Az elrejtett kincs - 6. Fejezet

Az elrejtett kincs - 6. Fejezet.

Felnőtt előolvasást igényel! Érzékeny téma!

֍

MALINNA

Vizionária északi részén, a határtól kicsit keletebbre, ahol  a dimbes-dombos vidékeket hosszú erdőrengeteg kíséri, több utcácskával tarkított részeket népesített be néhány imágó család. Ezek közé tartozott a Lavendrécsky család. Lavendrécskyék egy nyugodt, csendes helyet szerettek volna maguknak, távol a centrum nyüzsgő forgatagától. Így esett a választásuk az északi vidék távoli zugára, azon belül is a Forgóvödrus utcára. Gyönyörű szép 3 emeletes családi házat építettek a Forgóvödrus utca 33. szám alá. Együtt építették nagy gonddal szeretettel: Lavendrécsky Cumpó apuka, Lavendrécsky Egritta anyuka, pocakjában a pici kis imágó jövevénnyel. No és persze a munkálatokba serényen besegítő Lavendrécsky gyerekek: a nagyobbik Desztilla, és öccse Ibrozim. Mikor aztán a ház felépült, épphogy beköltözködtek, Egritta mamára szülési fájdalmak törtek.

S azon nyomban bepakolták az autó hátsó ülésére a gyerekeket, előre pedig a nagy sóhajokban kitörő anyukát. Apu nyomban becsapta maga mögött a kocsi ajtaját, s irány a kórház. Száguldott az utakon, olyan gyorsan hajtott mint még sohasem. Üldözőbe is vette egy imágó rendőr, de miután sebtibe kitette az autó tetejére a szülési táblát, a rendőrök más hajkurászni való után kutattak. Messze volt a kórház, benn a központban. Fel a dombra, le a dombról, fel az újabb dombra, majd le róla, be a nagyerdőbe, ki a nagyerdőből, aztánkeresztül a réten, végig a nagy folyó partján, fel a sztrádára, és mindjárt ott vagyunk a központban.

- Jaj, csak dugó ne legyen!- szisszent fel apu.

Mindezen eseményeket végig szemmel követte a nagy Hegyen lakó bölcs Uralkodó. Látja már, hogy mindjárt megérkeznének, csak egy kis segítség kéne, hogy mielőtt a kisbaba útnak indulna, már minden sima ügy legyen. Látja, nagy távcsövéből, hogy a következő kereszteződésnél Mézia Dézi autója robbant le, ezzel a forgalmat jócskán feltartva.

Anyu már egyre többet szuszog, mire kinyögi a bűvős varázsszót:

Az Uralkodónak se kellett több, vett egy jó nagy lélegzetet, fújt egy olyan nagyot, hogy forgószél keletkezett a Farigcsáló utca és Mogdoródó utca sarkánál, úgyhogy Mézia Dézi autóját és a mögötte lévőket egy csapásra az oldalsó útszélre repítette.

Most már egyenes az út, be az ambulanciára.

Ott egy üres parkoló. Megérkeztek. Kiszállnak az autóból, anyu már nem bírja sokáig, ordít egyet.

-Jaj, drágám, bírd még egy kicsit, mindjárt benn vagyunk!- nyugtatgatja apu.

Családostul, bőröndöstül berontanak a bejárati ajtón. Rohan a nővérke és sietve betuszkolja mamit egy kerekesszékbe.

Nem telt el sok idő, hangos kisbaba sírás verte fel a csendes várótermet. Apu letörölte homlokáról az izzadság cseppeket, majd rámeredt a szülőszoba ajtajára. Pupillája egyre jobban kitágult. Az a néhány perc örökkévalóságnak tűnt, mire kihozta a nővérke őt. Nyakig bepólyálva, csak a kis fejecskéje látszott ki. Szépséges volt, pisze kis orrocskája, rózsapiros szájacskája, csendben pihegett az ápoló karjaiban.

Majd hirtelen a szülőszoba ajtaja kivágódott és egy másik ápoló szólt oda neki.

Apu gyorsan megragadta a kisbabát, s aggódó tekintettel nézett a nővérke után, aki azonnal beviharzott az anyukához.

Teltek múltak az órák, közben a kisbabát felvitték a többi újszülött közé. Mamiról még mindig semmi hír. Cumpó próbálja a gyerekeket lekötni valamivel: kő-papír-ollót játszanak a váróban. Egyszer csak kilép az orvos, egyenesen apu felé tart.

A Lavendrécsky család bement anyu kórtermébe. Nagyon gyengének látszott. Sápadt volt, szája kiszáradt, karjából hosszú vékony cső lógott ki. Picit felhúzta a száját, mosolyogni próbált, de nem volt ereje. Szeretett volna mondani valamit, de apu félbeszakította:

Anyu összeráncolta a homlokát.

Anyu összehúzta szemöldökét, de most apu is a fejét rázta. Majd anyu intett. A kis éjjeli szekrénykéje felé mutogatott, tollat és papírt kért. Majd rákarcolta:

Anyu picit elmosolyodott, majd bólintott.

2 hét múlva kiengedték anyut a kórházból Malinnával együtt. Nagyon szép kisbaba volt, folyton nevetgélt, na meg persze bömbölt torkaszakadtából, ha éhes volt. Ez idő alatt a gyerekek nagyszülei megvették a szomszédos házat, hogy tudjanak segíteni anyuéknak a kisbaba körül, vagy ha pihenésre vágyott a kismama.

Most már semmi sem volt olyan, mint rég. A csendes kis környéket Malinna lármája verte fel éjjel 3kor, 5kor, és 7kor, óramű pontossággal. Desztilla és Ibrozim is folyton veszekedtek. Ekkor indult növekedésnek Ibrozim szája, és Desztilla könyöke is nagyobb lett. Anyut meg aput pedig teljesen lekötötte a kicsi. Mégis volt valami furcsa anyuban. Éjszakánként fel- felébredt álmából, teljesen leverte a víz. Volt, hogy magában beszélt, és ezt kiabálta teljesen zavart elmeállapotban:

Aztán meg csapkodott, jó nagyokat suhintott kezeivel a levegőbe. Nyugalmat sajnos nem talált. Igen, jól gondolod kedves Olvasóm, anyu céltáblája lett a Parancsnoknak, aki ádáz zsoldosaival ostromolta őt.

Ahogy telt múlt az idő, anyu ereje fogyni kezdett a zsoldosokkal vívott küzdelemben. Malinna ebből mit sem vett észre. Anyu próbálta álcázni, hogy látja, hallja a zsoldosokat, akik egyre gátlástalanabbul próbálták megtörni őt.

Nagyon szerette Malinnát, édesgette, babusgatta, még akkor is, amikor már nagyobb lett. Ő volt a kedvence. Sajnos a testvérei is megérezték ezt, és egyre nagyobb részeket növesztettek.Civódtak is eleget.

Desztilla kezdett kamaszodni, és mint ilyenkor szokás egyre többször szegült szembe szüleivel. Amit ő kiagyalt, azt keresztülvitte tűzön-vízen át. Kezdett más imágókkal lófrálni, akár késő éjszakába nyúlóan is. Volt, hogy az ablakon át szökött ki a vad éjszakába. Amit csak akart megtette, vagy elvette. Malinna kapott egy új játékot? Nem érdekelte, hogy az dedósoknak való, elvette, megszerezte. Vissza már csak megrongálódva, elhasználódva adta Malinnának. Ezért is lett olyan nagy a könyöke, mert nem érdekelte senki sem önmagán kívűl, így aztán szégyentelenül könyökölt bele másokba. Anyu sokszor a fejét fogta, sírt hosszú éjszakákon át: „Hova lett az az aranyos gyermek, akit úgy féltve neveltünk fel?”

Ibrozimnak nagyokat mondó szája lett. Nagyon eleven egy gyerek volt, és a fantáziája? Olyan valótlan dolgokat állított, amiről még saját maga is elhitte, hogy igaz. No meg az a sok iskola, mert hát ugye, ezt a temérdek hazugságot, amit ő összehordott, egy pedagógus sem nézte jó szemmel. Iskoláról iskolára járt, de a magatartása sajnos így sem sokat változott. Anyuék nagy bánatára. Könny könny hátán lett anyu éjszakáinak a társa.

Malinna úgy középsős ovis lehetett mikor történt valami titokzatos, sejtelmes dolog egy verőfényes vasárnap délután. A szülők ebéd utáni sziesztájukat töltötték. Malinna a kiságyban a rácsokat nézegette, nem jött álom a szemére, mikor nyikordult egyet a gyerekszoba ajtaja. Ibrozim volt az.

Malinna bólintott.

Ezzel elindultak. Szép csendben, halkan osontak, nehogy a szülőket felébresszék. A padlás feljárója a gyerekszoba mellett volt. Hosszú lépcsősor vezetett oda. A padlás olyan volt, mint egy külön kis lakrész, szépen berendezett. Bútorokkal, ágyakkal, sőt még fürdőszoba is volt benne, mint egy külön kis titkos lakosztály.

A kislány lehunyta a szemét és nagyon izgatottan várta, hogy mi fog történni. Ekkor Ibrozim meg fogta a szoba 4 sarkát és elkezdte pörgetni és pörgetni, egyre gyorsabban, sebesebben. Malinna kinyitotta a szemét, és elkezdett először szédülni, maga sem tudta mi történik vele. Nem értette ezt az egészet. Ibrozim miért csinálja ezt? Majd mikor már majdnem az ájulás szélén volt, hányingere támadt, és öklendezni kezdett. Ekkor Ibrozim megállította a szobát.

A kislány amint válaszra nyitotta a száját, kiömlött hirtelen belőle az a katyvasz, ami a gyomrában kavargott.

Malinna torkában a gombóccal, fejében a kavargással, lehorgasztotta a fejét, és lesétált a lépcsőn. A kislány nem tudta pontosan mi történik vele. Hiszen annyira várta, olyan izgatott volt az egésztől, aztán mégis valami olyan rossz volt. Szerette volna elmondani anyukájának, de nem merte. Csak ez a rossz érzés, csak ez ne lenne. Már nem csak a hányinger, a fejfájás volt a rossz, hanem a lelkében is történt valami. Valami törés. Valami kis gondolat fészkelte be magát a kis fejecskéjébe: hogy ez a világ , amiben ő él, az igen ingatag, kiszámíthatatlan, és veszélyes.

Aztán egy nap Malinna észrevette, hogy a száján valami lifeg. Egy kis lufi volt az, amit akárhogyan is próbált, de nem sikerült leszednie, letépnie, és lerágnia sem. Ez a rózsaszín kis lufi egész jól elcsücsült ott a cserepesre harapdált száján, addig amíg el nem kezdett arról a dologról beszélni.

Egyik este mikor anyu már készült nyugovóra térni, Malinna odabújt mellé az ágyba, és halkan odasúgta neki:

És ekkor valami nagyon különös dolog történt. Amint Malinna kezdte elmondani a padláson történt dolgokat Ibrozimmal, a lufi elkezdett növekedni, és minden egyes szót, ami elhagyta Malinna száját, elnyelt a lufi. Malinna nagyon megijedt, és anyu sem értett az egész dologból semmit. Nem hallotta meg gyermeke szavait, melyek oly régóta kínozták.

Malinna nagyon elszomorodott, várta, hogy végre ezt a fojtogató emléket kibeszélje magából, de nem tudta. Vagyis tudta, de a lufi. Az az átkozott lufi nem engedte, hogy előtörjenek a szavak, mellyel a szabadság útjára léphetne. Úgy érezte magára maradt, teljesen egyedül van. Nincs senki, aki megértené őt. Kicsi volt még, de már egy óriási fallal vette körbe a szívét.Elkezdett nagyon ragaszkodni a játékaihoz: a plüssnyuszihoz, amit aputól kapott. A fél karú babájához, majd a ragacsos hajú babájához, a kis dinóhoz… szóval mindegyikhez mély barátság fűzte. Ha kapott egy új játékot, nem mert vele felszabadultan játszani, mert félt, hogy a régi játékok megharagudnak rá, és már nem fogják szeretni. Aztán egyre többet kezdett rajzolni, rájött, ha saját maga rajzolja meg a babáit, az sokkal érdekesebb és jobb mulatság, mert olyanra készíti el, amilyenre csak akarja. Így születtek meg a vörös göndör, a szőke hosszú, és a barna hullámos hajú papírbabák. Mindenféle ruhakollekcióban virítottak: sportos, nyárias könnyed, téli bundás, báli és farmerruhás…stb. Naphosszat ült Malinna a szobájában bezárkózva és vagy épp a figuráit gyártotta, vagy belemerült velük a nagy játékba. Egészen nagy volt már, már jócskán iskolás és még mindig játszott a papírbabákkal. Senkinek sem mutatta meg őket, csak is kizárólag az övéi voltak. Az íróasztala fiókja mélyén rejtette őket, az olvasókönyve alá. Mikor onnan kikerülve kézbe vette őket, egy másik világ tárult fel előtte. Ahol ő a szépséges királylány, akinek minden sikerül. Nincsenek megnagyobbodott vagy nemkívánatos testrészei. Egyszerűen tökéletes minden. Egy kis időre Malinna is ebbe a tökéletes világban érezhette magát.

Gyakran járt ez a gondolat a fejében: „Bárcsak visszaforgathatnám az idő kerekét!” De sajnos a jó öreg idő uraság nem akart visszafordulni, csak ment ment egyenesen előre. Aztán, ahogy Malinna élt a kis elvarázsolt világában, azt vette észre hogy a nyomában van valaki, vagyis jobban mondva valami. Már jó régóta a nyomában volt Malinnának, csak eddig olyan apró volt, hogy senki sem vette észre. Már a szülőszobában is jelen volt, bizony ám. Egyenesen a szülőágyról pattant a kislány közelébe, egészen közelébe.