Az idegen


http://mocorgohaz.hu/

Rókadémon

Egy szokatlanul hideg, téli éjszakán egy magányos utazó rótta a kihalt országutat, mire végre egy faluba érkezett, annyira át volt fagyva, hogy úgy döntött, hogy az első házba bekérezkedik, ahonnan fény szűrődik ki. Lakatlan vidék volt ez a kis hegyi falu, csak egy házban pislákolt némi fény, hát az idegen bekopogott oda.
”Jöjjön beljebb gyorsan!”-kiáltott egy barátságos hang belülről. Az erdész volt az,-“mert a hideg szél besepri a havat.”-folytatta. “Lépj be idegen és ülj ide a meleg kályha mellé!”-tette hozzá szívélyesen."
Az idegen miután lerázta a köpenyéről a havat, belépett.
Az erdész lesegítette a férfi kabátját és a kályhához kísérte, ahol két asszony üldögélt csendesen, a fiatalabbik egy könyvvel az ölében, az idősebbik meg éppen egy durva vászonhímzésen dolgozott.
”Feleség”-mondta szélesen mosolyogva az erdész, aki őszinte és jó természetű ember volt,-“itt van ez az idegen. Meghívtam, hogy nálunk maradjon éjszakára,”-majd a fiatalabbra mutatott,-“A lányom.”-mutatta be az idegennek, aki közben már a kezét melengette a tűznél. “Sylva, önts a vendégünknek egy kis italt, biztosan csontig átfagyott odakint."
A lány éppen a Bibliát olvasta, de kötelességtudóan becsukta a könyvét, egy piros gyapot fonállal megjelölte hol tartott, majd felállt. Az idegen rápillantott. Egy röpke pillanatig a két szempár egymásba fonódott. A lány elpirult. Megigazította a ruháját, majd odament a konyhaszekrényhez.
”Igen, egy ital most nagyon jól esne!”-szólalt meg első ízben az idegen, mély, öblös hangon. Majd fekete, bársony öltözékében meghajolt a feleség felé.
”Asszonyom nagyon lekötelez, hogy megengedi, hogy önöknél tölthessem az éjszakát. Hogyan vetődtem errefelé messze a kocsiúttól, hosszú lenne elmesélni, másrészt nem is lenne túl érdekfeszítő történet."
A feleség elmosolyodott az udvarias szavakon, majd szertartásosan összetette a kezét és azt mondta, hogy neki ugyanolyan megtiszteltetés, hogy vendégül láthatja.
"Nekünk kellene köszönetet mondanunk, uram, hogy betévedt szerény otthonunkba. Ritkán fogadunk látogatót. De Sylva már meg is érkezett az italokkal". S mikor az asszony a lányára nézett, elöntötte a büszkeség.
Sylva egy nagy, párolgó ónserleget tartott a kezében.
"Sylva." Az idegen az italról a lányra nézett.
"Sylva." Ismételte meg még egyszer a lány nevét, gyengéden, csak úgy önmagának.
A lány kérdőn emelte rá az idegenre a tekintetét.
"Talán furcsának találja a nevemet, uram?"
A férfi úgy tűnt nem hallotta meg a lány kérdését, mert csak bámult bele a poharába, majd felnézett. "Furcsának? Nem hiszem, csak egyszerűen ízlelgettem. Tetszik a hangzása." Majd odafordult a szülőkhöz, akik őket figyelték. Minden elismerésem, igen minden elismerésem barátaim! Csak helyeselni tudok a Sylva névhez. És még azt is hozzá kell tennem, hogy az Önök lánya a szépek között is a legszebb.”
A feleség egy kicsit nyugtalan lett az idegen lelkesesdése miatt és aggódva a férjére pillantott. De az teljesen nyugodt volt és maximálisan egyetértett a bókkal.
"Gyere feleség"-és gyengéden átölelte az asszonyt-"igyunk egy pohárral a vendégünk egészségére."
Csészék lettek megtöltve, tósztok lettek mondva, mindenki egészségére, mert az idegen ragaszkodott hozzá. Csak Sylva, aki mellette állt érezte, hogy az idegen keze megremeg, amikor az italt a szájához emeli.
”Maradjunk itt a kályha mellett még egy kicsit és beszélgessünk!- javasolta a házigazda az idegenhez intézve szavait. "Majd halkan beszélgetünk, hogy a nőket ne zavarjuk. Maradj még kérlek idegen, amíg az asszonyok megvetik az ágyadat!”
A két férfi, kényelmesen elhelyezkedett közvetlenül a kandalló előtt, az alacsony fenyőszékeken. Az erdész csak most vette észre, hogy milyen vékonyak, de egyúttal izmosak a férfi lábai a szűk, fekete, magasszárú csizmában és a karjai is nagyon vékonyak, de izmosak voltak. Hosszú válláig leomló, sűrű haja vörösesbarna színben játszott.
Az erdész még egy fahasábot dobott a tűzre, a cseresznyefarönk illata kezdte kellemesen betölteni a szoba levegőjét.
"Az biztos, hogy még egy óráig égni fog a tűz."-mondta az erdész, megtörve a csendet. Az idegen szórakozottan dobolt a kezével a padlón, ekkor észrevette az erdész, hogy hosszú ujjait is sűrű vöröses szőr borította.
”A lányod,"-kezdte lassan, úgy tűnt az idegen gondosan vigyázva megválogatja a szavait. “A lányod, kérlek beszélj róla!" A favágót mindig gyönyörűséggel töltötte el, ha beszélhetett a szemefényéről. "Örömmel uram. De lehalkítom a hangomat, mert a feleségem ugye mindig hallótávolságon belül van."-és idegesen felnevetett. "Amit most hallani fogsz, még soha sem meséltem el egy léleknek sem. Te leszel az első."

Az erdész megtorpant egy pillanatra. “Igen neked fogom elmondani először, mert úgy érzem beszélnem kell." Az idegen felemelte a szemöldökét, enyhe mosoly játszadozott az ajkán és megígérte, hogy titokban fogja tartani amit hall.
Az erdész hatásos szünetet tartott, majd megismételte mégegyszer amit mondott, mintegy bátorítva önmagát. Azután még egyszer körülnézett, hogy a hálószobából nem hall-e zajt és belekezdett a mondókájába:
"Hosszú ideig nem született gyerekünk, pedig imádkoztunk, a feleségem minden lehetséges módszert kipróbált, gyógyteákat ivott, amulettet hordott, varázslókat hívtunk, jin-jang mestereket, buddhista papokat, de csak nem fogott rajta semmi, nem akart megfoganni, ekkor……az erdész egészen áthajolt az idegenhez-“Megtörtént.”
"Végre áldott állapotba került a feleséged?"-mondta az idegen türelmetlenül.
"Kora tavasz volt, kijöttünk a házból és egy gyerek volt a házunk elé téve. Nyúlszőrbe csomagolva feküdt egy ágakból font bölcsőben, múlt áprilisban volt ennek 16 éve."
"És?"
 És?"-az erdész úgy tűnt, hogy egy kicsit összezavarodott.
"Uram, ez minden. A házunk előtt találtuk. Kis rózsaszín pírral az arcán, pézsma illatot árasztva, egy kicsit szőrös volt, ami idővel kihullott. Olyan aranyos, kedves természetű lányka volt, amilyet csak kívánhat magának az ember. Gondolom ön az igazi származására kíváncsi ha jól sejtem!"
"Csoda történt? Nem tudom, mert semmi amulett nem volt a lánykán. A kételkedés túl enyhe kifejezés, uram. A feleségem begyűjtötte az összes pletykát a piacról. Minden vasárnap faggatta a papot. Minden mise előtt és után a szentély előtt ácsorgott órákat. Semmi hír egy megesett nőről, kitett, elveszett, elfelejtett, eltűnt gyerekről semmi, de semmi.."
" Az idegen hangja teljesen nyugodt volt, de most ő húzódott közelebb az erdészhez.
"Semmi egyéb?"
Az erdész megvakarta a fejét.-"Nem akarom uram önt megbántani, de mi másra gondol? Hogy tovább nyomozzunk, meghaladta az anyagi képességeinket, így soha sem tudtuk meg, a mai napig, hogy kié a gyerek, vagy honnan jött. De a 16 éve alatt, soha sem hagytuk egyedül. Talán féltünk, hogy elveszíthetjük, nem tudom." Ekkor az erdész megrázta a fejét,-"mindenestre, aki az ajtajunk elé tette, olyan halkan tette, mint egy settenkedő róka. De Sylva egy tünemény és rendkívüli lány, éles eszű, gyors, gondos és keményen dolgozik a házban és a házon kívül is, azt hiszem nem nagyképűség kijelenteni, de egyszerűen tökéletes. Nos, majdnem az. Az erdész megsimította a bajuszát. "Majdnem, mintahogy te is láthattad....de, hagyjuk nem érdekes!"
"Az isten szerelmére mondjad hát mi az a kis hibája, ha már belekezdtél....." ekkor az erdész látva az idegen férfi izgatottságát, folytatta.
"Bocsáss meg."- mondta az idegen, nehezen véve a levegőt. "Bocsáss meg. Amikor valami után nagyon érdeklődöm, ilyen túlfeszített állapotba kerülök. Szóval a lányod tökéletes, de csak majdnem."
"SSSHHH. csendesen."-pisszegett  az erdész megint a hálószoba felé tekintgetve.
"Igen ez a lány majdnem tökéletes." A két férfi annyira összehajolt, hogy szinte összeért az orruk
"Hegyes a füle!"
"Mi, hegyes a füle, azt mondod hegyes?" Az idegen behunyta a szemeit. Nyugodtnak tűnt, de a remegés visszatért a kezeibe, melyet ezúttal az erdész is észrevett. "Beteg vagy uram?"-kérdezte.
Ebben a pillanatban az idegen felpattant és hátracsavarta az erdész kezeit. "Még egyszer nem akarom, hogy feltedd azt a kérdést, hogy beteg vagyok-e! Folytasd!”-parancsolta ingerülten.
"Szóval nem sokkal azután vettük észre, hogy a házunkba került. Egy nap fát vágtam. Ügyetlenségemben elejtettem a fejszét, mely nagy csattanással esett le a földre. A feleségem Sylvával a karjaiban kirohant megnézni mi történt. És be akarta fogni a gyerek fülét, nehogy nagyon megijedjen és akkor a dús, vörös göndör tincsei közül, melyek az őszi levelek színeiben pompáztak...."
"Folytasd, folytasd!..."
Az erdész zavarában megint megvakarta a fejét. "A dús vörös tincsek közül kikandikáltak a fülei, melyek RÓKA fülek voltak. Tökéletes kicsi, hegyes rókafülek."
Az erdész összecsapta a térdeit. "Ez minden. Ha vörös rókaszőr sapkát viselne tökéletesen úgy nézne ki, mintegy valóságos rókalány. Ennek ellenére ő a mi lányunk. "
"Egy nőstény róka?"-tette hozzá az idegen és jelentőségteljes arcot vágott egyetértése jeléül, majdnemhogy az öröm határán. "Örülök, hogy vonzalmat érzel a szellemvilághoz."-mondta az erdész, majd felállt, hogy megigazítsa a tüzet. Egy ágakból készült seprűvel a hamut egy égő fahasáb mellé kotorta.
Az idegen hirtelen felállt. "Jó házigazdám, ha nem haragszol, halálosan fáradt vagyok. Hova fekhetnék le?"
Az erdész a baloldalra eső szobába kísérte az idegent. "Az ágy melletti ládában találsz takarót. Kényelmes az ágy, majd meglátod, jól fogsz aludni rajta". Majd hozzátette még egyszer, hogy milyen nagy öröm, hogy itt maradt éjszakára, és hogy megoszthatta vele a titkukat. Nagyon megértőnek mutatkoztál." Tette hozzá, majd megint megeskette az idegent, hogy hallgasson az elmondottakról.
Az idegen a szobája felé indult, majd hirtelen sarkon fordult. “Gondolom észrevetted, hogy a lányod megérett a házasságra!"
Volt valami kihívás a férfi hangjában, annak ellenére, hogy csendesen és gyengéden mondta mindezeket.
Az erdész megrázta a fejét, arcára íródott az aggodalom. “Igazad van, barátom, de hol találunk férjet a lányunk számára a mi kis falunkban? Ki veszi el egy nincstelen erdész lányát, aki gyönyörű és dolgos."
Az erdész megint közel ment az idegenhez -"Megérted ugye, mert úriember vagy és......"
És mi?" A vendég ráemelte tekintetét az erdészre.
Az erdész megsimította a bajuszát, a mozdulat ismerős volt már a másik számára, mely azt jelentette, hogy képtelen világosan kifejezni magát. "A vőlegénynek megértő természetűnek kell lennie. Senki sem tudja mit hoz a jövő, Sylva még fiatal. Igen az, ugye érted mire gondolok?"
Az idegen érkezése óta most mosolyodott el először. "Igen értem mire gondolsz, drága vendéglátóm. Nagyon kellemes jó éjszakát kívánok neked."
Hamarosan csak az alvók szuszogása hallatszott az éjszaka csendjében. A szél lecsillapodott; időnként egy magányos bagoly huhogott bele az éjszakai csendbe. Az idegen ekkor halkan kinyitotta a bejárati ajtót és kilépett a sötétbe. Négylábra ereszkedett, majd felállt, fejével fürgén jobbra, balra tekintgetett és beleszimatolt a hideg, téli levegőbe, hogy megérezze az éjszaka illatát és meghallgassa az ismerős zörejeket.
"Természetesen értettem, hogy mire gondoltál, emlékezni fogunk rá a jövőben." Ezeket a szavakat a csendnek mondta, majd visszament a fekete kabátjáért. Levette a fogasról, aztán befészkelte magát a kályha elé kényelmesen, melyben még izzott egy zsarátnok. Hármat körözött, végül hasra feküdt, fejét összekulcsolt kezei közé rejtette és mély álomba szenderült.

Az európai legendák világában létező farkasemberek, antropomorfikus teremtmények, az ázsiai rókaemberek viszont állat képében élnek és csak akkor változnak át emberré, amikor ők akarják.Van néhány rókaemberekkel kapcsolatos rémtörténet, de a legtöbb inkább romantikus, mint vérengző, mert a rókaemberek különösen szerelmes természetűek. Imádják a bort, de ha sokat isznak, nem tudják megőrizni emberi alakjukat, visszavedlenek rókává!

Az ős Sinto vallás tanításai szerint a hegy szellemének téli rezidenciája a hegyekben volt, tavasszal viszont a mezőgazdasági szezon idején a szellem leköltözött a hántolatlan rizsföldekre, az őszi aratást követően pedig ismét visszatért a hegyekbe. Így lett a szellem neve Jama kami, azaz hegyi szellem. Ez valószínűleg egybeesett a róka évszakonkénti megjelenésével, így lett a róka, Inari, azaz a hegyi szellem hírvivője.

A rókákat a buddhista vallásban különleges varázserővel ruházták fel, melynek segítségével képesek átváltozni emberré, legtöbbször gyönyörű nővé.

Japánban a közönséges rókát kitsune-nek nevezik, -nogitsune a neve a gonosz, vad rókának és kijubi-nak hívják a piedesztálra emelt, mennyei rókát. Az összes rókában közös, hogy nem sok időt töltenek el egy helyen, mindössze néhány napot, de ha a kiválasztott embertársat megszeretik, akár több évig is vele maradhatnak. A rókák varázsereje az életkor előrehaladtával egyre erősödik, ennek külső jele, hogy minden 100 évben új farka nő, de amikor a kilencedik farka is kinő, eléri a legmagasabb kort, amit egy róka elérhet.

Sylvette, blogger, amatőr mese és fantasy író, újságíró

Irodalom és nyelvszakos gimnáziumi tanárként kezdtem a pályafutásomat, de mindössze 7 év tanítás után az életem hirtelen 180 fokos fordulatot vett. Legalább tízszer költöztem, négyszer váltottam országot, kétszer kontinenst. Minden kezdet nehéz volt, de mégis jó volt valamire! Megtanultam 6 idegen nyelvet, rengeteg barátot szereztem, és tulajdonképpen minden nap tanulok valami újat, amit szeretnék másokkal is...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!