Állati nagy veszekedés

Állati nagy veszekedés.

Àllati nagy veszekedés

Csend és nyugalom honolt az erdőszéli kis házikóban. Patak csobogása hallatszott, az énekesmadarak vidáman csiripeltek a hatalmas fák lombjai között. Ebben az idilli környezetben élt Beni a szüleivel. A hét éves kisfiú szeptemberben kezdte az általános iskola első osztályát. Mióta megtanult olvasni, azóta szinte falta az állatokról szóló könyveket. Szeretett minden élőlényt, ami szőrös volt vagy tollas, esetleg pikkelyes. Rajongott az állatokért. A kedvencei mégis a saját plüss állatai voltak, akiknek gyakran olvasott mesét, megosztotta velük minden örömét és bánatát. Ám egy napon történt valami velük.

Tudniillik, ezek a plüss állatok nem voltak hétköznapiak. Mikor Beni reggel iskolába indult, szülei pedig dolgozni mentek, a plüssállatok életre keltek azon nyomban, amint a család mögött becsukódott az ajtó.

- Alig várom, hogy kimenjünk az erdőbe, olyan rég találkoztam már Mókus cimborámmal. – mondta Makika Úrfi, miközben hatalmasat nyújtózott. Makika egy nagyon vicces majom hírében állt. Hosszú karjai és lábai voltak, amiket csak úgy dobált tánc közben.

- Én azt terveztem mára, hogy versenyt futok a farkassal.- szólalt meg Füles, a barna nyuszi. Nyúl létére meglepően jó kapcsolatot ápolt az erdőben élő ragadozókkal.

- Én csak egy komótos, lassú sétára vágyom.- gondolkodott hangosan Porcukor. Ő már nagyon öreg volt. Beni édesanyja kapta baba korában a zsemleszínű plüss kutyust, igazi családtagnak számított már harmincöt éve.

- Én Bagollyal találkozok ma. Teára hívott az odújába.- mondta Tani, a hatalmas koala.

Felkerekedtek hát az életre kelt plüss állatok és az erdei tisztás felé vették útjukat. A többiek már vártak rájuk. Az erdő lakói mind nagyon kedvelték őket. Érthetetlen és különös érzés volt számukra, hogy miféle varázslatos módon kelnek életre ezek az állatok.

Róka már messziről integetett feléjük:

- Sziasztok barátaink! Nagyon vártunk titeket, úgy hiányoztatok nekünk!- kiabálta.

Miután mindenki végzett aznapi tervével, az állatok ismét a tisztáson gyülekeztek, hogy közös beszélgetéssel zárják le az együtt töltött időt.

- Tudjátok, én nagyon boldog vagyok, mert Beninek én vagyok a kedvenc plüsse otthon.- mondta hencegve Tani, a koala.

- Te meg miről beszélsz?- kérdezte Makika Úrfi felháborodva. – Nem gondolod, hogy ez az édes kisfiú téged kedvel a legjobban? Hiszen akkor a legboldogabb, mikor velem táncolhat a nappali közepén.- folytatta a majom.

- Álljunk meg egy pillanatra!- szólt közbe Porcukor, mert ezt bizony már ő sem hagyhatta szó nélkül. – Én már az édesanyja álmát is őriztem évtizedekkel ezelőtt. Természetes, hogy én vagyok a család kedvence. – zárta le a mondandóját a vénséges vén kutya.

- Ez valami vicc?- szögdécselt oda Füles is. – Nekem van a legpuhább szőröm és Beni hozzám szeret a legjobban bújni alvás közben. A kedvenc plüsse én vagyok és punktum. – a nyuszi úgy gondolta, hogy ezzel a vita le van zárva.

Azonban az életre kelt plüss állatok egymás szavába vágva bizonygatták egyre hangosabban a saját igazukat. Az erdei állatok pedig csak a fejüket kapkodták, hol jobbra hol balra nézve. Még sosem láttak ekkora perpatvart az erdőben. Mikor úgy tűnt, hogy lassan ölre mennek egymással, a bölcs Bagoly közbelépett.

- Cssss!- csitította a mérges plüssöket. – Figyeljetek rám egy kicsit!- mondta komolyan és megigazította a szemüvegét. – Gondoljátok csak át higgadtan a dolgot! Mondta a kisfiú valaha is bármelyikőtöknek, hogy ő a kedvence?

Az életre kelt figurák fejüket vakarva gondolkodtak, majd megrázták a fejüket, jelezvén, hogy bizony ilyen mondat soha nem hagyta el Beni száját.

- Gondoltam.- szólalt meg ismét Bagoly. – Van bárki közületek, aki különleges bánásmódban részesül a házukban?- tette fel a következő kérdést.

Az állatok ismét gondolkodóba estek, majd egyszerre rázták meg a fejüket.

- Na ugye...- mondta a bölcs madár. – Legvégül pedig, mondta-e bármelyikőtöknek valaha az az édes szőke gyerek, hogy „ téged szeretlek a legjobban” ?

A plüss állatok ennél a kérdésnél igencsak elszégyellték magukat, mert ilyen sem történt soha.

- Akkor meg miért is veszekedtek ti valójában?- kérdezte Bagoly szárnyait értetlenül széttárva. – A varázslat, amitől mindannyian életre keltek minden nap, nem más, mint a szeretet, amit a kisfiú érez irántatok. Mindannyian különlegesek vagytok! Mindannyiótokat ugyanannyira szeret! Ezt tartsátok észben!

- Olyan önző és makacs voltam.- szólalt meg végül Makika Úrfi. – Ne haragudjatok rám, nem vagyok én különb egyikőtöknél sem! – mondta, miközben lehajtott fejjel egy fűcsomót nézegetett a lába előtt.

Mindannyian bocsánatot kértek egymástól, belátták, hogy milyen buták voltak, hogy azon veszekedtek kit szeret Beni a legjobban. Hiszen mindig is érezték, hogy a kisfiú szívében mindannyiuk számára van hely. Bagolynak megköszönték, hogy észhez térítette őket, elköszöntek erdei barátaiktól és elindultak hazafelé.

Mikor Beni és szülei hazaértek, sejtelmük sem volt arról, hogy mi történt aznap az erdő mélyén.

Mikor elérkezett a lefekvés ideje, a kisfiú alaposan megmosta a fogait és mielőtt édesanyja az esti mesét elkezdte volna olvasni, szépen elhelyezte kis plüss barátait az ágyon, majd így szólt:

- Annyira szeretlek titeket!- ölelte át puha, szőrös barátait. – Ti vagytok a kedvenceim!- mondta végtelen szeretettel a hangjában.

A plüssök észrevétlenül egymásra sandítottak és mosolyogtak.

Azután Beni jó éjt puszival kívánt szép álmokat nekik.

A plüss állatok rádöbbentek aznap, hogy ők mindannyian egy kerek egész részei. Egyikük sem több vagy kevesebb a másiknál. Végsősoron mind egyformák. Attól a naptól kezdve soha többé nem veszekedtek. Napközben szeretetben éltek együtt erdei barátaikkal, éjjelente pedig a kisfiú álmát őrizték.