Az eperfa manói ( Adventi várakozás )

Az eperfa manói ( Adventi várakozás ).

  Hidegre fordult az idő. Huba fázósan húzta össze magán a kabátkáját, Benő is jól a fejébe húzta a sapkáját, úgy indultak rőzsét gyűjteni az erdőbe. Ideje tüzet rakni a kandallóba, és jófajta hársfateát iszogatni a pattogó tűz fényénél. Amikor már roskadásig rakták a karjukat rőzsével, hazafelé indultak. A szél úgy kavarta a száraz faleveleket az úton, mintha megannyi táncos szoknya repülne a levegőben a fütyülése dallamára. A vén eperfa még kapaszkodó levelei sejtelmesen susogtak. Sün anyó nehézkesen haladt a kavargó levelek tengerében, minduntalan beleakadtak a tüskéibe. 
- Így sosem érek haza a vén eperfa odújába – sopánkodott, amikor összetalálkozott a két manóval.
- Sose búsulj Sün anyó, gyere, kapaszkodj fel a rőzserakás tetejére, hazaviszünk, éppen mi is arrafelé tartunk! – szólította meg Huba.
- Jaj de jó! Tudjátok mit? Hogy ne legyen olyan unalmas az út, mesélek nektek egy mesét az én ük-ük apám régi történeteiből. Meg se várta a választ, kezdte is:
Réges régen, amikor még olyan hideg telek voltak, hogy a bagoly is csak hébe-hóba dugta ki a fejét odújából, akkor is csak az egyik fülét, hogy meghallja, merre surrannak az egerek a hóban, mondom, nagyon régen, élt egy szegény süncsalád. Sünpapa csak annyit tudott előteremteni a családjának, hogy éppen csak éhen ne halljanak. Sünmama éjt nappallá téve foltozta a kis ingecskéket, mosta a kis nadrágocskákat, hogy minden kis süngyerek szépen járjon iskolába, mert bizony új nadrágocskára nem tellett. Közeledett karácsony napja, már csak négy hét volt addig. Sünpapa és sünmama nagy gondban voltak. Hogyan tegyék emlékezetessé a karácsonyt? Honnan lesz karácsonyfájuk, és mivel díszítsék fel? Eljött advent első vasárnapja. Meggyújtották az első gyertyát, fénye bevilágította a kis szobát, a gyerekek körülülték a kis asztalt és együtt imádkoztak. Látta ezt egy kis angyal az apró ablakon keresztül, és elhatározta, segít ennek a kis süncsaládnak. Éjjel álmában meglátogatta Elemért, a legkisebb süngyereket és azt mondta neki:
- Elemér, ha jó gyerekek lesztek és segítetek otthon édesanyátoknak és édesapátoknak, akkor karácsony napján meglátjátok a csodát.
Amikor Elemér felébredt, elmesélte a többieknek, akik mind nagyon kiváncsiak voltak a csodára, ezért serényen munkához láttak. Iskola után az egyik elment vízért, a másik rőzsét gyűjtött, a harmadik segített tésztát gyúrni édesanyjuknak, a negyedik édesapjukkal javította meg a kerítést. Telt múlt az idő, eljött a második gyertyagyújtás ideje, körbeülték a kis asztalt, és imádkoztak. A gyerekek kezdtek izgatottak lenni. Továbbra is segítettek mindenben. Kedvesen átsegítették az úton a vénséges vén anyókát, aki már csak botorkált botjával, és kaptak tőle 10 ropogós, mosolygós almát, el is tették egy dobozba, hogy odaadják a szüleiknek. Vizet húztak a szomszéd bácsinak a kútból, kaptak tőle idei diót egy fél zsákkal, amit betettek az almák mellé. Tisztára seperték Annus nénjüknél az udvart, amiért kaptak három szép fenyőágat, amit betettek a diós zsák fölé. Mind a hét testvér azon versenyzett, hogy ki tud többet segíteni, ki szól kedvesebben a másikhoz, közben izgatottan várták a karácsonyt, és a csodát. Eljött a harmadik gyertyagyújtás. Körülülték a kis asztalt, és csendben imádkoztak. A gyerekek tudták, hogy már csak egy hetet kell aludni, és meglátják a csodát. Olyan izgatottak voltak, mint még soha. Elhatározták, hogy készítenek egymásnak ajándékot, hogy jobban teljen az idő. Kimentek az erdőbe, és gyűjtöttek terményeket, amiből képeket, nyakláncot, karkötőt készítettek egymásnak, és szépen becsomagolták. Izgatottan várták a negyedik vasárnapot. Meggyújtották a negyedik gyertyát, körülülték a kis asztalt és imádkoztak. Az imádság végén így szólt édesapjuk:
- Drága gyermekeim, nagyon köszönöm, hogy ilyen jó gyerekek vagytok, nagyon szeretünk benneteket. A szívem majd megszakad, de nem tudtam karácsonyfát állítani az idén, és nem is tudjuk mivel feldíszíteni, bocsássatok meg nekem!
A gyerekek egymásra néztek. Akkor elmarad a csoda? Nem lesz? De hát az angyal megígérte!
- De lesz! Gyertek velem! – sürgette a testvéreit Elemér. A süngyerekek felugrottak az asztaltól és előhozták a ládából a fenyőágakat, az almát és a diót. Az ágakat vázába tették, a diót szépen elrendezték az ágakon. Az almát sütőbe tették és megsütötték, hogy az legyen a vacsora. Olyan csodaszép karácsonyi díszítése senkinek nem volt azon a télen, mint a süncsaládnak, és olyan boldogan ülték körül a karácsonyi asztalt, mint kevesen az erdőben. Amikor odaadták egymásnak és a szüleiknek a saját készítésű ajándékaikat, nem volt náluk boldogabb a világon!
Éjszaka, amikor minden elcsendesedett, és mindenki elaludt, Elemér felnézett a fenyőágakra, és látta, hogy aranyos fény lengi körül. 
- Mégiscsak megtörtént a csoda! – gondolta még, és boldogan elaludt. 
Sün anyó elhallgatott, éppen ekkor megérkeztek a vén eperfához.
- Köszönjük szépen a szép mesét kedves Sün anyó! – segítette le a rőzsékről anyót Huba.
- Én köszönöm, hogy segítettetek hazajutni! – hálálkodott Sün anyó.
Huba és Benő elgondolkodott. 
- Lehet, hogy bennünk is van a csoda? – kérdezte Huba.
- Az bizony lehet testvérkém, az bizony lehet! – válaszolta Benő, és mosolyogva bevitték a rőzsét a kandalló elé.