Az elrejtett kincs - 14. Fejezet

Az elrejtett kincs - 14. Fejezet.

֍

VIZIONÁRIA ILLATA

Malinna egyre többet olvasta a Titkos Könyvet, és egyre több titok tárult fel előtte Vizionáriáról. A könyv felfedte, hogy Vizionária sorsa meg van pecsételődve. Nem tudni a napot, az órát vagy a percet, mikor tér vissza a Hegyről az Igazmondó. Eljön az igaz szívű imágókért, és leszámol a Parancsnokkal. Vizionária pedig megsemmisül. Egyedül az Uralkodó tudja mikor teljesednek be ezek a beszédek. Amikor belép harmadjára is pazaremeleti termébe. Mikor felzendül a dal a zongorán, akkor jő el az utolsó óra.

Malinna többször elsétált a Szentséges térhez, megállt az egyik gyöngyházfényű kapunál. Feltekintett a nagy Hegyre, majd hívta Őt, az Igazmondót. Most, hogy a Lelkes Alak cseppjei betöltötték Malinna szívét, bármikor elsétálhatott a Hegyhez, és hívhatta az Igazmondót. A Lelkes Alak cseppjei ilyenkor felszáguldottak a palotáig, meg vissza. Így beszélgettek egymással, ő és az Igazmondó. Órák hosszat beszélgettek egymás szívéből. Malinna életéből az árnyék eltűnt, helyére öröm, fény, és szeretet költözött. Ám a Parancsnok ezt nem nézte jó szemmel. Eltökélt szándéka volt, hogy tönkretegye azokat az imágókat, akiket szoros kapcsolat fűz az Igazmondóhoz.

Malinna elkerülte a mocsáros lápvidéket, és a Szentséges tér közelébe költözött. Egy nap, mikor pirkadni kezdett a homály, valami különös hangra ébredt. Nyitott ablakán tört be a szél hátán lovagló furcsa morajlás.

„Mi lehet ez?”- forgolódott ágyában Malinna. Egyre furdalta a kíváncsiság, mígnem kidörzsölte maradék álompilléit szeme sarkaiból, s kikelt az ágyból. Ekkor az ürességtől kordult egy nagyot a pocakja, de kíváncsisága még ennél is nagyobb volt. Odasietett az ablakhoz, kihajolt. A zaj most valamivel tisztábbnak tűnt: susogások hangja hallatszódott. Malinna kereste a susmorgás forrását. Nézett jobbra, nézett balra. Semmi. Aztán érezte, hogy a szívében lévő Lelkes Alak fényleni kezd. Minél jobban keresi a hang forrását, minél tisztábban hallja, a fény annál jobban erősödött.

„Na, de mi ez?”- amint ez a gondolat elhagyta koponyája zárt falait, az utcákon heverő port felkavaró fuvallat felszökött Malinna ablakához, majd megcirógatta a lány arcát. Malinna tekintete az egyik ködös sikátor felé vetődött.

„Ott van! Onnan jön! Megtaláltam!”- ujjongott szívében. „De kik azok?” Ekkor kristálytisztán hallotta, hogy a zúgás, ami felébresztette, kellemes dallammal árasztja el füleit.  Ez a dallam pedig néhány imágó ajkain bensőjük legmélyéről tör fel lelkesen a sikátor zúgából. Malinna szívéből a Lelkes Alak egy cseppje elindul a szűk utca felé. Malinna gyorsan magára kapja felsőruháját, belebújik előző nap levetett szoknyájába, de huss a csepp forgószélsebesen iramlik ki az utcára. Malinna fut utána, a cipőjét hátrahagyva, nehogy lekésse a cseppet. A szívében lévő Lelkes Alak énekelni kezdi azt a dallamot, ami a morajlásból hallatszott.

A sikátorban lévő imágók útra keltek, több szűkös utcán vezet az útjuk, nyomukban a lány szívéből kipattanó cseppel. Nem sokkal utánuk lemaradva a rohanó Malinnával. Az éneklő csapat egyre sietősebbre vette lépteit, míg nem kiértek a Szentséges térre. Malinna nem győzte már szuflával mire utolérte az imágók dalos csoportját. S ekkor tárult fel szemei előtt, hogy a Szentséges teret elözönlötték az imágók sokasága. Mindegyikük szívében ott lángolt a Lelkes Alak Cseppje, fennhangon énekeltek a Hegyen lakóknak. Ekkor az imágók Lelkes Alak cseppjei mind összeforrtak és felszálltak a Hegy tetejére. Illata olyan éteri volt, mint, amilyet Vizionáriában, sőt onnan túlról sem lehetett érezni eddig még sohasem.Kellemesen lágy, gyengéd, és zamatos. Az illat sűrű, megfoghatatlan ködfelhőbe burkolódzott. Lilás, kékes, sárgás, és a színek végtelen kavalkádjában tetszettek. Az Uralkodó ott várakozott az Igazmondóval az erkélyén még mielőtt az imágók sokasága ellepte volna a Szentséges teret. Az illat felemelkedett az erkélyre, s az Igazmondó beleszippantott a színes ködfelhőbe, mire az Uralkodó szíve teljesen betelt vele.

Malinna csak ámult a csodálkozástól. „Hogy lehetséges, hogy ilyen sokan vagyunk itt?”- gondolta magában, miközben pásztázta az éneklő tömeget. Az imágók arca ragyogott a szeretettől. Az örömöt, mely ott futkározott végig az egész testükön senki és semmi nem tudta letörölni róluk.

Mindeközben a Parancsnok is összegyűjtötte erődjébe zsoldosait. Ádáz fegyvereket kezdett gyártani az éneklő imágók csapata ellen. Fűrészelt, kalapált, forrasztott, közben gőzölt a feje, és szitkokat szórt a fegyverekre, amivel csapásokat akart mérni rájuk.

A Szentséges téren miközben az ének egyre hangosabb lett, a Parancsnok feje annál jobban főtt. Az  Uralkodó szeméből kivett egy szikrát, átnyújtotta az Igazmondónak, aki belehelyezte ezt a fénylő tűzcsóvát a szájába. S elkezdett vele beszélni az imágók szívéhez.Hangjára vár a sokaság, hangja mint nagy vizek zúgása zúdul le a Hegyről. A Szentséges téren összegyűlt imágók szíve tűzzel telítődött meg, mely erősebb volt a Parancsnok minden fegyverzetével szemben.

Az imágók ezen csoportja minden héten találkozott a Szentséges téren, és várták az Igazmondót, hogy megszólaljon, hogy szívük újra lángra lobbanjon, hogy egyre jobban átformálódjanak annak az imágónak, aminek elrendelte őket az Uralkodó. Volt aki megkapta szőttesét, vagy a szőtteséből egy darabot, melyen térképként rajzolódott ki az a terv, melyet a Magasságos szőtt neki. Életek alakultak át ilyenkor. Új perspektívát, reményt kaptak az imágók. A zord, rút világukban egy szebb jövő képe körvonalazódott ki. Titkok nyertek megfejtést. Öröm, ujjongás, tánc, hála, szabadság szelleme lengte körül a teret.

Malinna hétről hétre eljárt a Hegyhez. Boldog volt. Új barátokra lelt.

Aztán egyik alkalommal találkozott vele. A fiúval, kinek Toronyszeghy Töllér volt a neve. Különös érzések árasztották el a lány és a fiú szívét is. Majd egy nap Töllér megkérte Malinna kezét. S egy forró napsütéses őszi napon egybekeltek.