Az elrejtett kincs - 4. Fejezet

Az elrejtett kincs - 4. Fejezet.

֍

A PARANCSNOK

​A Kezdetek Kezdetén a Parancsnok nem volt még Parancsnok. A Hegyen lakott ő is, csak úgy, mint az Uralkodó és a többi Kreatúra. Ő maga is közülük való volt, a Fényhordozó.Nem nézte jó szemmel, hogy az imágók jobban lekötik az Uralkodó figyelmét, mint azok a teremtményei, akik Vele együtt laktak a Hegyen, és szolgálták Őt.

-Tökéletesek… Tökéletesek…. Tökéletesek…. -Visszhangzottak Fényhordozó füleiben. Egyszeriben paprikavörössé vált az ábrázata, s a fény melyre eddig oly gondosan felügyelt, halványodni kezdett. Fondorlatos tervet eszelt ki az első imágópár ellen, vagyis legfőképpen az Uralkodó ellen.

Rászedte a Kreatúrák nagy csapatát, hogy lázadjanak fel, és átállította őket a saját oldalára.Vezérükké kiáltotta ki magát, és Parancsnoknak hívatta magát. Rászedte Ametisztet és Topázát, megszerezve ezzel a szívük felett lévő kormányzást. Az első imágópár életébe pedig belépett a szégyen, melyet eddig még sohasem ismertek. Vastagodni kezdett a bőrük. Aszívük kérgessé vált, a szájuk pedig simává. Szemeik megduzzadtak. Átok borította ezentúl az imágók egész lényét.

Az Uralkodó letaszította a Hegyről a Parancsnokot és csapatát. Vizionária déli vidékén verte fel főhadiszállását. Az engedetlenség korszaka előtt a délvidéki területek Virágzóvölgy néven váltak ismertté. Miután a Parancsnok és zsoldosai betelepültek oda, a virágok elhervadtak, vad tövises húsos indák szaporodtak el nyomukban. A föld porhanyóssá vált és sűrű sártengerré formálódott. Vaskos ködfátyol ereszkedett a délvidékre. A mocsár közepéből pedig robosztus erődítmény emelkedett ki. Ide rendezkedett be a Parancsnok, innen kémlelinaphosszat az imágókat, lesi kit hogyan nyelhet el. Amint megtalálta gyengepontjaikat márisküldi rájuk zsoldosait, hogy megkaparinthassa szívüket. Kemény harc dúl az Uralkodó és a Parancsnok között. A Parancsnoknak egyetlen célja van csupán: minden imágót Szendergőcia Rémálom oldalára juttatni. Az Uralkodónak pedig: minden imágó a gyermekévé válhasson, felszabadulva az őket sújtó átkok alól.

Amerre csak jár kel a Parancsnok, bűzös kénszag követte mindenhová. Talpig feketében, erektől kipattanó halántéka izzott, nem volt nyugvása neki, mint egy megbőszült vadállat olyan volt ő.

Zsoldosai mint apró vérszívó szúnyogok, legyeskedtek az imágók körül. Súgdostak, mutogattak, zavart keltettek, mindaddig, amíg le nem döntötték az imegókat trónusukról, hogy aztán a Parancsnok zsoldosai üljenek be oda.

Sokféle zsoldos létezett. Vannak ijesztgető zsoldosok, nagyokat mondó zsoldosok, ütlegelő zsoldosok, marcangoló zsoldosok, élősködő, kacérkodó, bűbáj, gyilkos, tolvaj, ellenkező,sóvárgó és irigykedő, léhűtő zsoldosok, de még sorolhatnám, mert a lista sajnálatra méltóanigen hosszú. Ezek a lények keserítik meg az imágók piciny kis életét. Van aki hagyja, van aki küzd ellene, és van aki tudja, hogy legyőzni egyedül nem tudja. Szabad szemmel nem láthatóak a zsoldosok, annyira aprók, de annál inkább zavaróak. Sokan nem is tudják mi ellen küzdenek, csak vagdalkoznak a levegőbe, de eltalálni, megsemmisíteni nem tudják őket. Egyetlen egy imágófajta tudja a zsoldost leleplezni, és ez nem más mint az, akinek a szívének trónusán a Lelkes Alak ül. A Lelkes Alak mindennek tudója, azt mondja, amit az Uralkodónál hallott, látott. Amint a Lelkes Alak megsúgja az imágónak, hogy miféle zsoldossal van dolga, az imágó szíve feltöltődik fénnyel vakítóan világítani kezd, amit a zsoldosok nem bírnak elviselni. Azon nyomban szétperzseli őket ez a világosság.