Az óvatlan őz


https://webshop.meskete.hu

Egyszer volt, hol nem volt, talán a bükkös erdőben élt egyszer egy őzcsalád.

Nagyon szerettek itt lenni, ahol nyugalom, béke és csend honolt. A sűrű árnyat adott, a tisztás pedig fényt. Ismerőseikkel, barátaikkal kószáltak erre, meg arra a varázslatos erdőben. Hol a gombát, hol a zuzmót, vagy a frissen lehullt terméseket majszolták, hol pedig jókat szippantottak az üde, friss levegőbe. Olykor még napoztak is a tisztáson. Most hogy egyre hűvösebbre fordult az idő, a nap is veszített melegéből, a falevelek színes ruhát öltöttek és lehulltak a földre. Az avar jó melegen betakarta az alváshoz készülődő állatokat, növényeket. Ősz volt. A mi kedves őzcsaládunk nesztelenül, békésen bóklászott a rengetegben a barátaikkal. Hallgatták, hogy mit csacsognak a kismadarak, mit súg a szél, miről beszélnek az öreg, bölcs fák. Sokat lehetett ám tanulni tőlük! A suták nyomában a két kis pettyes foltú őzike ugra- bugrált, a mi Gida Dollynk és a másik Gida Archibald. Egyszer csak egy patakhoz értek. Gondtalan lefetyelték a jóízű vizet, amikor a közeli bokor megzörrent. Ijedten emelték fel a fejüket, néztek erre, arra, de sehol egy teremtett lélek se volt. Tovább kortyolták a hűs vizet.

Hirtelen gyerekek szaladtak elő a bokorból. - Gyertek gyorsan, itt van két őzike!- kiáltották boldogan és szaladtak is feléjük, hogy megsimogassák. - A gidák keservesen sírni és sipítani kezdtek és az anyukájukat keresték. Ijedten szökkentek erre, meg arra, jobbra és balra, de sehol se találták őket. Nagyon féltek. - Jaj, jaj, ne bántsatok! Félünk!- bőgték. A gyerekek is megijedtek és visszaszaladtak a szüleikhez. A kicsi őzek tovább keresték az anyukájukat riadtan, mígnem kiértek az útra. Rémülten vették észre, hogy Archibald anyukája ott fekszik az árokszélen mozdulatlanul. - Anya, édesanya! – kiáltotta a kisgida jajgatva, siránkozva és barátjával rohantak át az úton se jobbra, se balra se nézve. Valami szörnyű hang, valami fékcsikorgatás rémisztette meg őket még jobban, de már addigra szerencsésen átértek a túl oldalra. A hang egyre messzebbre távolodott, majd kisvártatva elült a zaj. Ekkor látták, hogy a suta élettelenül fekszik. Archibald szólítgatta: - Anya, édesanya kelj fel, miért nem mozdulsz? Miért fekszel itt?- de nem jött rá felelet és továbbra se moccant meg a suta. Ők meg ott álltak, lábuk meg szinte a földbe gyökerezett. - Elpusztult!- mondta lehorgasztott fejjel szomorúan Dolly. Biztosan őt is a gyerekek ijesztették meg és erre menekült, amikor elütötte egy autó. - Archibald tovább sírt, szívszaggató volt hallgatni. - Gyere, menjünk, nem tudunk mit tenni! - Nem, én nem mozdulok mellőle. Te indulj és keresd meg az anyukádat. - Biztosan? Ne maradjak melletted? Nem lesz baj? - Nem, menj csak! – Dolly sietősen hagyta el ezt a szörnyű helyet. Még mindig félt, reszketett, mint a nyárfalevél. - Vajon hol lehet az én anyukám? Ugye nem történt vele baj?- motyogta magában. Ahogy ugra- bugrált sietősen a sűrűben keresve anyukáját eszeveszetten, újra megjelent az egyik kisgyerek. - Itt a gida!- kiáltotta örömmel és már nyúlt is felé, hogy megsimogassa. - Ne nyúlj hozzá!- kiáltott rá az éppen odaérő édesapja. A fiú gyorsan visszahúzta a kezét. - Miért ne?- kérdezte csodálkozva. - Mert itt lehet a közelben az anyukája. Ha megérzi az idegen szagot, soha többé nem fog rá vigyázni, nem fogja óvni és akkor elpusztul. - Tényleg? Ezt nem tudtam- mondta, majd megfogta édesapja kezét és tovább sétáltak a buja erdőben.

Dolly ekkor már árkon- bokron túl járt. Továbbra is kétségbeesve kiabált az anyukája után. Nagyon félt. Félt attól, hogy egyedül van a hatalmas rengetegben és félt attól, hogy az anyukáját végleg elveszíti. De képzeljétek! Egyszer csak ott állt mellette a suta. Boldogan bújtak és ölelték meg egymást. Dolly és az anyukája is lassacskán megnyugodott.

Együtt folytatták útjukat a békés, tiszta erdőben. Így történt. Aki nem hiszi, járjon utána!

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Tóth Lászlóné Rita

2024-01-27 17:35

Kedves Zsuzsa! Meghatóan szép és tanulságos mese volt. Szeretettel: Rita

Gani Zsuzsa

2024-01-27 18:04

Kedves Rita! Köszönöm szépen kedves szavaid. Jól esik hallani, hogy ezt a mesémet meghatónak, szépnek és tanulságosnak érezted. Szeretettel: Zsuzsa