Az aranyalma


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Élt egyszer egy család. A gyermeket Almának hívták. Boldogan élt, amíg az édesanyja meg nem betegedett. Ágynak esett, és egyre csak fogyatkozott. Semmiféle gyógymód nem segített rajta. Alma így sóhajtott fel:
– A világ végére is elmennék, ha találné...

Kép forrása: rawpixel.com

Élt egyszer egy család. A gyermeket Almának hívták. Boldogan élt, amíg az édesanyja meg nem betegedett. Ágynak esett, és egyre csak fogyatkozott. Semmiféle gyógymód nem segített rajta. Alma így sóhajtott fel:

– A világ végére is elmennék, ha találnék valami orvosságot a bajára!

Alma kérdésére nagy meglepetésére az öreg kandúrmacska felelt, aki régóta velük lakott.

– Van egy orvosság, ami a mindenféle bajt meggyógyít. De nagyon messze van. Csak az induljon el, akinek olyan bátor a szíve, mint az oroszlánlé. A világ végre kell elmenni, ott találod az aranyalmát. Azt, ha leszakítod és elhozod, bizonyára meggyógyul tőle Jóanyád is.

– Ha valóban így van, indulok azonnal! – kiáltott Alma, és talpra ugrott.

– Ne olyan hevesen édes gazdám! Messze van a világ vége, még onnan vissza is kell jönni! De egyet se félj, elviszlek én téged a nagy útra – szólt a kandúr, és azzal átváltozott egy hatalmas sasfejű, oroszlántestű griffmadárrá.

Alma felpattant a hátára, és már repültek is egyre feljebb és feljebb a magas levegőégbe, aztán elszáguldottak a város felett, maguk mögött hagyták a zöldellő síkságokat, elérték a tengert, majd az óceánt, és csak repültek, repültek tovább. Egészen addig, míg a látóhatáron már összemosódott az óceán az égbolttal. Ekkor feltűnt előttük valami hatalmas, ködbe burkolózó tömeg. Ahogy közelebb értek, Alma egy roppant fatörzset látott maga előtt, ami az ágán tartotta a világot.

A griff egyre feljebb emelkedett az eléje tornyosuló akadály előtt, és áthasítva a levegőeget a Világfa következő ága felé vette az irányt. Az az ág is tartott egy világot. Az nem sokban különbözött Alma világától. Ugyanolyan erdők mezők, falvak és városok voltak benne, mint otthon. Alma a magasból ismerős embereket látott, azonban ezek a saját világában már elhunytak. Alma kutatott az aranyalmát termő gyümölcsfa után, de nem találta. A griff még feljebb ragadta őt, és hamarosan egy újabb világban nagy, réztetős házak fölött repültek. Itt mély béke uralkodott. Mindenki segített a másiknak, csomagokat vittek egymásnak, gondoskodtak egymásról az emberek.

– Itt élnek azok a személyek, akik földi életüket más emberek szolgálatával töltötték. Sok jó anya itt kapott szállást halála után – világosította fel Almát a sokat tudó griff.

– Szerencsére az én anyukám még nincsen itt – suttogta reménykedve Alma. – Viszont az aranyalma sincs. Menjünk tovább Griff!

A negyedik világban szép ezüstpalotákat láttak. Ezüstvértű katonák masíroztak mindenfelé. Alma hamar megfejtette, itt azok laknak, akik a hazát szolgálták.

Az ötödik világban díszes aranypalotákban székeltek a jó királyok, akik egész népeket kormányoztak igazságosan.

A hatodik világban ragyogó gyémántpalotákban csodálatos hangzatokat énekeltek szüntelen a szentek.

Alma már csak egy pillantást vetett rájuk, és ösztökélte hátasát egyre feljebb, feljebb, mert eddig még nyomát sem látta az aranyalmafának. És lássatok csodát, amikor már nem volt több ága a Világfának, csak a csúcsához közelíthetett Alma, meglátott valami ragyogó dolgot ott fenn, a fa legtetején. Úgy ragyogott az a gömbölyű valami, akár a Nap. Minden fény és meleg belőle áradt. Alma egyenesen felé repült, hogy elérje a fénylő aranyalmát, mely a Világfa csúcsán termett. Ám szárnyas paripán eléje lovagolt egy ősöreg ember. Ruhája tiszta fehér volt, akár a paripa, amin ült. Fiatalos volt a mozgása, de a tekintetében az idő végtelensége tükröződött. Megszólította Almát:

– Hol jársz Te, ahol a madár se jár? Innen tovább nem mehet senki emberfia!

– Orvosságot keresek az édesanyám bajára. Ha nem viszem el neki az aranyalmát, bizonyára meg is hal – rimánkodott Alma.

– Nagyon bátor kislány vagy, Alma.

– Honnan tudja a nevemet? – kérdezte meglepődve Alma.

Én mindent tudok. Azt is tudom, hogy őszinte jószándék vezérelt ide, és a szíved tiszta. Nézz végig az úton, amin eljutottál idáig! Különleges világokon keltél át, örök életű lelkeket láttál, és még most is azt hiszed, hogy az élet csak egy törékeny szívdobbanás, melyet megszűntethet egy betegség? Nézd a fa tetején a ragyogó aranyalmát! Ez éltet és tart meg mindent, ami létezik. Nem adhatom neked. De amire igazán szükséged van, az már ott van nálad.

Ezután Alma nem emlékezett semmire, csak arra, hogy zuhant, zuhant feneketlen mélységbe, és mikor földet ért, látta, hogy hazaérkezett. Fekete kandúrja ott tekergőzött a lábánál. Benyitott az édesanyja szobájába, és lám, ott ült már az anyukája az ágy szélén, makk egészségesen. Alma odaszaladt hozzá, megölelte, és érezte a szívében azt a meleget, amit az aranyalma közelében is érzett, a világokat összetartó, éltető szeretetet.

Fürjes Zsuzsanna, amatőr író

Ezt a mesét írta: Fürjes Zsuzsanna amatőr író

...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!