Az eperfa manói ( Suttyantó Hengergőc )


https://webshop.meskete.hu

   Huba és Benő, a vén eperfa manói, az igazak álmát aludták. Benő éppen azt álmodta, hogy egy csodaszép illatos, piros almát tart a kezében. Már nyitotta a száját, hogy beleharap, a nyála csorgott, amikor hopp! Leesett az ágyról. Felugrott. Azt sem tudta hirt...

Kép forrása: Mesterséges Intelligencia által generált kép

   Huba és Benő, a vén eperfa manói, az igazak álmát aludták. Benő éppen azt álmodta, hogy egy csodaszép illatos, piros almát tart a kezében. Már nyitotta a száját, hogy beleharap, a nyála csorgott, amikor hopp! Leesett az ágyról. Felugrott. Azt sem tudta hirtelen, hol van? Odanézett a másik ágyhoz, de Huba nem volt benne.

  • Látom, a te ágyad is rakoncátlankodik! – kászálódott fel a földről Huba a derekát tapogatva.
  • Csak nem tudom, mi történt? – vakarta a fejét Benő. – Hol az almám?
  • Azt te csak álmodtad testvérkém, azt te csak álmodtad! Viszont azt nem, hogy leestünk az ágyról. Mi van ezekkel az ágyakkal? – és már ő is a fejét vakarta.

Ekkor megmozdult alattuk a szoba, az ágyaik megindultak és a másik sarokba csúsztak. A két manó összekapaszkodva hasalt le az asztal alá.

  • Földrengés! Földrengés van! Meneküljünk!

Gyorsan a fejükbe csapták a kalapjukat, összeütötték a bokájukat és azt mondták:

  • Hipp hopp! Ott legyek ahol akarok!

De nem történt semmi.

  • Nem gondoltuk ki, hogy hol legyünk! – kiabálta Huba.
  • Hát hol legyünk? Hová fussunk? Mit csináljunk? – kérdezte ijedten Benő.
  • Kérdezzük meg Eperfa apót, ő biztosan tudja! – válaszolt Huba, és már húzta is kifelé a testvérét, fel a lépcsőn, egyenesen az eperfa koronájához.

Apó már várta őket. Öreg, ráncos arca még ráncosabbnak látszott a gondoktól.

  • Manócskáim, nagy a baj! Nem földrengés van, hanem valami csiklandozza a gyökereim, alig tudok a földbe kapaszkodni velük. Hol az egyiket kell emelgetnem, hol a másikat, ezért dülöngélek ilyen nagyon, ne haragudjatok, de annyira csiklandoz!

Ahogy kimondta, már dőlt is a nevetéstől balra. A manók majd leestek a legvastagabb ágáról.

  • Hahahaa, jaj de csikis! Hahaaha, ezt már nem lehet kibírni! – dőlt akkor jobbra.

Addigra már virradt. A nap éppen az eperfa fölé ért, és nem értette a dolgot. Alig mozdult valami a tájon, de az eperfa úgy dülöngélt, mint egy részeg óriás. Levelei rezegtek, és hangos nevetés hallatszott. – Visszafelé benézek a bölcs öreghez, mert attól tartok valami nincs rendben! – gondolta, és tovább haladt az égi úton, hogy világosság legyen a földön.

Az állatok, akiknek apó otthont adott, mind ott tülekedtek az ágakon. Izgatottan csiviteltek a madarak, az egerek futkostak fel-le, le-fel, a sün testvérek összegömbölyödve gurultak egyre távolabb a fa törzsétől. Bagoly bácsi csak huhogott: - Huuuu, Huuuu, azt hiszem végünk!

Denevér Manci akkor érkezett meg éjszakai portyájáról. – Én azt hiszem tudom az okát, tudom ki csiklandozza Eperfa apót a föld alatt! – Az állatok hirtelen elhallgattak, és köré gyűltek.

  • Tudjátok, milyen jól tájékozódom az éjszakában, tehát előlem aztán nincs rejtve semmi, nem megyek neki semminek és senkinek, olyan pontosan érzékelek mindent! Hát azt látom, hogy a földön itt is, meg ott is egyszer csak kinőttek földhányások, csak úgy! Valaki közlekedik a föld alatt, bizony! Az okozza a galibát, az csiklandozza a mi kedves eperfánkat, bizony! Nézzetek csak körül!

Az állatok körülnéztek. Hát, bizony szörnyű kép fogadta őket. Jobbra a veteményesben egy földkupac, balra egy földkupac, középen egy földkupac, amerre néztek, földkupac magasodott ki, és körülöttük a növények jobbra-balra dőltek a nevetéstől.

  • Na, Huba, most már tudom, merre menjünk, a föld alá! Nézzük meg, ki garázdálkodik itt?
  • Nézzük, de mielőbb! – egyezett bele Huba, és a manók feltették a sapkájukat.
  • Hipp hopp! Ott legyek ahol akarok! A föld alatt!

Még ki se mondták, már ott is voltak. Először csak szöszmötölést hallottak, aztán amikor már hozzászoktak a sötétséghez, látták, hogy egy alagútban vannak, aminek az egyik szélén egy érdekes kis állat ül, fejét a kezébe temeti és sír. Fényes, fekete bundája van, olyan alakja, mint egy hengernek, a kezén karmok vannak, orra hosszú, és fényes gömb szemmel, hunyorogva néz rájuk.

  • Ti meg kik vagytok? És mit kerestek itt? – szipogta.
  • Az eperfa manói vagyunk. Te mit keresel itt? Tudod, hogy a föld felett az eperfa, akinek csiklandozod a gyökereit, folyton nevet, ezért dülöngél? – kérdezte Benő.
  • És azt tudod, hogy a növényeink, amiket ültettünk sorra kidőlnek a nevetéstől, és a földhányások tönkreteszik a kertünket? – vonta kérdőre Huba. - Miért csiklandozod őket?

A kis henger alakú fényes bundájú nem úgy nézett ki, mint aki bárkit is bántani akarna. Hüppögve megtörölte az orrát, beleszimatolt a levegőbe és azt mondta:

  • Nem csiklandozok én senkit, és nem is vagyok nevettető kedvemben, és azt sem tudom, hol vagyok, ugyan is eltévedtem. Nem jól látok! Itt élek a föld alatt, a dolgom az, hogy alagutat ássak Hildegárd királynőnek a szomszédos királyságig, hogy meglátogathassa a barátnőjét Cicoma hercegnőt. A nevem: Suttyantó Hengergőc, a királyi vakond.
  • Ajjaj! – vakarta a fejét Huba. - Ajjaj! – vakarta a fejét Benő. – Hogy tudnánk rajtad segíteni?

Leültek a vakond mellé, és most már hárman lógatták a fejüket.

  • Megvan! – csapott a homlokára Huba.
  • Mi van meg? – kérdezte egyszerre Benő és Suttyantó Hengergőc.
  • Szemüveg! Szemüveg kell neki! Azzal majd jól lát, és nem a gyökerek alatt ássa a földet. Igy mindenki megmenekül. – rikoltotta Huba.
  • Sze-mü-veg? Az aztán nem! – vágta rá Suttyantó. Köszönöm, nem kérem.
  • Csak bízd ránk, olyan csinos legény leszel, minden vakond lány utánad fordul, ráadásul még látsz is! – Csatlakozott Huba elképzeléséhez Benő.
  • Megígéritek?
  • Manó becsületszavunkra!
  • Hát akkor hozzátok, de izibe, mert nagyon nagy késésbe vagyok! – rázta meg a bundáját Hengergőc.

A két manó már tudta hová akarnak menni. Bagoly bácsihoz.

  • Bagoly bácsi, nincs véletlenül egy olyan szemüveged, amit már nem használsz? A barátunk nagyon rosszul lát, neki kellene!
  • Nem úgy van az manócskák! Nem úgy ám! Megvizsgálom a szemét, és készítek neki egy újat, olyant, ami csak az ő szemére való, azzal fog látni igazán! Gyertek, vezessetek hozzá!
  • Arról nem volt szó, hogy vizsgálat is lesz! – tiltakozott Suttyantó Hengergőc.
  • Márpedig vizsgálat nélkül itt bolyonghatsz a föld alatt az idők végeztéig, és nem lesz a királynődnek alagútja. Lehet, hogy mérgében lefokoz sima vakonddá. Akarod? – kérdezte Bagoly bácsi.
  • Na, jó, de nem fog fájni? – aggódott a kis vakond.
  • Nem hát, csak mondd meg, mikor látsz? – és már cserélgette is a próba üvegeket Suttyantó Hengergőc szemén az öreg mester.
  • Látok, ez jó lesz, nahát, milyen szép zöld sapkátok van! Látok! – kiáltott fel hirtelen a vakond.
  • Na, akkor mindjárt hozom a szemüveged! – Azzal Bagoly bácsi már ott sem volt.

Amikor Suttyantó Hengergőc megkapta a szemüvegét, nagyon boldog volt.

  • Soha többé nem tévedek el itt a föld alatt! Hogyan hálálhatnám meg ezt nektek manócskák?
  • Kerüld el az eperfánkat és a veteményesünket, ez nekünk éppen elég. – Válaszolták nevetve a manók.
  • Hipp-hopp, ott legyek ahol akarok! – mondták egyszerre, és már ott is voltak az ágyukban, mivel addigra már éppen beesteledett.

Azt még hallották, mielőtt elaludtak, hogy az eperfa meséli a napnak, mi is történt vele hajnalban!

Apor Kata, amatőr író

Ezt a mesét írta: Apor Kata amatőr író

Kaliczka Tamásné vagyok. Papír- írószer üzletet vezetek Budapesten és Romhányban. Érzékenyítve vagyok egyaránt a városi és a vidéki életkörülményekre is. Minden és mindenki érdekel, fogékonyan reagálok a szociális eseményekre, az emberi viszonyokra. Kisgyermekkorom óta szeretem a meséket, ennek következményeképpen szinte álomvilágban élek. Íróként először 2018-ban mutatkoztam be. Novellákkal kezdtem, ...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Mészárosné Szuda Melinda

2023-11-04 16:54

De kedves mese, kedves Kata! Tetszett! Maradok szeretettel, Melinda