Az agyaglovagok

Az agyaglovagok.

Az agyaglovagok

A reggeli harsonaszó korán ébreszti Bergengócia királyi várának lakóit. A lovagi tornát hetekkel ezelőtt hirdették meg az országban. Külföldre követeket menesztettek. A bajnok díja egy erszény arany, és persze a cím, melyet négy éve a király legidősebb fia, Drox birtokol. A várban szolgák szaladgálnak izgatottan. Néhányan mellvérteket fényesítenek, mások a harci díszbe öltöztetett lovakat vezetik elő az istállókból. A vár előtt díszes pavilont állítottak fel a királyi pár számára. A küzdőtér körül leszúrt póznákon az ország zászlaját lengeti a szél.

Drox szobájában ül. Az ajtó kopogtatás felriasztja merengéséből, mogorván kikiált:

– Bújj be!

Fivére, Milkó érkezik. Mellvértet visel a fiú, fején tollas sisakot, derékövében kard lóg, ezek mind a viadal feltételei. Csodálkozva pillant bátyjára, mert az még nem öltötte magára a harci ruházatot.

– Hát te? – kérdi. – Talán lebetegedtél?

Drox a fejét rázza.

– Kutya bajom.

A kérdő tekintetre magyarázkodik:

– Furcsa álmom volt…

– Mióta lettél babonás?

– Nem vagyok, de… de ez annyira… – kezével legyint –, annyira ijesztő volt!

Halkan sorolja:

– Egy idegen lovaggal harcoltam. Fejemre, vállamra záporoztak a karcsapások, és hiába védekeztem, ha jobbra emeltem a karomat ő balra csapott le, ha balról védekeztem jobbról támadott… Mintha olvasott volna a gondolataimban.

– Áhhh… csupán ideges vagy... – legyint Milkó. Szokásos pimasz hetvenkedésével akarja testvére rossz kedvét elűzni.

– … vagy – kardját előrántja a hüvelyéből, megpörgeti a levegőben és pipaszár lábaival mulatságosan ugrál morcos bátyja előtt – attól félsz, hogy valaki… valaki aki nagyon közel van… khhmmm… ma elnyeri tőled a bajnoki címet.

– Inkább te, mint az az ismeretlen – kényszeríti mosolyra a száját Drox. – Tudod milyen címere volt az ellenfelemnek? – vet egy pillantást öccsére – fekete pajzson haldokló griffmadár…

Milkó önkéntelenül magára les. Mellvértjén családi címerük domborodik: sárga – fekete mezőben egy kiterjesztett szárnyú griffmadár… Hátán végigfut a hideg.

Az idegenből érkező lovagok szállásait a küzdőtér körül állították fel. A három fivér együtt vonul ki a várból.

– Sokan fogadták el a meghívást – tekint végig a sátrakon a legfiatalabb fiú, Báli.

– Többen is, mint kellene …

Bár Drox magában dünnyög, Milkó jól hallja a szavait. Fivére tekintetét követve megpillantja a többiektől elkülönülve, leghátul álló sátrat. Jól látható annak bejáratánál a póznán lengedező lobogó: fekete pajzson haldokló griffmadár.

A küzdelem megnyitójára a bajvívók felsorakoznak. Egyenként mutatják be őket a kikiáltók. A lovagok az erényeik, küzdelmeik felsorolása alatt sisakrostélyukat feltolják, jobb kezükkel fegyverüket a szívük tájékához érintik, jelezve, barátságos mérkőzésen vesznek részt.

– Melyik országból jött az ismeretlen, nem tudod Báli? – kérdi öccsét Milkó. – Nem értettem.

– Talán Agyagföld... nem figyeltem jól.

Milkó szemöldökét ráncolja. Az idegen lovag nem nyitotta fel sisakja rostélyát. Illetlenségnek számítana ez máskor, ám most a kikiáltó bejelenti, friss sérülése van, kéri a többiek megértését. Közelről nézve feltűnik nekik, a lovag fejét és lábát mennyire esetlenül mozgatja.

– No, ez sem fogja megnyerni a viadalt – vigyorognak össze Bálival.

Drox nyitja meg a versenyt, kisorsolt ellenfele az ismeretlen lovag.

– Nem lesz nehéz dolgod – súgja Milkó, mialatt meghúzza bátyja lovának a nyeregszíját –, úgy mozog, mint egy zsák krumpli.

– Sose nézd le az ellenfelet – inti testvérét Drox és megsarkantyúzza a lovát. Szavai beigazolódnak. A néhány bemelegítő kardcsapás után az idegen mintha megtáltosodna, fegyvere szinte lángra kap kezében, szemmel képtelenség követni a mozdulatait.

Milkó és Báli döbbenten nézik. A királyra tekintgetnek, lesápadva, izgatottságában előre hajolva ül az is a székén. Ilyen még sosem fordult elő! Drox mióta csak az eszüket tudják kitűnik a kardvívásban, az nem lehet, hogy veszítsen! Pedig a viadalt elnézve nagyon úgy áll a dolog… Bátyjukat csupán hatalmas ereje és tapasztalata segíti a nyeregben maradásban. A bírák döntetlennek ítélik meg a mérkőzést, ez annyit jelent, Droxnak a torna legvégén ismét harcolnia kell az idegennel.

– Valami nem gömbölyű annál az alaknál – súgja Milkó Bálinak, és fejével int, hogy kövesse. A bemutatkozáson már túl vannak, a legidősebb lovagok folytatják a viadalt, délután lesz, mire ők sorra kerülnek. Droxnak, mint a jelenlegi bajnoknak végig maradnia kell, a király mellett foglal helyet. Láthatóan nagyon kimerült.

A két testvér a tábort megkerülve, hátulról közelít az idegen sátrához.

– Sokkal erősebb az őrség, mint az indokolt lenne – állapítja meg Milkó. – Jó volna szétnézni odabent...

– Valami történhet, nézd, füst kígyózik ki a tetőnyíláson! Ki az ördög fázik ilyen melegben?

– Talán éppen az ördög… – dünnyögi Milkó. – Ezt csak egy módon tudhatjuk meg, el kell csalnunk az őröket. De hogyan?

– Kivehetem már mester?

A törpe izgatottan toporog a kemence körül. A mellette álló fekete leples alak előre hajol, a tűzbe bámul mereven. Szemein visszatükröződnek a fellobbanó lángok. Beleszimatol a levegőbe.

– Még kell neki néhány pillanat – leheli a szavakat, és hosszú, csontos ujjaival egy vastag könyvet lapoz.

A fivérek közelebb kúsznak a sátorhoz. Szerencsére mindenki a lovagi tornával van elfoglalva, csupán ezek az őrök állnak helyükön mozdulatlanul továbbra is. A sátor háta mögött méretes edények sorakoznak, gondosan lezárva. Milkó felfeszíti az egyik fedelét, és beledugja a kezét. Álmélkodva mutatja oda Bálinak:

– Sár… Minek kell ez?

Az idegenek lovai izgatottan ágaskodnak, meg- megiramodva szaladoznak körbe a palánk mentén. Talán ez lehet számukra a megoldás... Báli a karámhoz kúszik, két rudat leemel, így a lovak szabadon elvágtathatnak. Néhány pillanat múlva kitör a ménes, ám három ló a sátor felé indul, egyenesen neki a cserépedényeknek. Ott toporognak, míg mindet darabokra nem törik. Az agyag amint napfény éri apró szemű homokká válva folyik szét.

– Varázslat! – néznek egymásra a testvérek döbbenten.

– Most már kiveheted – hangzik az utasítás. A törpe a kemence ajtaját kicsapja, és az izzó, sistergő rostélyról két fogó segítségével egy emberi alakot görget a vízzel teli kádba, mire az fortyog, bugyog...

Kintről lovak patadobogása hallatszik be, és a sátor háta mögül egy olyan hang, mint mikor valaki földhöz csap egy jókora méretű cserépkorsót.

– Nézzük meg mi történik! – rohan ki az alak, nyomában a törpével.

A ponyva alatt Milkó és Báli bújnak be. Megpillantják a kádban fekvő embert. Megfordítva látják az csupán egy agyagfigura, gólem.

– Ez Moszat a varázsló műve, neki vannak agyagfigurái – hadarja Báli izgatottan. – Erre még nem mondta ki az életre keltő varázslatot – int a szörnyetegre.

Tudják, pillanataik vannak csupán, hogy valamit kitaláljanak. A kéményt eltömítik, és fával rakják tele a kemencét. Mielőtt rácsuknák az ajtót, a varázsló nagy könyvét tűzre vetik.

– És most gyerünk a küzdőtérre, tudom, mit kell tennünk! – int testvérének Milkó.

A lovagok egy nagy asztal körül ülnek. Drox sötéten pillantgat ellenfelére. Minden csapása olyan volt annak, mint az álmában… Karja szinte megbénult, ez nem lehet véletlen. Testvérei érkeznek. Legnagyobb döbbenetére Báli és Milkó az idegen lovag háta mögé állnak, és egyszerre sújtanak rá kardjukkal. A ruházatot vágják, ami rendkívül vastag szövetből készült ellentétben a többi lovag selyem és bársony öltözetével. Ugrik, hogy leállítsa őket, ám odaérve látja, hogy a vágásokkal kihasított anyagból homok ömlik a földre. Néhány pillanat múlva a lovagból mellvértje, és a sisak marad csupán.

– Moszat bábuja volt… – mutat a kupacra Báli elégedett arccal.

A lovagok együtt rohannak a varázsló keresésére. Mielőtt oda érnének robbanás rázza meg a levegőt, és az idegen lovag sátrából néhány pillanat alatt csupán egy jókora homokdomb marad. Azóta hívják azt a helyet Gólem hegynek.