Cincin első karácsonya

Cincin első karácsonya.

Ez a mese megtalálható Mesék elalvás című mesekönyvemben, több más mesével együtt. 

   Cincin, a szürke kisegér, családjával egy hatalmas, sokszobás ház padlásán élt. Szülei óva intették attól, hogy messzire elcsatangoljon, hiszen a ház az embereké volt, s ők itt csak megtűrt vendégekként laktak. Szinte láthatatlan vendégekként, akik inkább csak éjszaka járőröztek a házban, élelemre vadászva. Természetesen Cincin, mint minden kisgyerek, nem hallgatott a szüleire és felfedezőútra indult a ház zegzugos folyosóin. Tudta, hogy karácsony van, de csak a mesékből ismerte ezt az ünnepet, még sosem élte át. Alig várta, hogy ő is ajándékot kaphasson, mint mások, és szerető családjával ünnepelhessen.

   Náluk is volt karácsonyfa, igaz, picike, amit szülei téli bogyókkal díszítettek. Egérmama a vacsorát készítette a családnak, Egérpapa olvasott, a testvérei játszottak, így senkinek nem tűnt fel, hogy Cincin óvatosan kilopakodott az egérlyukból. Nagy nehezen lemászott a magas lépcsőkön, néha óvatosan megállt, fülelt, nem hall-e valami fenyegető hangot. Amikor megbizonyosodott, hogy minden rendben, tovább indult. Sok ajtó előtt szaladt el, és végre odaért egy hatalmas, ajtó nélküli szobához. Még a szája is tátva maradt a csodálkozástól. A szoba közepén egy óriási, feldíszített, csillogó fenyőfa állt, méltóságteljesen, mintha tudná, ő egy fontos szereplő.

   A kisegér beóvakodott a helyiségbe, megállt a hatalmas fa előtt és felnézett rá. A fa alatt mindenfelé becsomagolt, szalaggal átkötött dobozokat látott. Egyik szebb volt, mint a másik. Máskor talán egyet-egyet megrágott volna, hogy megnézze, mi van benne, de most jobban érdekelte valami más. Valami, amit eddig sosem látott, amiről még nem is hallott. Azonban ennek a valaminek hívogató, étvágygerjesztő illata szinte betöltötte az egész szobát, s behatolt Cincin érzékeny orrocskájába is. Árasztotta magából a fahéj, a narancshéj, a szegfűszeg, az ánizs és a méz ínycsiklandó illatát. S ebből a valamiből nagyon sok hintázott a fenyőfa minden ágán, mintha csak arra vártak volna, hogy az egérgyerek gyomrába kerüljenek. Cincin körülkémlelt, hallgatózott, s bár még mindig fülébe csengtek édesanyja óva intő szavai, már tudta, muszáj lesz megkóstolnia ezt a mindent elborító illatú finomságot.

   Egy életem, egy halálom, ezt én mégis megpróbálom! – gondolta, és sóvárogva nézte a finom mézeskalács figurákat. Próbálta visszafogni magát, ám gyomra hangosan megmordult, jelezve, mennyire éhes már. Cincin nem bírta tovább. Felmászott a fenyőre és mindenről elfeledkezve csak tömte magába a finomabbnál finomabb mézes süteményeket. Amikor jóllakott, lehuppant a szőnyegre, megtörölte pici száját, s mint aki jól végezte dolgát, elindult hazafelé. A padlás ajtajában már nagyon furán érezte magát. Szédült, émelygett, forgott vele a világ. Amikor bekullogott az egérlyukba, édesanyja összecsapta a kezeit és csak ennyit tudott kiáltani:

   – Cincin, mi történt veled? – majd odaugrott hozzá és megszimatolta engedetlen csemetéjét. Azonnal megérezte a méz és a fűszerek illatát. Megnyugodott, hiszen tudta, gyermeke csak gyomorrontást kapott a mohón befalt süteményektől. Azonnal ágyba dugta fiát és forró, mézes-meggyes teával itatta meg. Ettől Cincin gyomra kicsit megnyugodott, s a kisegér azonnal álomba merült.

   Szokatlan hangzavarra ébredt kicsi szobájában, de hiába akarta megnézni, mi történt, olyan gyenge volt, hogy nem tudott kimászni az ágyából. A következő pillanatban kinyílt az ajtó és családja jött be hozzá, kezükben hozva az ajándékokat, amiket neki szántak. A többiek eddig együtt ültek a hosszú asztal körül és ették a finom, ünnepi vacsorát, amiből Cincin most kimaradt. Tudta, ezzel fizeti meg mohóságának az árát. Magában megfogadta: soha többé nem tesz ilyet, s megpróbál ezentúl szót fogadni szüleinek, akik soha nem akartak rosszat gyermekeiknek.

   Ezen az estén az egércsalád Cincin szobájában ünnepelte meg a karácsonyt, s vicceikkel, meséikkel felvidították a lelkifurdalással küszködő kisegeret, aki rájött, minden süteménynél édesebb az a szeretet, amivel családja vette őt körül, s amit ő érzett a többiek iránt.