Az igazmondó manók bolygója

Az igazmondó manók bolygója.

            A világűrben keringő egyik bolygó egészen más volt, mint a többi. Ezen olyan manók éltek, akik ezer évvel azelőtt költöztek ide. A legidősebb közülük gyakran mondogatta:

– Milyen szerencse, hogy találtunk magunknak egy helyet a világon, ahol úgy élhetünk, ahogy szeretnénk!

            A manók bolygója igazodott az igényeikhez. Mindent megtaláltak rajta, amire szükségük volt. Sok-sok iskola, könyvtár, színház és hangversenyterem épült, uszodában, sportpályában is bővelkedtek. Cukrászdák, éttermek egész sora gondoskodott arról, hogy finom süteményekkel és ételekkel legyenek ellátva. A bolygó lakosságát a legidősebb manó vezette. Az ő piros sapkája és fehér szakálla hosszabb volt, mint a többieké, szeme értelmesebben csillogott mindenkiénél, minden esetben okosan, határozottan döntött a vitás kérdésekben. Nagyon sokan érkeztek a bolygóra máshonnan, mert hallottak a bőven termő gyümölcsfákról, különleges zöldségekről, a színházi és zenei eseményekről, és a hatalmas könyvtárról, melyben a világ összes könyvét meg lehetett találni.

Ha egy kis manó szorgalmasan tanult, itt nagyon művelt felnőtt válhatott belőle. A játszótereket különleges játékokkal szerelték fel, és ha egy kicsi manó nem talált kedvére valót, egy ott elhelyezett arany mikrofonba elmondhatta a vágyait. A mikrofon hangszórója a gyerekek pihenéséért felelős manó irodájában állt, így hallott minden kérést, és gondoskodott arról, hogy ezeket teljesítsék.

 A manók bolygóján béke honolt. Mikor egy család megérkezett a kapuhoz a világűrből, az öreg manó azonnal kikérdezte őket. Ha látta, hogy valaki nem válaszol őszintén, akkor nem engedte letelepedni. Csak az igazmondók élhettek velük. Az idős, nagyszakállú vezetőnek egy különleges kő volt birtokában, amely bíborvörösen csillogott mindaddig, amíg igazat mondtak a manók, de elfeketedett, ha hazudott valaki közülük. Ilyenkor megkeresték a hazugot, és egész családjával együtt kitessékelték a bolygóról.

Egyik alkalommal egy csoport férfi kért bebocsátást. Hívatták a legidősebb manót, aki kérdéseket tett fel nekik.

– Miért jöttetek hozzánk? – hangzott az első.

– Hallottunk arról, hogy itt mindenki igazat mond és becsületes, szeretnénk megismerni őket – mondta az első férfi.

– Hallottunk arról, hogy itt mindenki megkapja azt, amire vágyik – szólt a második férfi.

– Mondták, hogy annyi színdarabot lehet megnézni, és annyi zeneművet lehet meghallgatni, amennyire van időnk! – tette hozzá a harmadik férfi.

– Hallottuk, hogy ez a béke bolygója – mondta a negyedik férfi.

– Igen, ez mind igaz. Gondoljátok, hogy be tudtok illeszkedni közéjük? – kérdezte a legidősebb manó.

– Hát persze! – felelt mind a négy férfi egyszerre.

A bíborvörösen csillogó kő színe feketére változott. A legidősebb manó elgondolkodott, vajon melyik az a férfi, aki nem azért jött, hogy itt letelepedjen. Esetleg mind a négy rosszban sántikál? Sokat tudnak a bolygóról, az kétségtelen. Aki azt gondolja, hogy nem tud beilleszkedni, az nem is akar itt élni. Akkor miért jött ide? Jól kell feltennem a kérdést, hogy kiderüljön, ki jött rossz szándékkal! – mondta magában.

– Szerintetek mi a legfontosabb a világon? – kérdezte.

– A szeretet – mondta az első.

– A család – szólt a második.

– A béke – folytatta a harmadik.

– A hatalom – hangzott a negyediktől. A kő minden esetben bíborvörösen fénylett.

– Otthon volt hatalmad? – kérdezte a manó a negyediktől.

– Nem, nem volt – felelte az ember.

– A mi bolygónkon szeretnél hatalomra jutni? – kérdezte a vezér manó.

– Nem, dehogy! – ingatta a fejét a férfi. Ekkor az eddig bíborvörös kő színe feketére váltott.

– Nem engedlek be, mert hazudtál. Hatalomra vágysz a mi bolygónkon, nem akarsz beilleszkedni, uralkodni szeretnél rajtunk, veszélyezteted a békét!  – mondta a manó.

A férfi a dulakodni kezdett a manóval. Az öreg maga elé tette a fekete színűre változott követ, és azt mondta:

– Ilyen a te lelked, mint ez a kő, te hazug ember!

A férfi nézte a különleges követ, és közben minden ereje elszállt. Jobbnak látta visszavonulni. Eltűnt a világűrben, és nem zavarta többé a manók bolygóját.

– Ti hárman bejöhettek hozzánk, hiszen jószándék vezérel titeket! – mondta a manó a többieknek.

– Honnan tudtad, hogy milyen kérdést kell feltenned ahhoz, hogy megtudd az igazat?– kérdezte az egyik férfi.

– Te is fogod tudni egy idő múlva. Meg lehet tanulni jól kérdezni! – mosolygott a manó.

            A három férfi rövid idő alatt megszokta a manók bolygóján az életet. Család, szeretet és békevágy vezérelte őket. Sokat olvastak a könyvtárban, rengeteg színdarabot néztek meg és sok hangversenyre elmentek. Egy napon ugyanolyan jól tették fel a kérdéseket, mint a bolygó legidősebb manója.