Az icinyke-picinyke királykisasszony

Az icinyke-picinyke királykisasszony.

Az icinyke-picinyke királykisasszony

   Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen is túl, még az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac is túr, még azon is túl, a távoli messzeségben volt egy napsütötte zöldellő rét. Ennek a rétnek a közepében magaslott egy lombos almafa. Az almafa tövében volt egy icinyke-picinyke kastély. Az icinyke -picinyke kastélyban lakott egy icinyke-picinyke királykisasszony. Ennek az icinyke-picinyke királylánynak volt egy nagyon kedves foglalatoskodása. Nap mint nap sürgött-forgott a palotában az ő icinyke-picinyke seprűjével. Térült jobbra, térült balra, fordult erre, fordult arra, egyet ide, egyet oda és máris tiszta volt a palota. Annyira ragyogott minden, hogy csengő- bongó hangon csilingelt a kastély.
  Történt egyszer, hogy Hetedhét ország királyfija felkerekedett vándorútra, hogy bejárja széles e világot. Megjárta az Üveghegyet. Az Óperenciás tengeren is átkelt, ahol a kurta farkú malac is túr, még azon is túl ment, addigamíg a távoli messzeségben meglátta a zöldellő rétet, aminek a közepén egy árnyékos almafa terült. Ez a királyfi annyira elfáradt a nagy utazásban, hogy gondolt egyet, és leheveredett az almafa tövébe. Észre sem vette az icinyke-picinyke kastélyt, amiben az icinyke-picinyke királylány lakott. Levette a messzi vidéket bejárt csizmáját, és azon nyomban elszenderedett.
Hirtelenjében az icinyke-picinyke kastélyban nagy felfordulás történt. Az icinyke — picinyke királykisasszony ijedten szaladt ki a palotája udvarára, hogy megnézze mi ez a borzalmas veszély, ami lecsapott az egész icinyke-picinyke birodalomra. No ,volt is nagy rémület, mivel az icinyke-picinyke palota udvara tele lett sárral.

- Jaj, nekem! - kiáltott fel az icinyke-picinyke királylány - Sár eső hullik az égből!

Nemcsak a palota lett szutykos, hanem az icinyke-picinyke királykisasszony aranyfürt hajacskájába is beleragadt a piszok.Még a rózsapiros orcája is olyan volt, mintha iszappakolást kent volna magára, ne is beszéljek akkor az aranyfodros ruhácskájáról! Az icinyke-picinyke királylány keservesen zokogott a sártenger közepén. Majd fogta az icinyke-picinyke seprűjét és térült jobbra, térült balra, fordult erre, fordult arra, egyet ide, egyet oda, de a palota nem lett tiszta. Egész álló nap meg sem állt a nagytakarításban, de a palota így sem lett olyan, mint annak előtte. Szegény icinyke-picinyke királykisasszony teljesen kimerülve roskadt össze az icinyke-picinyke palota udvarán.

- Szakadatlanul tisztogatok, icinyke-picinyke lábaim már nem bírják erővel.- lihegte az icinyke-picinyke királykisasszony.- Icinyke - picinyke seprűm sem tudja ezt a temérdek dagonyát eltávolítani.

Miután kifújta magát, felpattant és mérgében így szólt:

- Irgum-burgum, szedte-vette teremtette, nem fogom hagyni, hogy csak úgy az én icinyke-picinyke otthonomat ez a szörnyűség feldúlja! - puffogott az icinykepicinyke királykisasszony.- Sár csak nem hullhat az égből?!

S kisvártatva kiviharzott az icinyke-picinkye palotából, hogy megnézze, vajon mi lehet ennek a veszedelemnek az okozója? Amint kiért az icinyke-picinyke királylány az icinyke-picinyke kastélyból, látja, hogy a királyfi édesdeden szunyókál az ő icinyke-picinyke palotája szomszédságában, mellette a csatakos csizmája. Erre az icinyke-picinyke királykisasszony felmászott a királyfi pocakjára, onnan a mellényére, majd felkapaszkodott a szakállára. Huzigálta, cibálta a szakállát, de fel nem ébredt jóízű álmából a királyfi. Erre olyan mérges lett az icinyke-picinyke királylány, hogy a fülcimpájába fogódzkodva a fülébe kiabálta az összes mérgét. A királyfi erre sem ébredt fel. Az icinyke-picinyke királykisasszony no erre már igazán dühbe gurult. Homlokára csúszott és dúlt-fúlt haragjában, toporzékolt hegyes üvegcipellőcskéjében. Több se kellett a királyfinak, kipattantak a szemei.

- Jaj, hát tán a darázs csipked engem?!- jajdult fel, s fájdalmában majd’ lecsapta az icinyke-picinyke királykisasszonyt.

Az orra hegyére csúszott az icinyke-picinyke királykisasszony, amint a királyfi megmozdult. Lett nagy csodálkozás. A királyfi csak úgy meresztette mély kék szemeit az icinyke-picinyke királylányra, aki megállás nélkül hajtogatta bosszúságát. Ugrált, tombolt mérgében.

- Jaj, hagyd már abba! Mit ártottam én neked, hogy így összebökdösöd az arcomat?- sopánkodott a királyfi.

Az icinyke-picinyke királykisasszony abbahagyta a toporzékolást, majd teli torokból kiabálni kezdte bosszúságát. Sajnos nem kiáltotta elég hangosan, mert ezt sem hallotta meg a daliás herceg. Ekkor meglátott a királyfi egy szélben hajladozó harangvirágot. Leszakította, odaadta neki, majd a vállára helyezte az icinyke-picinyke királylányt. Így öntötte ki a harangvirágba trombitálva bánatát a királyfinak. Elmondott neki mindent tövirűl hegyire, hogy lepte el a sár az ő icinyke-picinyke palotáját, hogy sürgölődött naphosszat, majd’ a lélegzetét is kiadta, s még így sem lett csengő-bongó tisztaság az icinyke-picinyke palotában. Hej, nagyon röstellte magát a királyfi, irult-pirult szégyenében, majd így szólt:

- Drága királykisasszony szánom-bánom bűnömet! Kérlek bocsáss meg énnekem! Messzi földről érkeztem, bejártam az Üveghegyet, az Óperenciás tengert, ahol a kúrta farkú malac is túrt, még annaál is messzebbre jutottam, így hát a hosszú utam során, a földnek agyagos pora rátapadt a csizmámra.-vallotta be a királyfi. Annyira elfáradtam, hogy rögtön lefeküdtem a hűs almafa tövébe, még a sáros csizmámat is azon nyomban levetettettem lábaimról. Szégyellem, de nem vettem észre az icinyke-picinyke palotádat. Engedd meg nekem, hogy jóvá tegyem azt a kárt, amit okoztam neked!

    A királyfi felajánlotta, hogy a közelben lévő patak vizéből tenyerében hoz neki vizet, és segít a palotája kitakarításában. Az icinyke-picinyke királykisasszony ámult-bámult csodálkozásában. Megenyhült szíve a királyfi felé, és megengedte, hogy segítsen csengő-bongó palotát varázsolni a szutykos kastélyból. A királyfi hozta is serényen a vizet, öntötte is a palotára, igen ám, de az icinyke-picinyke palota , s benne az icinyke-picinyke királylánnyal hirtelen növekedni kezdett. Annyira, hogy a királyfi által hozott víz kevés lett a palota tisztítására. El is ment a királyfi újból a patak vizéhez, de most már kulacsában hozott vizet a palotához. Amint rálocsolta a palotára, az egyre nagyobb lett. A királyfi már egyre több vizet hordott, még a szomszéd faluba is elment, onnan kért hordót, hogy abban hozhasson vizet a királylány palotájára. Addig nőtt-nődögélt a palota, míg nem a rét közepén álló lombos almafát is túlnőtte. Mire a nagytakarítás végére értek, egyszer csak csilingelésre lettek figyelmesek mind a ketten. A palota csengő-bongó tisztaságtól ragyogott, szebb volt mint régen. A királyfi körbenézett, s hirtelen azt sem tudta hová legyen döbbenetében:

“Én mentem össze, vagy a palota nőtt meg?-morfondírozott magában, ám ekkor észrevette a palota udvarán ácsorgó királykisasszonyt, hát még a szája is tátva maradt az ámulattól, ilyen gyönyörű királykisasszonyt még életében nem látott.

Kedves királykisasszony- hebegte a királyfi- Bejártam a messzi vidékeket, hegyen-völgyön átkeltem, Üveghegyen is túl, túl az Óperenciás tengeren, ahol a kúrta farkú malac túr, még azon is túl, de én ilyen szépségetes királykisasszonnyal még sohasem találkoztam, mint amilyen kegyed.
A királylánynak kivirult rózsapiros orcája, belopta magát a királyfi a szívébe. 
Belenyúlt tarisznyájába a királyfi, elővett egy csengő-bongó aranygyűrűt. Megkérte a királykisasszony kezét, s Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Máig is élnek, ha meg nem haltak. 
Itt a vége, fuss el véle!