Hogyan nő a fű?

Hogyan nő a fű?.

     Végre megérkezett a várva várt tavasz. Az erdő állatai nagyon örültek, hogy végre egyre melegebben kezdett sütni a napocska, véget ért a hideg tél. Előbújtak odúikból, boldogan ugrándoztak az erdei ösvényeken.
     A sűrű aljnövényzetben is beindult az élet, hiszen végre nem kellett fázniuk. Újra összegyűltek a katicák, szarvasbogarak, szitakötők, cserebogarak, szöcskék és tücskök. Felébredtek a pillangók, az éjszakai molylepkék, a százlábúak és még ki tudja hány féle élőlény. Előbújtak a gombák is, amiknek a kalapján jókat lehetett napozni, bár a napsugarak még kicsit gyengék voltak, mégis kellemes melegen simogatták az erdő lakóit. Látni lehetett a vargányákat, a kucsmagombákat, az őzlábgombát, de még a piros kalapú galócát is. Mindannyian nagyon várták már az első tavaszi napsugarakat. A napfürdőző bogarak, rovarok, csigák mind boldogan nyújtóztatták ki tagjaikat a napsütésben. Integettek egymásnak a régi ismerősök, érdeklődtek egymás hogyléte felől. Egyszóval boldogan kezdtek bele újra az életnek nevezett körforgásba.
     Csigu, a kis éticsiga is előbújt aprócska házából, amire a múlt évben színes virágokat festettek. Elmosolyodott, amikor eszébe jutott, milyen jó móka is volt a festés az előző nyáron. Ahogy körülnézett, megállapította, hogy nem ártana újra festeni a mintákat, mert a télen kicsit megkoptatta őket a hó, a hideg, a szél. Kicsit elhanyagolt kinézete lett így a csigaháznak. A kis csiga azonnal barátját, Hangyócát kereste, hiszen hónapokon át nem találkoztak, ezért már nagyon hiányzott neki. Szerette volna mielőbb üdvözölni őt. Meg is látta a hangyaboly bejáratánál, amint éppen hatalmasat nyújtózott, miközben mélyet szippantott a friss, tavaszi levegőből.
     - Hangyóca, Hangyóca! – kiáltotta Csigu. – Hahó, itt vagyok! – integetett széles mozdulatokkal, tapogatóival.
     A kis hangya két lábra emelkedett, úgy kémlelte a környezetét, s boldog mosoly terült szét az arcocskáján, amint megpillantotta barátját. Azonnal ő is integetni kezdett.
     - Szia, Csigu! Jaj, de jó, hogy újra látlak. Várj, mindjárt ott vagyok!
     Azzal leugrott a kis dombról, amin ácsorgott és gyorsan odaszaladt a csigához. Boldogan ölelte meg barátját, aki sajnos kéz és láb hiányában nem tudta visszaölelni, de örömmel bújt hozzá.
     - Hangyóca, már nagyon vártam, hogy újra találkozhassak veled, mert már nagyon hiányoztál. De azért is, mert szeretnék tőled kérdezni valamit, ami egész télen nem hagyott nyugodni.
     - Mondd csak, Csigu! Mire vagy kíváncsi?
     - Szóval tavasztól őszig folyton hallok a földből valami sustorgást, de egész télen nem hallottam ilyet. Nagyon kíváncsi lennék, hogy miért? A föld is alszik télen? Te tudod, hogy mi lehet ez?
     Hangyóca elnevette magát és rögtön válaszolt is barátjának.
     - Ne már, ezt neked soha nem mondta még el senki? Az a susogás, amit hallasz a földből, az a fű hangja.
     - A fű hangja? Miért susog és mit susog?
     - Nem susog, hanem inkább motoszkál. Ez a hang azt jelenti, hogy nő a fű. Igazából én ezt úgy mondanám, hogy a fűmagokból szárba szökken az új élet. Új fűszálak kezdenek kibújni a magokból, és azt a hangot lehet hallani, ahogy próbálják áttörni a földet, ahogy próbálnak egyre jobban nyújtózni a föld felszíne felé, hogy minél előbb kijussanak a fényre és melegre. Én ezt úgy mondanám, alig várják, hogy a napsugár csiklandozza őket, a tavaszi és nyári esők pedig öntözzék, hogy jó magasra tudjanak nőni. Bevallom, tavaly még én sem tudtam, de megkérdeztem az idősebbeket és ők mesélték el, hogy hogyan nő a fű.
     - Ez nagyon érdekes. Eddig valahogy természetes volt, hogy ott van a fű és kész. Eszembe sem jutott, hogy vajon hogyan kerülhetett oda az erdő talajára. Köszönöm, hogy elmondtad nekem!
     - Ugyan már, nagyon szívesen tettem. Figyelj, szerintem majd együtt is meghallgathatjuk, hogy milyen hangokat okoznak a növésükkel a fűszálak. Egyébként minden fű más hangot ad ki, ahogy próbál a felszínre törni. Attól függ, milyen fajta fűről van szó. Van, amelyik éppen csak hallatszik. Nagyon-nagyon kell fülelni, ha meg akarod hallani. Aztán van olyan, aminek dörmögő hangja van, mint egy nagybőgőnek, vagy mint amikor Barnabás, a medve megszólal. Van, amelyik ciripel, mint egy tücsök, nyári estéken. El sem tudod képzelni, milyen hangzavart tud okozni némelyik. Olyan, mintha egy egész zenekar skálázna.
     - Eddig még tényleg soha nem figyeltem erre. Nem próbáltam a hangokat megkülönböztetni, csak érdekelt, hogy mi okozhatja. Most már jobban fogok fülelni, hátha sikerül megkülönböztetnem a hangjukat. Mit gondolsz, meg tudjuk majd figyelni, ahogy nő a fű? Láthatjuk majd?
     - Talán igen, talán nem. Nem tudom, de majd kipróbáljuk ezen a nyáron és kiderül. 
     - Majd mi ketten kiderítjük – lelkendezett Csigu. – Jó lesz megint együtt kalandozni ezen a nyáron is. Most már azonban mennem kell. Muszáj kitalálni valami új mintát a házacskámra, de előtte egy jó nagyot fogok még aludni. Volna kedved holnap segíteni nekem a festésben?
     - Nagyon szívesen segítek. Reggel jövök és kicsinosítjuk a házadat, na meg meghallgatjuk, ahogy nő a fű. Jó éjszakát, Csigu barátom!
     - Jó éjszakát, Hangyóca, szép álmokat kívánok!
     S a két jóbarát e búcsú után nyugovóra tért, s a fű növésének hangjait hallgatva mély álomba szenderültek ágyacskáikban.