BALAMBÉR VAKÁCIÓJA_7. Az utazás

BALAMBÉR VAKÁCIÓJA_7. Az utazás.

7. Az utazás

Reggel korán arra ébredtem, hogy a szüleink viszik ki a szobánkból az összekészített csomagjainkat. Már Peti is ébren volt, bár még nagyon bágyadtan törölgette az álmot a szeméből.

– Ágikám, te a nyulat rendezd, én majd Petit sürgetem! – hallottam Feri apu hangját.

A rendezés azt jelentette, hogy gyorsan ettem egy kis tápot, ittam a friss vizemből, elvégeztem a dolgom, aztán átkerültem az utazó ketrecembe. Egész kényelmesen elfértem benne, a bekészített friss széna kárpótolt a bezártságért. Egy ügyes kis itatószerkezet is volt benne, ha megszomjaznék útközben, ebből ihatok. Bekészítették Fánit is, ami nagyon megnyugtató volt számomra. Anyu vitt le a lakásból, kedvesen beszélgetett hozzám, mert tudta, hogy a liftezéstől félek egy kicsit. Hát még mindig nem sikerült megkedvelnem a liftet! Peti és én az autó hátsó ülésére kerültünk. Peti a gyerekülésbe, alám meg egy kartondobozt tettek. Nem is tudom miért? Még a biztonsági övet is becsatolták. Mivel mindenki előtt volt ilyen öv, szó nélkül elfogadtam, hogy szükség van rá. Néhányszor már utaztam autóval, leginkább akkor, amikor orvoshoz kellett mennem. Az autózás sem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé. Először is ott van az a rettentő zaj. Aztán meg a sebesség. Nem igazán jól tűröm, ha nagyon gyorsan megyünk. De Feri azt mondta, hogy muszáj felvenni a reggeli csúcsforgalom tempóját. Ez a tempó kissé gyomorforgató volt, ugyanakkor zsibbasztóan is hatott rám az utazás, na meg Fáni is ott volt…

Arra ébredtem, hogy útitársaim hangosan beszélnek.

– Türelem, Petikém mindjárt odaérünk, hiszen már Győrben vagyunk!

Innen már én is ébren és éberen figyeltem, már amit láttam. Egyszer csak mindhárman egyszerre szólaltak meg.

– Na ez már Tapsifalva. Megérkeztünk Nyúlra.

Nem értettem miért viccelődnek velem, de Peti elmagyarázta, hogy nagyiék falujának Nyúl a neve. Tehát az én szülőfalum: Nyúl. Nagyon tetszik ez nekem, jobban, mintha Békásmegyernek, vagy Kecskemétnek hívnák. Szerencsére most már sokkal lassabban mentünk, láttam, hogy szép kis házak között kanyargunk. Itt sehol sem álltak olyan magas épületek, mint amilyenben lakunk, minden házon csak egy sor ablak volt, esetleg kettő. Fák, növények bőven voltak a házak között, ennek nagyon örültem. Végre megérkeztünk a nagyiékhoz!

Teri mama és Vince papa már az utcán várt bennünket, mosolyogva integettek felénk. A felnőttek ölelgették, puszilgatták egymást, látszott, hogy mindenki boldog. Petimet el sem akarta engedni a mama, annyi puszit nyomott az arcára. Aztán én következtem.

– Isten hozott, te pesti nyuszi a szülőfaludban! – így üdvözölt a mama, aztán ujjával benyúlt a rácson és gyengéden megsimogatta a buksimat. Olyan ismerős, jó zöldségszagú volt a keze! Ebből tudtam, hogy mi jóban leszünk.

– Szervusz Szénásdombi Balambér! – mondta Vince papa. Hirtelen nem tudtam, kihez beszél. Mivel több Balambér nem volt a közelünkben, nyilván nekem szólt ez a köszöntés. Értetlenül néztem gazdáimra, de Feri megnyugtatott.

– Bizony ez a te becsületes neved, de mi csak röviden Balambérnak szoktunk szólítani.

Hát megint tanultam valamit. Megismertem a szülőfalumat és a saját teljes nevemet. Már ezért is érdemes volt idejönni. De remélem, hogy ennél több élményem is lesz itt falun!