Bátor Farkas és a fehér ember

Bátor Farkas és a fehér ember.

Bátor Farkas és a fehér ember 

Messze földön hol a nap érinti a Sólyom hegy tetejét, ott élt egy indián törzs. Szép nagy falut építettek maguknak, a sátorokat kör alakban állították fel. A kör közepén volt a legnagyobb sátor, ahol a törzsfőnök élt családjával.  

Szálló Sas,- így hívták a törzsfőnököt- nagy tiszteletnek örvendett az indián közösségben. Hatalmas, tollakból készült dísz ékesítette fejét. Hosszú, fekete haja a vállára omlott, parancsoló tekintete volt. De amint meglátta fiát közeledni, azonnal ellágyultak a vonásai. A fia volt  a mindene. Minden nap hálás szívvel gondolt gyönyörű feleségére, Szelíd Medvére, aki nagy fájdalmak árán a világra hozta ezt a gyönyörű, tiszta szívű gyermeket.  

• Bátor Farkas!- kiáltotta fia nevét a törzsfőnök, miközben hatalmas kezével intett, hogy jöjjön közelebb. - Felkészültél a nagy napra?- kérdezte fiát.  

• Igen, apám!- felelte a fiú vidáman. - Holnap igazi férfi leszek a vadászat után.  

Másnap hajnalban indultak a férfiak vadászni, a 14 éves fiúnak ez az esemény volt a férfivá avatása. - Helyes!- bólintott apja büszkén.  

Azon az éjszakán a fiú különös álmot látott. Álmában egyedül bolyongott a hegyek között és senki nem sietett a segítségére. Mikor már feladta volna a harcot az éhséggel és a szomjúsággal, nagyapja szelleme jelent meg neki.  

• Unokám, a nevedet azért kaptad, mert bátor a szíved! Soha nem adhatod fel, a segítség néha onnan jön, ahonnan nem is várnád.  

Bátor Farkas felriadt álmából. Izzadságcseppek gördültek le sima homlokán. Nem volt sok ideje elmélázni azon, amit alvás közben tapasztalt, mert napfelkeltekor indulásra készen állt a csapat.  

Édesanyja magához ölelte fiát és sok szerencsét kívánt neki.  

• Térj vissza férfiként a faluba!- súgta fülébe.  
• Ígérem!- válaszolta a fiú.  

A férfiak útra keltek. Elöl haladt a törzsfőnök, jobbján a fiával. Nem beszéltek út közben. A törzsfőnök nem volt híve a hiábavaló fecsegésnek.  

Nyár volt, a nap sugarai táncot jártak a szédítően kék égen. Sehol egy felhő. De az indiánok jól bírták a hőséget, az évszázadok alatt nagyon jól alkalmazkodtak az időjáráshoz.  

Egyszer csak Szálló Sas felemelte a kezét. Ezzel a mozdulattal csendre intett mindenkit. Letérdelt, fülét a földre helyezte és hallgatózott. A törzsfőnök ilyenkor eggyé vált a természettel. Érezte a föld minden rezdülését. Majd felállt és végre megszólalt: 

• Egy bölénycsorda tart felénk. Készüljetek fel!- mondta és komolyan nézett a fiára. - Bátor Farkas, eljött a te időd! Sok szerencsét!- mondta, miközben a fiú vállára helyezte kezét.  

A föld egyszer csak remegni kezdett. Morajló hang érkezett éppen szemből. A hang egyre erősebbé vált, mikor a horizonton megjelent egy addig még soha nem látott óriási bölény csorda.  

• Mindenki fedezékbe!!!- üvöltötte a törzsfőnök. - Ennyi állattal nem bírunk el!- kiáltotta az emberek felé.  

Mindenki próbált biztos helyre bújni. A szívük remegett a félelemtől, mert eddig ilyet még nem tapasztaltak. A megvadult csorda pedig egyre csak közeledett. Nem lassítottak. Patáik dübörögtek a kemény földön. Olyan volt, mintha az égbolt készülne leszakadni.  

Bátor Farkas nem rettent meg. Szívében nem volt félelem. Csalódottság volt. Ez a nap róla kellett volna, hogy szóljon. Erre épp ilyenkor kell visszavonulót fújni? De apja szavának engedelmeskednie kellett. Elbújt egy szikla mögé és várt. A csorda elején futó bölények már karnyújtásnyira voltak tőle. Menekülőre kellett fogniuk a dolgot, mert ezek a hatalmas állatok még többen voltak, mint amire számítottak. Fejvesztve kezdett el mindenki menekülni.  

Egy egész órába telt, mire  a csorda elvonult. Bátor Farkas addigra teljesen egyedül maradt. Nem látott senkit a közelben a törzs tagjai közül. Elindult hát a Sólyom hegy felé. Útközben azonban hatalmas vihar csapott le rá. A semmiből érkezett a mennydörgés, villámlás és szakadatlanul esett az eső. A fiúnak menedéket kellett keresnie. Rátalált egy falba vájt barlangra, oda húzódott be. Gondolta, itt megvárja, míg elcsendesül a vihar. Az eső azonban nem állt el.  

Eközben a törzs tagjai egyesével visszatértek a faluba. Ám Bátor Farkas nem érkezett meg napnyugtáig sem. A törzs tagjai a tűz körül ültek és várrtak.  

• Elvesztettem a fiamat.- meredt maga elé Szálló Sas. - Miért is nem tartottam végig magam mellett?- mardosta a bűntudat.  
• Minden rendben lesz!- vigasztalta felesége. - Tudom,hogy visszatér hozzánk. Anyai szívem érzi! 

Bátor Farkas vacogott a barlang mélyén. A levegő lehűlt, ő pedig nem volt melegen öltözve. Egy nyári napon indultak el vadászni, a viharra senki sem számított. 

Az eső elmosta a látható, ismert ösvényeket, így csak az ösztöneire hagyadkozott az indián fiú, mikor elindult a barlangból. Ennivalót és vizet kellett szereznie. Nem járt sikerrel. Egyetlen állat sem akadt az útjába, amit levadászhatott volna és ivóvizet sem sikerült találnia.  

Mikor másnap sem érkezett haza Bátor Farkas, a törzsfőnök úgy döntött, hogy egy csapattal elindul a keresésére. Ám ekkor hatalmas villám csapott le a falu szélére. Az indiánok úgy gondolták, hogy a szellemek nem tartják jó ötletnek, hogy elhagyják a falut.  

- Várjunk még egy napot. Tudom, hogy a szellemek vigyáznak rá. Higgy nekem, kérlek!- marasztalta férjét Szelíd Medve. - Anyai szívem tudja, hogy minden rendben lesz.  

• Holnapig várunk és nem tovább!- mondta a törzsfőnök szigorúan.  

Másnap Bátor Farkas egy szürke szikla tövében üldögélt és épp feladni készült, hogy valaha is hazataláljon, amikor eszébe jutott a különös álom.  

• Nem adom fel!- kiáltotta az ég felé, de valójában nem tudta, hogy mit is kellene csinálnia.  

Csak bámult a messzeségbe, amikor egy lovast látott meg felé közeledni. Nem tudta, hogy barát vagy ellenség érkezik-e lóháton. Ahogy közeledett felé az idegen, látta, hogy az kalapot visel a fején.  

• Ez nem jó jel. Fehér ember jön.- gondolta Bátor Farkas.  

Ám ekkor eszébe jutott ismét a különös álom és nagyapja szellemének szavai: “ A segítség néha onnan jön, ahonnan nem is várnád!”  

• Na de épp egy fehér embertől?- gondolta magában a fiú.  

Bátor Farkas csöndben várta, amíg a fehér ember odaér mellé és leszáll a lóról.  

• John vagyok!- mutatkozott be az idegen és kezét a mellkasára téve meghajolt a fiú előtt.  
• Bátor Farkas- mondta a fiú és a férfi példáját követve ő is meghajolt.  

A tisztelet immár kölcsönös volt.  

Az indián fiú elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt két napban.  

• Segítek neked hazajutni!- ígérte John és kulacsát nyújtotta a szomjas fiúnak.  

Bátor Farkas felült a ló hátára a férfi mögé, akinek volt távcsöve is a táskájában. A fiú hatalmas érdeklődéssel vette szemügyre a furcsa eszközt. Fél napi lovaglás után értek el a falu határához.  

• Jöjjön velem!- kérte Bátor Farkas a barátjává fogadott segítőjét. - Kérem! Had mutassam be apámnak! 
• Nem biztos, hogy ez jó ötlet. - válaszolta a férfi. - Tudod, nem kevés ellentét van a népeink között évek óta. Nem szeretnék semmi kellemetlenséget. Én csak segíteni akartam.  
• Nem vagyunk mi olyan vad emberek, mint amilyennek maguk hisznek minket. Engedje, hogy bebizonyítsam!- kérlelte tovább a fiú Johnt.  

A férfi végül beleegyezett. Leszálltak a lóról és gyalog tették meg a maradék utat.  

A faluban mindenki észrevette, hogy Bátor Farkas egy idegennel közeledik feléjük. Szívük megdermedt, nem tudták, mire számítsanak. Kérdőn tekintett mindenki a törzsfőnökre.  

• Várunk! - mondta kurtán az indián.  

A fiú megölelte édesanyját, majd apja előtt állt meg.  

• Apám, ez itt John Smith. Ő mentett meg és kísért haza. Jó ember. Nagy a szíve.  

A törzsfőnök előrelépett és kezét nyújtotta az idegennek.  

• Üdvözöllek a faluban! Köszönöm, amit a fiamért tettél. Leköteleztél. Kérlek, maradj nálunk itt éjszakára! Nem szeretnénk, ha az éj leple alatt indulnál útnak. Ennyivel tartozunk neked.  

Az ezüstösen csillogó hold alatt egybegyűlt az egész falu Bátor Farkas hazatértét ünnepelni.  

• Fiam!- állt fel a törzsfőnök és figyelmet kért magának. - Te vagy az első fiú, aki vadászat nélkül lett férfi a törzs fennállása óta. A tiszta, bátor szíved nem félt elfogadni a segítséget a bajban egy idegentől, még akkor sem, ha az fehér ember. Megláttad benne a jót, megérezted azt, hogy nagy szíve van. Büszke vagyok rád! - ölelte át mosolyogva fiát.  

A tűz körül ülve pedig a törzs tagjai is összebarátkoztak Johnnal.  

Bátor Farkas az égre emelte tekintetét és köszönetét fejezte ki nagyapja szellemének, aki előre figyelmeztette a bajra, de a megoldásra is felhívta a figyelmét.  

John minden hónapban meglátogatta a törzset és megerősítette az embereket abban, hogy mindegy, milyen színű a bőrünk vagy honnan érkezünk, ha  szívünk tiszta és bátor, akkor bármi lehetséges együtt, békében, barátságban.