikázott ide-oda. Hirtelen megállt nagypapája előtt Ági, és smaragdzöld szemeivel kíváncsian nézett fel rá:

– Papi, honnan tudod, melyik a legjobb idő leszedni ezt a rengeteg szőlőt?

– Akkor szabad elindítani a szüretelést, amikor a bogyók megfelelően édesek –­ felelte nagyapa mosolyogva, miközben megsimogatta Ági göndör fürtjeit.

– Kóstoljuk meg ezt a dagi fürtöt! – nyúlt kis kezeivel egy termetes fürt felé Ági.

– Várj kincsem, a metszőolló segítségünkre lesz, levágom itt, nézd, a barna száránál! – felelte Papi, miközben óvatosan a tenyerébe engedte a hatalmas, érett szőlőfürtöt.

– Megkóstolhatom én is? – a kisunoka szájában összefutott a nyál az ínycsiklandozó gyümölcs láttán.

– Tessék, itt egy kisebb darab róla! – adta Papi Ági kis kezeibe a fürt egy darabját.

– Egyszerre kóstoljuk meg! – nevetett szemeiben ravaszkás csillogással Ági Papira, majd válaszra sem várva, gyorsana szájához emelt egy kerek szőlőszemet, megelőzve nagypapáját.

– Te kis huncut! – nevetett unokájára az idős ember, és ő is bekapott egy szőlőszemet.

Ági azóta tudja, hogy Papi egy kóstolásból is kiválóan megállapítja, kellően érett-e a szőlő.

Természetesen otthon a fokolóval is megmérik a cukortartalmát, ám ha Papi azt mondja, beérett a termés, akkor a szüret legkésőbb a soron következő hétvégén meg is lesz.

Nagypapa és unokája ma hajnalban is egy ilyen próbaszüretre indultak. Hűvös reggel elé néztek, így Ági magára vette piros kardigánját, majd kint a tornácon leülve a lépcsőre várta Papit, hogy együtt induljanak próbaszüretre. Házuk a domb tetejére épült, varázslatos panorámát nyújtva a szőlőültetvény egészére. Egészen ellátni a közeli erdőig, ahonnan éppen egy őzgida ugrott ki serényen. Vidáman közeledett a szőlős felé, nagyokat szökkenve kecses lábaival. Majd hirtelen eltűnt Ági szeme elől. Az egyik pillanatban még látta, most meg hiába nézi, mintha a föld nyelte volna el. Baljós érzése támadt. 

– Papi, gyere gyorsan, baj van! – szaladt vissza a házba Ági zaklatottan.

– Mi történt Ágicám? – nézett ki Mami a konyhából aggódva.

– Egy őzgida eltűnt! – panaszolta Ági és kétségbeesetten kapaszkodott Papi egyik kezébe, aki éppen bal lábát dugta be gumicsizmájába. – Vidáman ugrándozott a szőlős felé, és egyszer csak eltűnt! Mintha belesett volna egy nagy gödörbe! – próbált magyarázatot találni a történtekre Ági. Papi jelentőségteljesen nézett Mamira, majd kézen fogta unokáját, és elindultak megkeresni az őzgidát. 

Pöttyös kábán nézett körbe. Arra emlékszik, hogy vidáman szökellenek az édes illat irányába Bolyhossal a hátán, mikor hirtelen eltűnik a lába alól a föld. Sajgó oldalát nyalogatva nézett körbe, hova is került. Nyirkos, sötét föld vette körbe, a fentről beszűrődő fényben nem látott kiutat. 

– Bolyhos, merre vagy? – eszmélt rá, hogy kis barátja nincs vele odalent.

– Itt vagyok feletted! – jött a válasz. – Mire észrevettem az árkot, csak annyi időm maradt, hogy leugorjak a hátadról! Jól vagy? – ömlöttek aggódva a szavak Bolyhosból.

– Kicsit megütöttem magam, ám egyben vagyok! Siess vissza, hozz segítséget! Egyedül képtelen leszek innen kijutni! – vált síróssá Pöttyös hangja. – Anya és Apa tudni fogják, mi legyen! – zokogta rémülten az őzgida.

– Sietek, ne félj, hamar jövünk érted! – kiáltotta Bolyhos és már szedte is fürgén kis tappancsait az erdő felé.

Pöttyös rettegett. Mi lesz, ha rátalálnak az emberek? Édesapja biztosan dühös lesz, amiért egyedül jött ide. Hirtelen hangok szűrődnek felé a távolból. Emberek lépteit hallja, lassan közelítenek az irányába. Egészen kicsire húzta össze magát a gödör alján, nehogy észre vegyék. Ekkor maga sem értette honnan, egy ismeretlen hang szólal meg a fejében. Tisztán érti, mit mond. Óvatosan feláll a gödörben és hegyezni kezdi füleit. Valóban őt szólongatja? Talán van más őzgida is a környéken? Esetleg képzelődik? A hang kitartóan tovább szólongatja. Mit tegyen? Ösztönei óvatosságra intik, ám a hang kedves és bizalomkeltő. Sírása lassan csendesedik, zakatoló kicsi szíve kezd megnyugodni. Bízni akar a hangban, így fejét felemeli és óvatosan válaszol a hívó szóra.

Ági nagyjából emlékezett, merre látta az őzgidát, ám így is hatalmas a terület, ahol keresniük kell. Abban bízik, hátha meghallja az őzgida, ha szólongatni kezdi.

– Merre vagy őzike? Segíteni szeretnék, ne félj tőlem! ­– ismételgette Ági folyamatosan, próbálva megnyugtatni a bizonyára rémült gidát. Papi is árgus szemekkel figyeli a környező területet, hátha megmozdul valahol a magas fű. Ekkor Ági váratlanul megtorpan és fülelni kezd.

– Papi, gyere gyorsan, erre, innen jön a hang! – és már szalad is az őzgida irányába. Kisvártatva megáll és visszanéz nagypapájára, felé int és szájával némán suttogva kéri őt, lassítson, nehogy megijessze a reszkető állatkát. A gida óvatosan nézegeti a kislányt. Elképzelni sem tudja, hogyan fog rajta segíteni ez az apró teremtés. A hang újra szól hozzá, ezúttal már a kislány irányából:

– Ne félj, segítünk kijutni innen! – nézett rá a lány, szemeiben szeretet és megnyugtatás fénye csillan, az őzgidának kétsége sincs többé, megmentője áll itt, aki hamarosan kisegíti ebből a gödörből.

Bolyhos lélekszakadva rohant, az erdőben csak úgy visszhangzott csörtetése. Madarak és vadak nézték csodálkozva, ugyan mi lehet ilyen sietős ennek a kis nyuszinak? Szemeivel Pöttyös szüleit kereste, akik fel is tűntek a közelben, így feléjük fordulva futott tovább. Olyan gyorsan érkezett, hogy a lendülettől hajtva már nem tudta kikerülni Pöttyös apukáját, így belecsapódott a hatalmas őzbak testébe. Csodálkozó szempárak követték Bolyhos esetlen próbálkozását, ahogyan az ütközéstől megszédülve próbál egyenes maradni a szülők szemeinek kereszttüzében.

– Bocsánat – lihegi a futástól –, öööö… Pöttyös bajban van! – nyögi ki nehezen.

– Mibe keveredett megint a lányom? – sóhajtott Pöttyös anyukája.

– Beleesett egy olyan árokba vagy mibe és túl mély neki! – hadarta a kis nyuszi.

– Merre bóklásztatok gyerekek? – vonta össze szigorúan szemeit Pöttyös apukája.

– Én sajnálom, hogy … – elakadt a szava a reszkető nyuszinak, szemei könnybe lábadtak az ijedségtől.

– Gyere, pattanj fel a hátamra és mondd, kérlek, merre menjünk! ­– kérte kedvesen a gida anyukája, miközben letérdelt, hogy a nyuszi gyerek felugorhasson hátára. – Ne félj, megkeressük közösen! – mondta megnyugtató hangon, miközben némán ránézve párjára indulásra szólította őt is. Hármasban siettek vissza Pöttyöshöz.

 Mire nagypapi odaért, a gida nyugodtan ácsorgott a gödörben. Könnyedén ki tudják juttatni onnan, szerencsére alig egy méteres mélységével, kis segítséggel, az őzgida is megbirkózhat.

– Ági, kérlek, magyarázd el a kis vadnak, hogy bemegyek mellé, ki fogom emelni! – kérte az unokáját nagypapi, miközben óvatosan leguggolt, majd egyik lábát beleengedve a gödörbe, leült a szélére.

– Húzódj a másik végébe, Papi lemegy hozzád! – súgta halkan Ági az állatnak.

– Mit akar tőlem? – meredt idegesen topogva a hatalmas emberre a gida.

– Fel fog emelni, hogy könnyedén kiszökkenhess onnan! – nyugtatta Ági.

– Jóóóó – felelte bizalmatlanul méregetve nagypapit, mialatt lassan hátrálni kezdett a másik irányba.

A közelben lévő erdőből ugyanabban a pillanatban ugrott ki egy hatalmas termetű őzbak, mögötte egy kecses őzzel, miközben nagypapi belecsúszott a gödörbe. Ági odakapta fejét a zajra, szemei hatalmasra kerekedtek a vad pompás termetének láttán. Annál inkább meglepődött, mikor észrevette, hogy az őzsuta hátán egy nyuszi kapaszkodik. Gyorsan felismerte, hogy az állatok bizonyára a csapdába esett gida megmentésére igyekeztek. Azonnal feléjük szaladt, futtában kiáltva nekik, hogy gyermekük nemsokára újra velük lesz. A két vadállatt döbbenten megtorpanva nézte a feléjük rohanó, hadonászó kislányt. Döbbenetük csodálkozásra váltott, ahogy megértették szavait. Ekkor az embergyerek mögött hirtelen felbukkant vidáman ugrándozó kicsi gidájuk. Egymásra néztek, rögvest megértették, mi történt, az erdőben hallotak a kislányról, aki segít a bajba jutott állatoknak. Mélységes hálával a szemükben, fejüket lehajtva engedték, hogy a gyermek megsimíthassa oldalukat. Pöttyös anyukája orrával megbökte a kislány kezét, így köszönve meg a mentő akciót.

 – Elmondod, mit keresel erre kislányom? – kérdezte korholó tekintettel kisgidáját őzmama.

– Azt az édes illatot követtem, amit a szél fúj most is felénk – hajtotta le fejét bűnbánóan a gida.

– Az őzek szeretik az érett szőlőt? – nézett kérdően Ági a sutára. – Úgy tudom, a zsenge hajtásokat eszitek meg tavasszal, a szőlő inkább a seregélyek kedvence.

– Sosem kóstoltam eddig szőlőt – vallotta be a Pöttyös anyukája.

– Szedek nektek kóstolót! – ajánlotta fel örömmel Ági. – Pár nap múlva szüret, akkor sokan lesznek itt, ám ha holnap reggel eljöttök, addigra összekészítek nektek egy kisebb adagot! – ígérte Ági.

 – Örülök, hogy megismerkedtünk és köszönöm a lányom megmentését! – az őzbak ismét fejet hajtott Ági felé. Majd méltóságteljesen kihúzta magát, kis családjával és Pöttyös legjobb barátjával, Bolyhossal elindult az erdő felé. A kis gida és a nyuszilány még egyszer visszanézett Ági felé, majd magasakat szökkenve eltűntek az erdőben.

– Holnap reggel várlak benneteket a szőlős déli csücskében! – integetett utánuk Ági.

Nagypapi és Ági boldogan siettek vissza nagymamihoz. Ági ragyogó szemekkel ecsetelte, mennyire büszke nagypapi erős kezeire, aki könnyedén emelte fel a kis őzgida testét. Nevetve mesélte, hogy az őzek sosem ettek szőlőt, és meghívták őket egy kis csemegézésre. Nagymami megölelte Ágit, majd kézen fogva hármasban elindultak a ház melletti kamrába, hogy kiválasszanak egy kosarat holnap reggelre, melybe a frissen szedett szőlőfürtöket fogják tenni Ági legújabb barátainak.