Az elrejtett kincs - 3. Fejezet

Az elrejtett kincs - 3. Fejezet.

֍

AZ URALKODÓ

Vizionária közepén áll egy nagy tér, a Szentséges tér. Látszólag normális térnek tűnik, viszont szélét nem övezik házak, sem szobrok, sem emlékművek. Formája 12 oldalú sokszög, ami egy koronához hasonlatos. Minden oldalán áll egy hatalmas kapu, mely tele van vakítóan ragyogó fehér gyöngyökkel. A teret hatalmas drágakő mozaik burkolat fedi. A mozaikok fenségesek. Különböző csiszolt ékkövekből készültek. Jáspis, zafír, kalcedón, smaragd, szárdonix, karneol, topáz, berill, ametiszt, krizopráz és jácint. Mintázatuk mind az Uralkodót ábrázolja. Érdekes, mert olyan, mintha érzéseik lennének, mintha lelkük lenne. Ha egész sokáig nézzük látszódik, ahogy megemelkedik a burkolat, mintha épp levegőt venne. Vagy mintha megmozdulna egy kőberakás, mintha integetni akarna felénk.

A koronaforma 3 ágában egy-egy mozaik kép van. Az egyikben oroszlánként jelenik meg az Uralkodó. Tekintetéből szeretet árad, melybe, ha valamelyikünk belenéz, úgy érzi olyan valamivel van dolga, ami nem evilági. Semmi sem maradhat rejtve pillantása elől. Nem rossz értelemben. Olyan érzésünk támad, mintha Ő lenne az a személy, aki mindig is ismert minket, habár sose láttuk Őt. Egy másik képen egy vérben ázott bárányként jelenik meg. Félelmetes, mégis erő árad a bárányból. Gyapja megtépázva, teste átszúrva, földre rogyva van ábrázolva. Fejét a hegy felé emeli, mintha bocsánatért esedezne. Aztán a 3. kép a fényes Hajnalcsillagot tárja elénk, mely úgy ragyog a város fölött, mintha sosem lenne éjszaka. A teret különleges illat lengi körbe, édeskés, mégsem émelyítő, zamatos gyümölcs, rózsa, orgona és frézia illatának keveréke szeli át a Szentséges teret.

A Szentséges tér közepén magaslik a Hegy. Robosztus, szilárd, és megmozdíthatatlan. Az egyetlen dolog Vizionáriában, ami nem változik. Egyetlen halandó sem mehet a Hegy közelébe, sőt még a Szentséges térre sem léphet be senki.

A Hegy végtelen magasságúra nyúlik. Felfelé tör a felhőkön át, túl az égi szférákon, az univerzum köpenyéig. Itt található az Uralkodó magasságos palotája. Arany kapuval, arany fallal, arany ablakocskákkal, arany erkéllyel, és mindenféle arany kiugró-beugróval, cirádás díszítményekkel. Káprázatos, nincs ehhez fogható semmi, sem ezen a világon, sem ezen kívűl. Fényáradat önti el az egész Hegyet, mely az Uralkodó palotájából zúdul alá.

Benn a fellegvár belsejében él az Uralkodó öröktől fogva. A trónteremben a lélegzetem is eláll, olyan bámulatos a látvány. Micsoda fantasztikus lények szolgálják az Uralkodót! Ezrek és ezrek állnak rendelkezésére. Ő alkotta mindegyik Kreatúrát. Sőt egész Vizionáriát népes családjával egyetemben. Ő uralkodik mindenek felett. Övé minden hatalom. Nála van Szendergőcia Ábrándos Álom kapujának kulcsa. Ő Uralkodik Szendergőcia felett is, sőt egy titkot is elárulok neked: Valóciát is Ő alkotta, és akár hiszed, akár nem, de a valóciabeliek felett is Úr Ő.

Ez a nagy magasság, meg a megközelíthetetlenség úgy tűnhet a kedves olvasónak, hogy Őt, a nagy Felségest, nem érdeklik a kicsi kis imágók élete. Pedig félre ne érts, nagyon is szívén viseli a sorsukat. Minden nap kimegy a trónteremből nyíló erkélye tornácára. Itt van egy kolosszális méretű messzelátója. Mindennap belenéz az ezüstszínű zafírberakású látcsövébe. Innen szemléli az imágókat. Innen vizsgálja teremtményei szívét, mert mindegyik kicsi imágó az Ő kezének lenyomata. Ő alkotta meg őket hasonlatosságára. Megajándékozta őket a szeretet ajándékával, amivel egymásnak kedvezhetnének. Terveket szőtt minden alkotásának.Külön termet rendezett be erre a célból, ahova az Uralkodó kedve szerint jár be. Egy nagy grandiózus szekrény áll a terem közepén telis-tele fiókokkal. A fiókos szekrény előtt áll egy nagy szövőszék. Itt készülnek az imágók nagyszabású tervei. Amint egy szőttes elkészült, nyomban bekerül a fiókba. A fiókokon nevek vannak. Az összes imágónak van egy saját fiókja. Valamelyik kinyílik és a gazdájához kerül. Valamelyik viszont örökre zárva marad.Sajnos a legtöbb imágó elfeledkezett alkotójáról, saját terveket kezdtek el gyártani, saját életet élnek, és így indultak változásnak. Az Uralkodó szíve sajgott, mikor látta az imágók céltalan létét. Ilyenkor kövér könnycsepp csordul ki szeme sarkából, ami végig folyik sugárzó arcán egyenesen hófehér szakállára. Itt egyesül a Lelkes Alakkal. Hosszú szakállán él a csepp formájú Lelkes Alak. Többen vannak mégis Ő egymaga van. A Lelkes Alak több kristálytiszta cseppből áll, közel helyezkedik el az Uralkodó szívéhez. Látja, hallja, érzi, ismeri az Uralkodót. Egylényegű Vele. Az Uralkodó szíve mélységesebb az óceánnál, temérdek kincset, tudást, titkot, és az érzelmek összes skáláját tartalmazza. Kikutathatatlan. Egyedül a Lelkes Alak ismeri az Öröktőlvalót.

Az Uralkodónak van még egy szőlőültetvénye is a palota bejáratától nem messze, az Üvegtenger határában. Nagyon nagyon hosszú sorokban állnak a szőlőtövek ezen a földön. Némelyiken van gyümölcs, némelyik pedig nem terem semmit. Valamelyik pedig roskadásik van szőlővel.  Az Uralkodó gondozza, ápolja, gyomlálja, ha kell megmetszi őket. Minden egyes szőlővessző egy imágóról van elnevezve. Minden egyes fürtön megjelennek a Lelkes Alak tulajdonságai: szeretet, öröm, békesség, jóság, hűség, hosszútűrés, szelídség, szívesség, önmegtartóztatás. Némelyiken kisebb szemű bogyók, már szinte mazsolák vannak. Némelyiken pedig ínycsiklandozó lédús szemek ücsörögnek.

Egyik hajnalon kisétált a lugasába az Uralkodó, szakállán a Lelkes Alakkal. Szippantott egy nagyot a mustszagtól permetezett levegőből. Szívét melegség járta át. Gyönyörködött az üveges színű lila, zöld és rozé gyümölcsökben. Majd a fészerhez sietett, felvette kesztyűjét, lapát után nyúlt és megkezdte kellő figyelemmel és kitartással a munkát. Nagy öröm buzgott fel szívében, ahogy gyökerestül tépte ki a fojtogató gazokat a szőlőtövek kérgéről. Majd haladt tovább. Minden egyes sort megművelt. Egy sem maradhatott ki. Egyszer csak egy elszáradt vesszőhöz ért. Összeszorult a szíve, kezeit ökölbe szorította, mérhetetlen fájdalom kínozta tetőtől talpáig. Majd könnyeivel öntözni kezdte, hátha új élet sarjad fel benne. Így ment ez nap nap után, de a kis szőlővessző nem hajtott ki többé. Ekkor fogta az Uralkodó metszőollóját, levágta egy határozott mozdulattal, s a szekérre dobta a venyigét a többi égetnivaló közé.