Álomszuszék Március

Álomszuszék Március.

  Valamikor réges régen, még a világ kezdetén Földanyának tizenkét gyermeke született. Ők voltak a tizenkét hónap. A harmadik gyermek egy cserfes kislány volt, aki a Március nevet kapta Földanyától. 
  Sok-sok éven át mindenféle fennakadás nélkül működtek a dolgok. Időben, egymás után érkeztek a Földre a hónapok. Január után Február, aztán Március és így tovább. Minden évben ugyanúgy.

  Március a tavasz lelke volt. Ragyogó zöld szemeivel és hajával, amely az ébredő fűszálak színét idézte, mindenkit elbűvölt. Ő volt Földanya egyik kedvenc gyermeke, és a tavasz első hónapját képviselte az emberek és az állatok számára. Március minden reggel lenge ruhája suhogásával köszöntötte az embereket és az állatokat, miközben csilingelő hangok kísérték lépteit. A hónap elején még hűvös szellővel érkezett, de ahogy a nap egyre magasabbra kúszott az égen, úgy bontakozott ki ereje, és hozott magával egyre több meleget és fényt. 
  Történt azonban egyszer, hogy Március elfelejtett időben megjelenni. Mikor késlekedett az érkezéssel, a hideg tél továbbra is markában tartotta a földet. Az emberek várták a melegséget, a virágok a kinyílást, de a kislány késedelme miatt mindez elmaradt.

  A hó továbbra is takarta a tájat, a fák ágai még mindig dérrel fedettek voltak, és a tavaszra vágyó lények egyre türelmetlenebbek lettek. Földanya aggódva nézett körül, hiszen tudta, hogy Márciusnak fontos szerepe van az új évszak megérkezésében. 
  Senki nem tudta, merre járhat Március. Aggódva figyelte mindenki a tájat, s attól féltek, ha nem érkezik meg a tavasz, az egész év rendje felborul. Az emberek nem tudnak vetni, nem tudnak kisarjadni a földből a növények. Ezt a késlekedést minden élőlény megsínyli majd. 
  S hogy merre volt Március? Még mindig az igazak álmát aludta. Valamiért ebben az évben nem ébredt fel időben. Szerencsére azonban a téli napnak is volt annyi ereje, hogy sugaraival megcsiklandozza a kislány orrocskáját, amitől az nagyot tüsszentett és csodálkozó szemekkel felült az ágyában.

  - Mi történt? Hol vagyok? – kérdezte azonnal hangosan, mintha bárki is válaszolhatott volna neki. Körülnézett a szobában, majd kinézett az ablakon, s meglátta a behavazott tájat. Ekkor jutott eszébe, hogy itt volt az ideje ébredésének, hiszen nélküle nem érkezhet meg a tavasz a Földre. 

  - Köszönöm, Napocska, hogy felkeltettél! – kiáltotta a még gyengén fénylő napnak, majd gyorsan kiugrott az ágyból. Gyors mosdás és fésülködés után kiszaladt az ajtón, s amint megjelent, máris elkezdett olvadni a hó. Ez volt a jel bátyjának, Februárnak, hogy végre visszavonulhat és lepihenhet újabb egy évre. 

  Március nem tétlenkedett, hanem azonnal munkához látott. Igaz, későn érkezett, de volt elég varázsereje, hogy megfordítsa a helyzetet. Csilingelő hanggal és ragyogó mosollyal elkezdett dolgozni. Szép lassan melegítette fel a levegőt, megszabadította a földet a hótól, és előhívta a virágokat a föld alól. Bár későn érkezett, de végül sikerült megteremtenie a tavasz varázsát.

  Ahogy szép lassan végig simította kezével a tájat, a virágok szirmai újra megnyíltak, az állatok pedig előbújtak rejtekhelyeikről, hogy üdvözöljék az új évszakot. Március minden pillanatában ott volt a frissesség, a megújulás ígérete, és az élet örök körforgása. 
   Az emberek és az állatok boldogan fogadták érkezését és hálásan köszönték meg neki, hogy visszahozta az életet és a melegséget. Március pedig megfogadta, hogy soha többet nem késlekedik, és mindig időben érkezik, hogy megajándékozhassa a világot a tavasz csodájával.