Az elrejtett kincs - 9. Fejezet

Az elrejtett kincs - 9. Fejezet.

Felnőtt előolvasást igényel! Érzékeny téma!

֍

 EGRITTA DÖNTÉSE

Telt –múlt az idő. Egritta azt hitte a zsoldosokkal küzdött harcai közepette már semmi jó nem érheti ebben az életben. Malinna kedves és engedelmes kislány volt, amit mondott neki anyu, azt meg is tette nyomban. Nagyon szerették egymást. Anyu mindent megadott neki, amit csak kért. Bármilyen játékról volt szó, elment érte Vizionária túlsó végére is, csak hogy megszerezhesse.  Malinna pedig úgy tekintett rá, mint titkos barátnőjére, akinek bármit elmondhatott. Esténként Malinna odabújt édesanyja ágyába és beszélgettek, nevetgéltek, a nap történéseit beszélték át, vagy épp anyu mesélte el neki gyerekkori emlékeit. Egrittának nem voltak jó gyerekkori élményei. 2 öccse is fiatalon Szendergőciába került. Nagyapó pedig igen szigorúan nevelte a kis Egrittát. Mikor aztán Cumpóval megismerkedtek, egy darabig titokban találkozgattak, amíg meg nem kérte apu anyu kezét. Nagyon romantikus volt a szerelmük.

Aztán persze jöttek a gyerekek és ahogy lenni szokás Vizionária legtöbb háztartásában, a szerelmespárok házaspárokká, lassacskán pedig üzlettársakká váltak, száműzve ezzel még a szikráját is régi szerelmüknek.

Egritta magányos volt, attól a perctől kezdve, hogy Malinna megszületett. Valami különös érzés kerítette hatalmába. Ott a szülőszobában akkor éjjel Egrittára is halálos csókot lehelt a Parancsnok zsoldosa. Először nem látszott még semmi anyun. Miután viszont a zsoldosok kezdték elszívni az erejét, és anyu kezdett ágynak esni, a család többi tagja – kivéve Malinna- észrevételezni kezdte, hogy anyunak van egy másik feje. Ott a nyakán. Anyu próbálta leplezni, lenyomni, letakarni, garbóba bújtatni, de a fej egyre többször előbukkant, és utasítgatta anyut, vagy hazugságokat sugdosott a fülébe. Így aztán szegény anyu már nem csak a zsoldosokkal küzdött nap mint nap, hanem saját magával is. Orvosról orvosra járt, csakhogy megszabaduljon a betolakodó fejtől, de sajnos egyetlen gyógymód, egyetlen doktor sem tudta kigyógyítani őt bajából. Anyu egyre kétségbeesettebb lett, nem látta értelmét hasztalan erőlködésének, így ágynak esett, és Szendergőciáról ábrándozott.

Malinna mindeközben kezdett kamaszodni. Testvérei kirepültek a családi házból. Cumpó apu pedig, mivel a vidéki élet nem hozta el a várva várt áttörést vállalkozásaiban, Vizionária központjába járt el dolgozni. Jó messzire kerülve otthonuktól. Kezdetben ingázott nap nap után, majd már csak hétvégére látogatott haza családjához. Így Malinna és anyu kettecskén éldegéltek a nagy családi házban, szomszédságban a nagyszülőkkel. A magány és a tehetetlenség kezdett eluralkodni Egrittán. Teljesen behódolt a másik fej akaratának.

Malinna próbálta benne tartani a lelket, hogy menjenek el együtt sétálni a friss levegőre, vagy együtt csinálják meg a nagy családi bevásárlást, vagy menjenek el együtt a strandra hasukat süttetni. Volt, hogy kikészítette neki a reggeli öltözékét, mit vegyen fel aznap. Ne állandóan a hálóköntösében legyen. Szülői értekezletre is Malinna készítette ki napsárga kis kosztümjét.

Anyu egy kényszeredett mosolyt erőltetett sápadt orcájára, felhörpintette a Malinna által oda készített reggeli kihűlt kávéját, majd belebújt a kis kosztümbe. Valóban mintha kicserélték volna, mintha a hálóing elvette volna azt a csodálatos belső szépséget, ami mindig is benne lakozott. Most tündöklően játszott benne a szeretet minden lélegzetvétele ebben a kis ruhácskában.

Ezzel belenézett a tükörbe, felkente skarlátszínű mályvaillatú rúzsát ajkaira. Vállára vette bőr női retiküljét, majd kilépett az ajtón.

„Ez az!”- gondolta magában Malinna- „Végre, visszakapom a régi anyukámat!”- konstatálta elégedett mosollyal arcán.

Próbálkozásai némileg sikerrel jártak. Anyu kezdett mosolyogni, és újra jókat beszélgettek esténként. Addig a bizonyos napig. Mikor is Malinna átment a osztálytársához. Elmentek amoziba, megnéztek valami vicces filmet, majd ott aludt náluk. Ezen az éjszakán történt, hogy míg Malinna gyanútlanul aludt a barátnőjénél, addig Egrittát otthon ezen a csendes éjjelenmeglátogatta a Parancsnok.

Egritta végtelenül elkeseredett, hogy magára maradt, és a harcaiban is egyre több kudarcot tudhatott magának.

Ekkor gondolta úgy a Parancsnok, hogy ideje a tettek mezejére lépnie.  Hívatlanul lépett be az erkélyajtón, majd így szólt:

-Jól tudom Egritta, mire vágysz mit szeretnél!

- Ki vagy te? És mit akarsz? – válaszolt ijedten Egritta, mert amint betette oda lábát a parancsnok fagyossá vált körülöttük a levegő.

- Én vagyok az, aki az összes problémádra a megoldást tudja kínálni neked! – hangzott el a fondorlatos válasz.

- Mit tudsz te, az én problémáimról?

- Hm. Azt hiszem épp eleget: nagyon egyedül érzed magad, senki sem szeret téged, senki sem ért meg, és semmi örömöd sincs már kerek e Vizionáriában. Egyedül Szendergőcia Ábrándos Álom országa az ahol a béke, és nyugalom tárt karokkal vár rád! Eltaláltam?

- I…i….i..igen.- mondta elcsukló hangon Egritta.

- Nézd, itt van nálam Ábrándos Álom kapujának kulcsa.- Ezzel elővett egy ezüstösen csillogó jó öklömnyi nagyságú cifra, veretes kulcsot.

Egrittának felcsillant a szeme: „Talán van remény, és megszabadulhatok ettől az élősködőfejtől, és a zsoldosok marásaitól!”

Egritta egy kicsit elgondolkodott. Körülnézett a homályos szobában, mi az, ami miatt, itt maradhatna. Majd végig suhant az agyán: „Mi lesz Malinnával? Az én kicsikémmel?”

Egritta lenyelte a torkában lévő gombócot, majd ráállt a hazugságra. Amint kimondta:

Egritta másik feje előbukkant és rögtön bekebelezte anyu érzékeny, sérülékeny fejét. Azt a fejet, melynek arca annyi puszit kapott gyermekeitől, mint égen a csillagok.  Azt a fejet, amelynek ajkai ezerszer kimondták családtagjainak: Szeretlek! Azt a fejet, melynek szempárjai temérdekszer teltek meg könnyekkel, mikor gyermekeit nézték álmukban. Azt a fejet, melynek orrával gyakran adtak egymásnak eszkimó puszit Malinnával.

Nem volt többé!

A Parancsnok kézen fogta Egrittát, és kirepült vele az erkélyen. Holdvilágos este volt. Keresztül vezette őt a sűrű erdőn át. Az utat a Hold ezüstös fénye világította meg előttük. Baglyok huhogtak az éjszakában, de az az Egritta már nem volt többé. Már valaki más volt.Amint kiértek az erdőből a zsoldosok ezer számra körbevették Egrittát, és tépkedni kezdték a bőrét, haját, ruháját. Addig mardosták, míg a vér ki nem csordult belőle. Egrittát ez sem érdekelte, csak ment megbabonázva a Parancsnok után. Levitte őt a délvidékre, a mocsáros lápvidéken át vezette. A gőzőlgő mocsáron lévő köveken ugráltak keresztül. A mocsárból fel-feltörő vészjósló hörgések próbálták figyelmeztetni az édesanyát:

A sűrű kénszag kezdett beivódni Egritta tüdejébe. Már csak apró lélegzeteket vett piciny kis orrával. Majd elérkeztek a nagy létrához, Vizionária határához. A létrához, ami Szendergőciába vezetett. Egritta piciny, aszott kezeivel felkapaszkodott a létrára, nyomában a Parancsnokkal. Minden egyes fokot úgy tett meg, mintha várva várt reményei most teljesülnének be. Megérkezett. Ott állt Szendergőcia 2 kapuja előtt. Ekkor a Parancsnok elővette a kulcsot és a kezébe nyomta.

Egritta belehelyezte a kulcsot a zárba, ami tökéletesen illeszkedett bele. Fordított rajta egyet, majd kettőt. Az ajtó kinyílt. A nagy semmi volt mögötte. Fekete mélység tárult a szemei elé. Ekkor a Parancsnok lökött egy jó nagyot Egrittán, aki átesett az ajtón túlra, bele a nagy mélységbe.

A Parancsnok becsukta az ajtót, majd jó alaposan bekulcsolta. Mikor kihúzta a cirádás kulcsot a zárból, a Hold ezüstösen világító sugarai rávetítődtek a kulcs szárára, amire egy aprócska felirat volt gravírozva: „Rémálomország kulcsa”.